Mesélnél 10-11 éves korú kisfiad szokásairól?

A nemi érés keveseknél kezdődik ekkor, a biológiakönyvek pedig ilyet sehol sem írnak, ellenben, amit én idéztem, forrással együtt is egy biológiatudomány könyvből van. Mégpedig innen:

Lenhossék Mihály: Az ember anatómiája. Budapest, 1922, Pantheon Irodalmi Intézet Rt.

Eldra P. Solomon - Richard R. Schmidt - Peter J. Adragna : Human anatomy & physiology, ed. 2nd 1990 (Sunders College Publishing, Philadelphia)

Sziasztok,

az én kisfiam 11 lesz egy hónap múlva, negyedikes volt.

Minden életszakaszban van/volt kihívás a nevelésében, de én most épp azt érzem, hogy semmi egetrengető nincs.

Abban hittem eddig is, hogy értelmes elfoglaltság, példamutatás részünkről is és csak végső esetben szülői erődemonstràlás (kell néha!), de előzze meg mindenképp a megbeszélés.

Többségében bejön.

Nálunk én sem kütyüzök állandóan, FB-m, instám sincs pl (messengert, vibert használok, 1/2 részben jelenleg is HO-ban dolgozó, szakértői munkát végzek, tehát nem vagyunk amish-ok tényleg).

Budapesten élünk, a gyerek teljesen önállóan közlekedik a szokásos útvonalain, átszállással is képes. Iskolába, edzésre magától jár, sötétedősebb időben 7-től, nyáron picit akár később (1/2 8 kb) megyek érte pl edzés után.

Megbízható, következetes.

Sokat számít, hogy versenysportoló- ott is ez a norma. Karatézik egyébként, én az ottani közösséget is jellemformálónak gondolom. Boldog vagyok attól, hogy a többi srác is hasonló karakter: sokan köztük kiváló tanulók, megbízhatóak, eljárnak edzésre, tudják a dolgukat stb.

Kitűnő tanuló (7+ tantárgyi dicsérete volt)- büszke vagyok rá. Felvették egy “top” nyolcosztályosba is. Ebben talán számít az is, hogy tőlem/tőlünk is azt látja: élethosszig tanulás van, dolgozunk, fejlődünk mi is, nemcsak a papolás vagy épp a ráhagyás van. Nincs gond a leckeírással/ de mindig megbeszéljük. Abban hiszek, hogy normális, világos elvárások kellenek.

Azt vettem észre, hogy a sportolók és a zenészek már ilyen korban valahogy rátanulnak a hatékony(abb) időbeosztásra.

Zenél is vonós hangszeren, szereti is- a gyakorlásért mondjuk heti 1* szólni kell, heti 1-2* megy magától.

Van mobilja, harmadikos kora óta, mióta elkezdett egyedül közlekedni (először csak a megállótól a suliig, aztán csak feltettem a járműre, ma már max a P+R-nél találkozunk, ha úgy alakul vagy reggel együtt indulunk vagy egy darabon elviszem kocsival- de rugalmas.)

Nem egy kütyüfüggő. Ha hiszitek, ha nem, heti kb fél-1 óra van, amikor jellemzően brawl stars a barátokkal vagy van egy star wars játék, azzal.

Van noti+tabletje, mobilja, korlátlan net/ nem él vele vissza. (Van - a tudtával és beleegyezésével!- forgalomfigyelőm és szülői kontroll programom, így pontosan làtom az aktivitását). Büszke vagyok arra, hogy magától jön és “adja le” a telefonját (nyilván nem kell leadni, csak jelzi, hogy vége a játékidőnek), ha az előre megbeszélt idő letelik.

Van vibere és messengere, barátokkal, csapattársakkal kommunikál/ de nem órákat- pár üzenet, hanghívás. Ebben igazán nagy korlátozások nincsenek/ mi sem küldünk videókat meg nem nyomjuk az idétlen emojikat beszélgetés helyett...

Semmiről sincs lemaradva, hogy nem youtube-ozik (nincsenek h.lye poénos video meg tátogós tiktok bámulások, Pamkutya vagy Uborcraft :)

De tudja mik/kik ezek és inkább megyünk egy Mineshow-ra (még ha nekem ez is nagyrészt baromság :D), mint ez menjen bekockulva.

Alapvetően rendszerető, de ebben nőtt fel, nem kérdés, hogy összepakol a szobájában (normális beágyazás, beépített szekrényben nem kupizik), játékok elpakolása, ha végzett, portörlés stb.

A közösben sokakhoz hasonlóan pl szemét kidobás, mosógép ki-bepakolás, teregetésnél vállfázás, vásárláskor cipekedés, otthon szekrényekbe bepakolás.

Heti 1-2-szer szokott porszívózni, elég normálisan, kisebb szőnyegek kirázása, viráglocsolás, portörlés (én úgyis utálom :), pàrnák felrázása stb.

