Ha a 16 éves fiad teherbe ejtene egy 15 éves lányt, mit tennél?





#7
"Egyet érték a 4. valaszadoval. Ebben a helyzetben nem én vagyok az egyedül, akinek valamit tennie kell. A lány és az ő szulei azok, akiknek döntési joguk van. "
Mégcsak a lány szülei sem dönthetnek. Egyedül a lány az, aki dönthet.
Én szintén leülnék mindenkivel megbeszélni hogyan tovább. Bárhogy döntenek támogatnám őket. Ha megtartják, akkor nagyszülőként részt vennék a gyerek életében. Miért is büntetném a gyereket, hiszen legkevésbé ő tehet az egészről.





10 évessel autót tologatni?
Mi is a probléma azzal, ha kérdez valamiről arról beszélek vele és bizony baromi fontos, hogy időben megtanulja a dolgokat.





31!
Valóban, a lánynak van joga döntenie. De 15 éves, esélyes, hogy azt teszi, amit a szülei mondanak. Nagyon gyerek még és mint ilyen, nagyon befolyásolható is.










34!
Az is igaz. De azért kevés tini fog a szülei akarata ellenére cselekedni egy ilyen kérdésben ha erős érzelmi zsarolásnak teszik ki.





"Felvenném a kapcsolatot a másik szülőpárral, leülnénk megbeszélni mi legyen. Abortuszra szavaznánk a férjemmel."
Ez ugye tudod, hogy nem így működik, ez nem elnökválasztás, ahol szavazatot kell leadni, ráadásul nem is a te lányod terhes, nem dönthetsz arról, hogy elvetetik-e.





#35 zsarolással... Ezzel meg is alapozta a szülő a rossz szülő gyerek viszonyt.
Kérdés mi a rosszabb. Egy gyereket nevelni vagy elveszíteni a gyerekedet.





37!
Eleve olyan jó viszony nem lehet ott, ahol egy 15 éves teherbe esik. Emellett minden szülő önző, azt akarja, hogy a gyerekének jó legyen. Ez jelentheti azt, hogy mindent bevetsz, hogy egy 15 éves kislány ne akarjon gyereket szülni és azt is, hogy befolyásolás nélkül rábízod a választást.
"Egy gyereket nevelni vagy elveszíteni a gyerekedet."
Erre meg....A sajátodat kell nevelned. Az ő gyerekét neki kell. Gondolj magadra, a te gyerekedre és anyáddá vagy anyósodra. Akarod hogy beleszóljon mit hogy csinálj? Egy 15 evésnek fogalma nincs a gyereknevelesrol, akaratlanul is irányítani próbálod majd, a legjobb szándékkal....





"Egy 15 evésnek fogalma nincs a gyereknevelesrol"
Lesz 9 hónapja utánna nézni. Sokan akkor látnak először csecsemőt, amikor megszülik. Pl. én is.
Te nagykn lekezelően beszélsz a tinikről.
"Eleve olyan jó viszony nem lehet ott, ahol egy 15 éves teherbe esik. "
Ennek a kettőnek mi köze van egymáshoz? Attól még, hogy a párjával felelőtlenül szexelt, az anyjával lehet jó a viszonya.
Tiniről beszélünk, akik azt hiszik, hogy velük úgysem történhet meg...





39!
17 éves lányom van... Nem vagyok lekezelő, tény hogy egy 15 evésnek fogalma sincs a gyereknevelesrol és ez nem azt jelenti, hogy ne tudná utána nézni a technikai dolgoknak. Gondolom te nem 15 évesen szültél. Ennyi idősen középiskolás, kb épp félúton van az érettségiig. Majd a síró csecsemő mellett tanul és megy iskolába? Vagy otthon marad és magántanuló lesz? Nem egy felnőttről beszélünk, akiben van megfelelő felelősségtudat és elszántság ahhoz, hihy a gyerek meleltt főiskolára járjon. Anyád veletek lakik? Bemegy a szobádba minden alkalommal amikor felsír a gyerek, higy etesd meg, tedd tisztába, akármi? Nézz meg egy pár 16 éves és terhes epizódot....
Amúgy ez "Te nagykn lekezelően beszélsz a tinikről." és ez "Tiniről beszélünk, akik azt hiszik, hogy velük úgysem történhet meg..." erősen üti egymast, de ne zavarjon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!