Ha a nevelésbe vett gyermekem eléri nagykorúságát vissza jöhet hozzám minden feltétel nélkül?

Képzeld kedves kérdező, én tisztelem az édesanyákat. De nem azt a fajtát amilyen te vagy. Ha ennyire pokol volt a terhesség, az nem az én hibám. Mint írtam, szaporodni bárki tud. És a magyar köztudatban ez még mindig itt van, hogy a szülőket tisztelni kell. A vér nem kötelez...

Vagy csak azért szültél, hogy a gyerek orra alá dörgöld, hogy te mennyit szenvedtél érte? Hogy ne maradj magányos? Nem ő akart megfoganni és megszületni...te vállaltál gyereket.

És ha nem akar visszamenni hozzád majd, tisztelned kell a döntését. Egy különálló élet, nem kötelessége veled élnie/maradnia.

Miért vették el tőled? Milyen idős? Mit tettél, hogy visszakapd? A terhesség és szülés csak nagyon kis része a szülőségnek. Az ember nem azért szereti a szüleit, mert létrejött, arra nem is emlékszik, hanem ha vele vannak, amikor szüksége van rá. Vagyis gondoskodik róla. Az szereti igazán a gyerekét, aki az ő érdekeit nézi. Ha meg az érdeke, mert ő nem tud gondoskodást adni, akár le is mondd róla.

Nekem is van olyan ismerősöm, aki idős, kispénzű nagymamaként neveli erején felül a lepasszolt kisgyereket, de a szülők szülinapon meg karácsonykor hívogatják (néha részegen), hogy mennyire szeretik és hiányzik, puszi-puszi, de közben kb. semmit nem tesznek érte, nem tudnak róla, nem érdekli őket, nem kérdezik, mi öröme-bánata, nem látogatják, nem támogatják, csak az a fontos, hogy szegény kisgyerek még lelki szemetesláda is legyen, akinek irreális álmokat ígérnek és magukat sajnáltatva mentegetőznek. Ez az, ami nem szeretet, hanem önzés. De úgyis látni fogja, sőt most is érti, tudja, ki az, akinek csak a szája jár, s ki az, akire számíthat.