Mi nehéz a kamaszkorban?

A szülőknek általában az a baja, hogy kamaszkorban a gyerek már kezd tenni azért, ahogy azt csinálhassa, amit ő akar, s nem azt amit a szülei elvárnak tőle.

Nálunk pl mindig azon ment a balhé, hogy én NEM akarok menni osztálybuliba, gólyabálba, stb. De a szüleim mindig erőltették, én meg mindig megbántam, hogy ilyen hülyeségekre csesztem el az időmet, mindezt úgy, hogy fáradtabb vettem utánna, mintha az iskolában ültem volna annyit.

2 ó ha csak ennyi baj lenne. De mikor hiába beszél az ember, nem hajlandó tanulni pedig bukásra áll. Mikor hét közepén hajnalban esik haza hiába kértem hogy jöjjön időben mert másnap suli. Aztán persze reggel kivan. És kivel veszekszik hogy ő nem akar iskolába menni? Na kivel?

Nincs baj az önálló akarattal ha tud ésszerűen cselekedni.

Más lesz a kapcsolat köztetek, mint amit sikerült kiépíteni, úgy érzed nem ismered, te nem ilyennek nevelted, nem beszél magáról, ha aggódsz az túl sok, ha nem figyelsz rá akkor vele senki sem törődik.

Egyrészt felnőttként akarja hogy tekintsünk rá akinek mindent szabad, de közben meg néha magáról se tud gondoskodni, olyan dolgokba se ami régen ment, mert most még semmit nem akar csinálni ami szerinte nem fontos

Az én gyerekeimnek valsz nem kell majd olyan problémákkal megküzdeni kamaszként, mint nekem kellett. Nekem pl el kellett mennem cigiért, italért, azt hallgatni, hogy már megint nincs pénz semmire, lesz cipő, ha megjön a segély / fizetés / családi pótlék, de akkor majd hónap végén mit zabálunk...

Ebből kifolyólag barátaim se nagyon voltak, népszerű se voltam, de legalább állandóan szorongtam. Osztálytársaimnak az volt a legnagyobb problémája, hogy mit vegyenek fel a hétvégi bulira, melyik filmet nézzék a moziban, milyen parfümöt, cipőt, kütyüt vegyenek meg, átmennek-e elsőre a kresz vizsgán, és mikor adja már oda apu a régi kocsit. Nekem már az is luxus volt, ha nem parizeres kenyér vagy hamis gulyás volt a kaja. Így elég nehéz volt gyerekként :D Szülőként az a fura, hogy a 13 éves lányom önként olyan kis furabogár mint amilyen én kényszerből lettem. Nem lelkesíti a társaság, önszorgalomból tanul, sportol, segít amiben csak tud, a kedvemet keresi. Az öccse még csak kiskamasz, de vele lesz bajunk... Már most irtó szemtelen, zéró kötelességtudat, ha vmi feladatot megpróbálunk számonkérni, hiszti, cirkusz, zsarolás, agresszió. Nincs is kedvem belegondolni hová tud vagy fog ez még fajulni.

A férjem 16 éves koráig jó tanuló, rendmanias, álmodozó, természetbúvár volt.

Aztán saját bevallása szerint bűn rossz lett, haverok, buli, motorozás, nem tanult, ha tanulásra kötelezték elszökött otthonról, érettségi épp meglett, de szakmát nem fejezte be.

20 évesen jött rá mit tett és dupla nehézség volt mindent visszacsinálni, a szüleit megbántotta, meló mellett tanulni, stb.

Most retteg hogy a fia milyen kamasz lesz 😂 én is