Miért mondják egyes szülők degradálóan a gyereknek, hogy “neked csak tanulni kell”?

Dolgozó felnőtt vagyok. Az anyagiakkal járó stressz, meg a munkával, családfenntartása járó felelősség sokkal nagyobb, mint amit egy átlag gyerek átél az iskola miatt. (Ha a szüleinek nem irreálisak az elvárásai.)

Nem vagyok egy átlagon aluli képességekkel megáldott valaki, de egy Einstein sem, és még így is elmondhatom, hogy a lábujjaimat is beleértve, bőven meg tudom számolni az ujjaimon, hogy nettó kb hány napot kellett iskolaidőn túl a tananyaggal foglalkoznom az általános iskola és a gimi 12 éve, meg a főiskola 3 éve alatt. És ebben már benne van az államvizsga is. (Nem, nem büfészak volt.) Jó eredményekkel...

Nem hiszem, hogy a mai gyerekektől professzori szintű tudást várnának el az iskolákban, pláne hogy, és ne haragudjatok meg, de nagy részük még olvasni sem képes normálisan, a szövegértelmezésről már ne is beszéljünk. Oké, így elhiszem, hogy nehéz az órán felfogni a hallottakat. (Igen, nyilván minden az oktatási rendszer hibája, de ha első osztályban is már annyit de annyit gyakorolnak otthon, hogy játszani sem marad idejük, akkor vajon hogy létezik, hogy soknak mégsem megy még az olvasás sem? 🤔 Kevés a tanár, sok köztük a nem odavaló, ezt aláírom. Tudom, mert már én is csak kihalófélben láttam igazi pedagógusokat. Azonban én mégis inkább a youtube és társai mértéktelen használatát nevezném meg fő bűnösként a sötétség és a tanulásra való képtelenség miatt. Az hogy esetleg görnyedsz a könyv felett és üres tekintettel nézed a betűket, nem tanulás. Tudom, mert néha én is alibiztem így saját megnyugtatásomra, hogy márpedig én készültem...)

Egyébként nem kell mindenből jelesnek lenni, nem attól lesz valaki sikeres. Ezt a szülőknek sem ártana felérni ésszel, tisztelet a kivételnek.

Szerintem az a baj, hogy a tanulási módszerek nagyon értelmetlenek és nyomasztók.

Pl be kell magolni minden csatáját egy szabadságharcnak, ahelyett, hogy az okokkal, karakterekkel foglalkoznának.

A gyerekeknek nem tanítanak hasznos skilleket. Projektmunka stb.

Nekem herótom van a magolástól, én sem büfészakon végeztem. De pl a szakvizsgára tanulásba majdnem beledöglöttem, mert nem bírom el az ülve magolást. Előtte 3 állásban dolgoztam, ügyeltem, mentőn ültem (ellátókent), a felelősség nagyobb, de az öröm, siker is.

Én többet már nem akarok az életben hatalmas anyagokat magolni, hasznos skilleket és rövid elméletet szívesen tanulok vagy pl szívesen írok cikket ilyesmi.

Mondjuk nálunk az egyetemen is azt szerették a szüleim, ha ötösről számoltam be, lehet ezért, de en teljesen értem, hogy mennyire terhelő a kamaszok élete. Az hogy van egy szakmám, kollégáim, gyerekek stb az pszichésen kevésbé fárasztó, mint az értelmetlen évek.

Én dolgozó felnőtt ember vagyok gyerekkel, és állítom, hogy még mindig fényévekkel könnyebb az életem, mint kamaszként volt.

Nekem nem volt éppen zökkenőmentes "laza" gyerekkorom, "csak" tanulással. Mivel nem vagyok fogyatékos, kristálytisztán értettem, hogy mi szegények vagyunk és szenvedünk minden nyomorult forint miatt. A pénzzavar és az ügyeskedés a hétköznapok része volt, és tűkön ülve vártam, hogy mehessek végre diákmunkázni, mert akkor legalább a turkálóból vehetek magamnak ruhát, ami "új". Mindezt úgy, hogy mániákusan tanultam, mert rettegtem attól, hogy nekem majd ez jut osztályrészül felnőve is. Elvégeztem az egyetemet, elég kemény szakon, miközben dolgoztam, főállásban. Utána már "csak" dolgozni kellett egy jó cégnél, magas fizetésért, ami azóta csak nőtt, pedig aránylag kevesebbet dolgozok, csak sokkal okosabban. Most épp a legnagyobb "problémánk", hogy milyen szárítógépet vegyünk. Hol van ez attól, amikor éveken át, kilátástalan jövőképpel küzdöttem, túl fiatalon, mert láthatóan másra úgyse támaszkodhattam magamon kívül. Nekem aztán egyáltalán nem volt könnyebb a gyerekkor... És az én életemben semmi kirívó nincs, az osztálytársaim többsége ugyanez volt. Akárkivel beszélek régről, mindig sóhajtozik, hogy végre felnőtt és mennyivel egyszerűbb.

