Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Teljesen össze vagyok törve,...

Teljesen össze vagyok törve, mégis mit tegyek?

Figyelt kérdés

A kisfiam sni-s: kevert tanulási zavara van. Nehezen tud írni, és a beszédértésével is vannak gondok. Emiatt persze van neki egy jól kifejlett magatartászavara is. Az óvodában speciális iskolát javasoltak neki, megnéztük, érdeklődtünk ismerősöktől, akiknek oda járt a gyereke, és úgy döntöttünk, hogy ez csak egy gyermekmegőrző, inkább megpróbáljuk az integrációt. Óvodában nagyon sokat hordtam gyógypedagógushoz, elég szépen feljött. Szerencsénk volt a suliban, nagyon jó tanítónőket kaptunk. Alsóban végig kitűnő tanuló volt, amin csodálkoztam is, mivel látom, hogy nagyon nehezen tanul meg dolgokat.

Most kerültünk felsőbe, és mostanra ott tartunk, hogy mindenből csak egyeseket kap. A magatartászavara is nagyon felerősödött, szinte minden héten van valami beírása. Nagyon sokat tanulok vele, de igazából azt látom, hogy feladta. Minden nap elmondja, hogy neki ez úgysem megy, őt minden tanár utálja. Ami sajnos nem alaptalan gondolat, bekértem néhány dolgozatát, és igencsak lefelé kerekítenek neki. Olyan tananyagból, amit itthon átvettünk másnap egyest kap. Pedig nem látom, hogy a 4. osztályhoz képest annyival nehezebb lenne a tananyag. Viszont azt látom, hogy a magatartás problémák miatt a tanárok nagyon ellenségesek vele, ami miatt ő még rosszabbul viselkedik, és ez egy ördögi kör. Az osztályközösség is nagyon rossz, sokat csúfolják, árulkodnak a tanároknak, akik állítólag el is hisznek róla minden rosszat. Amire "büszke" lehetek, hogy neki még nincs igazgatóija, pedig azt is osztják rendesen, annyi gond van ezzel az osztállyal. Szóval ő még nem a legrosszabb gyerek.

Gondolkodom, hogy váltunk iskolát, de félek, hogy át sem veszik, sni-vel nagyon nehéz, és mi van, ha ott sem lesz jobb? Holnap megyek két tanárhoz, de ötletem sincs mit is mondhatnék nekik. Egyébként heti 4 óra fejlesztés van neki kiírva, ami annyiból áll 5 éve, hogy megírják a leckét.

Mondtam neki, hogy íratok gyógyszert, teljesen ellenáll. Attól félek, hogy mégis a speciális iskolában kötünk ki. Vagy ha mindenből ketteseket is kap, mégis hova tud menni továbbtanulni?

Nagyon bánt a dolog, a férjem mondja, hogy hagyjam, engedjem el, lusta tanulni, akkor majd lesz segédmunkás. De nekem ez nagyon nehéz, hogy ilyen rossz jegyeket kap, valahogy úgy érzem, hogy cserben hagytam.

Pszichológushoz nem megyünk, 5 különbözőt elfogyasztottunk, azt mondták, hogy rendes, aranyos gyerek, nem tudtak segíteni.


2022. márc. 29. 16:23
1 2 3 4
 31/31 A kérdező kommentje:

Sajnos sok iskola marketingjében benne van, hogy jaj de fejlesztenek, egyébként meg nem csinálják, amit kell. A fiamnak ez a második iskola, és az elsőben ilyen remek marketing volt.

Aztán az volt a fejlesztés, hogy beültettek 15 gyereket különböző problémákkal, és matekot gyakoroltak. Ami neki pont ment.

Emellett a tanítónő ráuszította az osztályt, szóval onnan inkább elhoztam. Így kötöttünk ki a helyi suliban. Szóval iskola miatt biztosan nem költöznék, sajnos hallottam már sok olyan sztorit, hogy felrúgták az életüket, máshova költöztek, aztán 1 hónap múlva ugyanott tartottak, ahol előtte. A baj rendszerszintű, a tanárok nem tanulnak ezekről a problémákról, csak azt tanulják, hogy a gyerek szépen ül, figyel, és mindent elsőre megjegyez. Aztán a legtöbb gyerek meg nem ilyen.

Nem jártam be a tanárokhoz alsóban sem, és nem volt elvárás a kitűnő, sőt általában nem írta meg a szorgalmikat, szóval nem azért volt ötös, mert én erőszakoskodtam.

Egyébként hiába van bent a Pedagógiai programban, hogy sni-s gyereket fogadnak, ez általában a körzetes gyerekekre vonatkozik, hiszen azt muszáj is nekik, nem körzetest nem nagyon szeretnek felvenni. A szomszéd faluban és egy-két városi suliban már érdeklődtem, de elutasítottak. Valószínűleg nézelődök tovább, mert szerintem is iskolát kell váltani.

2022. ápr. 7. 18:21
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!