Anorexiás a gyermekem, hogyan hat ez a család életére ?

Együttérzést vár el, egy anás.

Vidd el pszichológushoz minél hamarabb

Én valahol az anorexia és a bulimia közti állapotban voltam nagyon sokáig. Nekem nem segíttek otthon, csak üvöltöztek és veszekedtek hogy undorító vagyok és így meg fogok halni meg szánalmas vagyok.

Az esett volna jól ha támogatnak. Hogy ha a lefogyásomat nem sütisütéssel és zsíros, tésztás kajákkal hátráltatták volna, hanem lett volna mindig egészséges opció otthon. Ha megmutatták volna hogy van lehetőségem választani, mert segítenek. Ha a sportolási szándékomat nem lenézik és minden lehető módon leszólják, hanem velem jönnek biciklizni, tollasoznak velem, vagy megkérdezik egyáltalán mit szeretek sportolni.

Szerintem tehát a támogatás a fontos.

Ugyan nem anorexia, de egy másik evészavarban szenvedtem. Kóros túlevő voltam kamaszként. Kövér is voltam emiatt. Nem értették a szüleim, miért akarok fogyni, csak zabáltattak, ültették belém a bűntudatot, amitől csak még többet ettem.

Az anorexiánál is és bármelyik evésszavarnál a lényeg, hogy a szülők komolyan vegyék a problémát, és adjanak a gyereküknek elég önbizalmat, hallgassák meg, ne nyomják el. És a legfontosabb: vigyék orvoshoz!

Én is küzdöttem vele gyerekként. Amit ettem, még ha a kedvencemet is, egyből jött ki belőlem.

Kb első osztályos koromban kezdődött velem. Láttam egy szép lányt, csípőnadrágban (akkor ez még nem volt divat kb 20éve) és olyan jól állt rajta, rá akartam hasonlítani. Nem voltam alapból sem kövér, szinte semmi felesleg nem volt rajtam. Már nem tudom hogy kezdődött, hogy én hánytattam e meg magamat, vagy jött magától, már nem tudom. A lényeg, hogy utána már nem tudtam ellene tenni, jött ki minden, ha kellett ha nem. Eleinte anyámék furán nézten rám, tuti gyomorrontás. De amikor már hetek óta ezt csináltam, egyre rosszabbul álltak hozzá. 3évig ez ment. Harmadik osztályos koromban, tehát 8-9évesen voltam 18kg. A csontjaim, borfáim szó szerint kilátszottak. Addigra otthon eljutottunk arra a szintre, hogy nevelőapám már a wc-ben terített meg nekem, mert úgyis kihányom alapon... volt, hogy tölcsért tett a számba, azt azon nyomta le az ételt. Nekem nagyon rossz emlékeim vannak erről. Ha mellettem álltak volna, biztos vagyok benne, hogy nem fajult volna el addig a dolog. Aztán az lett a vége, hogy a gyámügy közbeszólt, mert tényleg iszonyat szarul néztem ki. Elkezdtek orvosról orvosra hordani, 1 évig vizsgáltal, semmit nem találtak. Aztán egy pszichológushoz kellett elkezdenem járni, ő világosította fel anyámékat, hogy viselkedjenek velem ember módjára, és helyrejövök. És tényleg így lett. Ahogy javult a családi helyzet, úgy jöttek fel rám a kilók.

Nekem is végigkísérte a kamasz- és fiatal felnőttkoromat az anorexia.

A legfontosabb, hogy mindig emlékezetessétek magatokat, hogy nem tehet róla, ez egy betegség, amit le kell küzdeni, ebben viszont neki kell a legaktívabb szerepet vállalnia. Mindenképp vigyétek el pszichológushoz, vagy ha rosszabb a helyzet, pszichiáterhez. Egyedül nem hiszem, hogy ki lehet jönni belőle.

Támogassátok, szeressétek, álljatok mellette. Csökkentsétek az elvárásokat, ne az legyen a fontos, hogy milyenek a jegyei.

Közben figyeljetek arra, hogy a testvér se érezze elhanyagolva magát. Emlékszem, a bátyám azt mondta egyszer, hogy nem szívesen van már otthon, mert mindig rossz a hangulat, sok a feszültség.

Kívánom a legjobbakat, kitartást ebben a nehéz időszakban, és elsősorban mielőbbi javulást!

A lányom 6. osztály végén 33 kg volt az ötödik osztály elején pedig 44 kg. A súlyának a negyedét lefogyókúrázta. Hasonlóan mint egy másik osztálytársa. Ezáltal megszűnt a menstruációja is. Elmentünk a háziorvoshoz, majd a sote klinikára befektették egy hétre és kivizsgálták. Szervi baja nem volt.

Ezután két év pszichiáter jött. Csak nyolcadik után tudtunk iskolát váltani, mert a lányom nem akart új kislány lenni egy másik osztályközösségben.

Az új iskola, új barátok meghozták a kívánt változást és 42 kg és újra menstruál.

Szülőként nem tudjuk, hogy hol rontottuk el. Véleményem szerint az iskolai környezetváltás nagyon jót tett. Én személy szerint kudarcként éltem meg szülőként azt hogy anorexiás lett a lányom.