Van jó és rossz is a felnőttkorban a tinikorohoz képest. De ugyanúgy van jó és van rossz a tinikorban a felnőttkorhoz képest.

Nekem 1 sulis és 1 ovis gyerekem van. Megoldani, hogy mindenki időben beérjen és én és a férjem is a munkahelyre, már egy logisztikai feladat. De akkor ott van, hogy a sulisnak és az ovisnak ezt meg azt kell bevinni, persze 1-2 nappal előtte szólnak. Ha nincs itthon még azt is kitalálni, hogy suli, ovi, munka után hol tudjunk beszerezni. Mert ugye nem lehet, hogy pont ő ne vigye. Hiszen írtátok is, nem lehet ciki és ő valószínűleg úgy élné meg.

És ez is egy példa, hogy neki "csak" a lelkivilágával kell itt megküzdenie, nekünk szülőnek a többivel + a gyerekünk lelkivilágát is figyelnünk kell.

24, de nyilván nem is kaptad meg ezt a mondatot, ugye? Nekem se mondták sosem, hisz egyrészt nem volt ok, mert jól tanultam noszogatás nélkül is, másrészt átlag diákhoz képest többet vállaltam otthon is, mert muszáj volt.

De az átlag, aki ezt megkapja, az nem ilyen.

Annak mondják ezt, aki azt az egyetlen egy dolgát se képes teljesíteni. Az ő fejükhöz vágják.

Ha egy gyerek nem a képességeinek megfelelően teljesít, akkor teljesen jogos.

Derjaderja!

A felnőttnek is meg vannak ugyanezek, már ne is haragudj. A felnőtt világképe is változik az eseménynek hatására, a külseje is foglalkoztatja, neki is van szociális élete, stb. A kamasznak ehhez a tanulás jön csak hozza, a felnőttnek viszont ne, csak a munka. Azt A kamaszt nevelni kell, meg kell oldani a vele kapcsolatos dolgokat, stb. Kb olyan ez, mint amikor a gyári szalagmunkas meg a vezérigazgató munkáját akarná valaki összehasonlítani. Más szinten állnak, más a feladatuk, mások a problémáik. Katika, a szalagmunkas azon aggódik, hogy még lesz e a norma, kap e prémiumot, ki tudja e fizetni a villanyszámlát. Béla, a vezérigazgató meg azon, hogy a szalagmunkasok kitermelik e a normát, hogy ki tudja fizetni belőle a lízingelt gépeket és ne kelljen bezárnia az üzemet

Ez egy parttalam vita lesz szerintem. Nem arányos, mert a kamasz bent van az iskolában, tanul otthon, edzésre jár, házimunkár végez, szocializálódik, kialakítja a véleményét a világról.

Neki életbevágó a párkapcsolati, baráti stb kommunikáció alapjait elsajátítani, de a modern világ vívmányait is megismerni.

Mi már elvileg tudjuk, hogyan kell működni, max fejlődünk benne, de azért sokan a felnőtt évtizedekben kvázi a platón furnak. A felnőtt teherbíróképessége arra van kitalálva, hogy bírja a munkát és a családot, nem ilyenkor alakul ki kb a frontális lebenyünk végleges működése, mint a kamaszoknak.

Abban igazad van, hogy az iskai ismeretek és jegyek sajnos számítanak a jövő szempontjából, de azért nem baj eszben tartani, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben a társadalomban való beválás és önmegvalósítás, életvezetés, gondolkodási készségek, médiaedzközhasználat stb szempontból nagy arányban irreleváns ismereteket tanítanak.

Vsz ha egy jót beszélget a gyerek a barátokkal vagy a szülőkkel vagy egy értelmes filmet, múzeumot néz, az hasznosabb mint a házi feladat.

A mai gyerekeket agyobterhelik órákkal. De gondolkozni, élni, érvelni nem tanulnak.

Persze kell az is, de a fentiek miatt gondolom, hogy nem kell őket ilyen módon kioktatni, ha nem muszáj.