Jó ötlet megengedni egy 14 évesnek, hogy ne vegyen részt a családi kiránduláson?

Az én esetemben rám lett erőltetve minden családi program, 18 évesen változott meg, és akkor sem azért mert betöltöttem ezt a kort, hanem mert egyesületbe mentem sportolni. Előtte mindenhova cipeltek magukkal, ahova nem akartam menni, utáltam, és igen, hisztis is voltam miatta, hogy mi értelme van a fákat nézni, meg ugyanazt a várat harmincnegyedszer, vagy hogy kimegyünk a semmi közepére a tűző napra, ahol semmit nem tudok csinálni, de élvezzem - ahelyett, hogy elmehetnék edzeni, vagy tanulhatnék, esetleg barátokkal játszhatnék, beszélgethetnék (nem vagyok amúgy bulizós, sőt, nem is szeretem a bulikat, de szerintem azt amit a családdal egy kirándulás alkalmával beszélgetek, az megtörténik otthon is, csak talán ott még minőségileg jobb szituációkban).

Szóval én ezt kényszerként éltem meg, pláne mikor edzés helyett lettem elrántgatva gyök-kettővel sétálgatni - a jövőmhöz kellenek az edzések, na meg ott legalább jól is érzem magam.

Szerintem ne erőltess rá ilyen dolgokat. 14 évesen engem már simán otthon lehetett volna hagyni 3-4 napra is akár, az öcsémet 11 évesen 4 óránál nem hagynánk itthon egyedül. Sok függ a gyereken is ilyenkor. De ha megbízhatónak látod, akkor miért ne?

Próbálj vele kompromisszumot kötni az utazással kapcsolatban, de ha nagyon nem akar menni ÉS megbízhatónak érzed, ne erőltesd. Akkor próbáljátok meg megbeszélni, hogy nem 100 %-ban egyedül, vmilyen felügyelet mellett (nem feltétlen 24 órás) mellett otthon maradhat, de ez függ attól, mennyire talpraesett, megbízható. Ha azt érzed, hogy gáz lenne, oszd meg vele az aggályaidat, egy volt tanáraim szavaival élve "A gyerek nem hülye, csak gyerek". Ha nem lenne otthon maradva sem gond, és tényleg nincs kedve semmi, erőltetheted, de én pl. ilyenkor simán szabotáltam a hangulatot...

Én 14-15 évesen az ország másik végére/külföldre mentem olyan rokonokkal, akik nem éppen hasonlítottak a helikoptereskedő anyámra, sosem történt semmi, sőt, mi több, borzasztóan élveztem az utakat. Ennek ellenére csak a szájhúzás ment és a fújjogás. Továbbá, ha nem akartam részt venni valamilyen családi eseményen van programon, akkor én lettem a leggonoszabb ember a világon, hálátlan, stb, szóval lenyeltem a békát...

A helikoptereskedésnek és annak hála, hogy nem voltak hajlandóak a közvetlen családban kicsit elengedni, nagyon introvert lettem, nem mentem sehova, 18-19-20 évesen is csak jóformán engedéllyel. 20-21 évesen jött az áttörés, el akartam menni teljesen jó csapattal külföldre, de hőbörgés volt, olyannyira, hogy fogtam magam és némi testi sérülés árán (engem ért), de napokra elcuccoltam otthonról, beváltottam a fenyegetéseket. Azóta fogom magam és megyek a dolgomra, legyen az külföld vagy belföld, ebben az évben balkáni köreim voltak és lesznek is, senkinek semmi beleszólása nincs. "Cserébe" a kivívott szabadságomnak, jobb kedvvel veszek részt a családi dolgokon is.

Hozzáteszem, sosem voltam problémás gyerek, sose jártam el gimis koromban sem bulizni, jó bizonyítványokat hoztam, tanárok kedvence voltam, nyelvvizsgáztam tizedik osztályban, nagyon jó pontokkal vettek fel egyetemre, és onnan is korrekt átlagokat hozok, 2 helyen dolgozom egyetem mellett, tehát nem vagyok kifejezetten árral szemben úszó :3

14 évesen egész nyáron egyedül voltam otthon. Dolgoztam(akkor még lehetett 14 éves kortól diakmunkázni), főztem magamra, rendeztem a számlákat, mindent megcsináltam. Egyedül a mosógép használatát kellett előtte megmutatni, mert azt nem ismertem😂 Akkor még mobil se volt. Persze, ismertem a szomszédokat, ha óriási gond lett volna, nyilván szólok, de nem volt.

Ha viszont te 2 éjszaka miatt még így parázol, valószínűleg nincs az önállóságnak azon a fokán, ahol itt voltam. Lehet, ideje lenne elkezdeni valahogy.