Konyhában mondjuk képes egy légkeveréses fritőzben egy zsemlét vagy virslit megsütni, tojást megpucol, zöldséget megmosni, felvágni, nem hal éhen, mikróban megmelegíteni egy kikészített ebédet, kapszulás kávét lefőzni nekem, szörpöt vagy kakaót készíteni magának, elmosni, de legalábbis kiöblíteni a szennyes edényt, nem széthagyni.

Ennél több elvárásom egyelőre nincs is- néha nézegeti, ahogy főzök, befogom apróságokba, de ennyi.

Önállóan elengedjük pl futni (heti 2-3* 5-6 km-t fut a környéken: parkban, de vasúti felüljárón is átfut vagy főút melletti járdán stb.

Van sportórája, kb. 1-1,5 óra után akkor is becsenget és lejelentkezik, ha még menne egy kört. Pedig főváros.

A bizalmat fokozatosan alakítottuk ki. Biciklizni egyedül, úttesten még nem- de inkább az autósoktól, más figyelmetlenségétől féltem vagy a nagyobb forgalmi helyzetektől.

Közösen, sorban teljesen megbízható természetesen mögöttünk haladva is.

Van saját zsebpénze (500 Ft/hét), amit inkább gyűjt, nem ver el pánikszerűen, azonnal :)

Jó érzés, hogy pl vett már nekem ajándékot (anyák napjára a kedvenc kávékapszulám és elment érte úgy a boltba edzésre menet, becsomagolta stb, hogy nem nagyon tűnt fel)- tud ajándékozni és gondol néha másra (pl az edzője kiskutyájának vitt most jutalomfalatot).

Van junior számlája, paypass-os kártyával és már volt párszor a kb. 1-1,5 km-re lévő Aldiban nekem vásárolni: hozattam vele 1-2 doboz tejet, kenyeret, salátát és önállóan ment, vásárolt, fizetett, listát kapott, blokkot hozott.

Számon tartja a pénzét, korához képest normálisan vagy az átlagnál tudatosabban bánik vele. Most pl edzőtáborban van és napi 1000-1500 Ft-ot irányzott magának elő strandos fagyira/jégkrémre/palacsintára.

A visszaszólogatás inkább ilyen “de minek/de miért/de én...” kezdetű dolgokban érhető tetten. Ezzel nem nagyon bír felhúzni, normálisan elmagyarázom 1-2, de max 3-szor hogy miért és ha nem, annak mi a következménye. Az esetek 95%ában ez elég, az észérvek vagy a kérés hatni szokott. A maradék 5%-ban pedig igyekszem az előnyöket kidomborítani vagy valami kedvezményre összpontosítani, ha nem jön be, még mindig ott van pár “mentő” érv, hogy “akkor sajnos nem tudunk menni a ...vagy akkor sajnos lekapcsolom a wifit- sosem kellettek még a szankciók.

Persze ehhez az kellett, hogy évekkel korábban, már bölcsis-ovis korban megjátszottuk a dackorszakot és annak következményeit (egyszer ment nagy legoszett látványosan kukazsákba és lendülettel kivágva a bejárat elé, amit persze 10 kérés/felszólítás előzött meg...)- azóta szórványosan (évi max 2-szer elég az élményt felidézni :D

Ugyanígy én már 3-4 éves korában szívfájdalom nélkül megléptem azt, hogy a ruhásszekrényéből random és brahiból kirángatott, kidobált ruhákat (meg az egész szekrénysor tartalmát :D )- diszkréten felhalmoztam az ágyára.

Akkor eltelt pár óra, míg összehajtogatta- én meg elmeséltem, hogy nem rabszolgának születtem és tiszteljük egymás munkáját. Azóta nincs gond, ő megköszöni a vasalást, én megköszönöm a pakolást :)

A háborgás/igazának követelése azért van, mondjuk heti-kétheti 1*, hol az apja, hol én el szoktuk mondani, hogy ha nincs igaza, nem jól látja (lehetőleg nem ordítva persze :)- ha meg magában morog ilyeneket, hogy “nincs igazság a Földön”, meg “persze a gyerekeknek a legrosszabb”, akkor a humor is sokat segít vagy az, ha ráhagyjuk.

Kezdem kialakítani benne a minimális jóízlést/szépérzéket a megjelenésében is (ne piros zoknit a zöld pólóhoz), miért menő fésülködni, “nagyfiús” testtáskát meg pénztárcát kapott stb.

Annyira még nem érdekli, sose volt szerencsére vergődés, hogy mit vegyen vagy ne vegyen fel- hidegen hagyja nagyrészt.

A lányok iránti kifejezett szexuális érdeklődés még nincs, de volt már gyerekszerelmes- vettünk már az “aranyhajú” kislánynak ajándékot és hívta meg már a “csaját” fagyizni.

Igyekszünk az apjával ilyenekre ránevelni, hogy menő ajtót nyitni, elmondani kultúráltan, ha valami baja van (nem ordítva :), csajokkal kedvesen bánunk, másoknak nem szólunk be.

Még van mit finomítani, mert haverokkal megy a hangos vihogás egy pukin meg versenyböfögés és társai- de ezek múlandó és legfőképp tolerálható dolgok.