Hogy orvosoljam ezt a helyzetet? Később ez még változhat?

A kisebbik lányod szenved emiatt? Mert akkor probléma. Elviheted pszichológushoz, ma már ez nem ciki kategória.

Nálunk ugyanez volt, csak fordítva :). Én vagyok a nagyobbik lány, szintén introvertált. Én nem szenvedtem soha tőle! Kutyáztam, bicikliztem, jártam a közeli horgásztóra siklót, hattyú lesni EGYEDÜL! És nagyon élveztem az egyedüllétet.

Egy valami zavart:ha kibeszéltek a rokonoknak emiatt!! Úgy éreztem, szégyellem kell magam valami miatt, ami ÉN vagyok. Nagyon rossz volt. EZÉRT volt önbizalomhiányom! Mert nem fogadták el olyannak, amilyen voltam.

Na férjem van, gyerekem, 36 éves vagyok.

Lemaradtam valamiről??? Semmiről sem!!!

Folyt.

Kéne a lánynak valami hobbi. Mi érdekli? Amiben érzi, hogy önmaga. Azt egy kicsit lehet támogatni. A léleknek, pszichének jót tesz.

És ezt, hogy "szerencsétlen", nagyon sürgősen felejtsétek el!

Nem kell rátukmálni a kislányt a nagyra. Nem kell erőltetni. Így azt látja, hogy nem fogadod el, valami baj van vele. Pedig nincs.

Lehet, hogy csak 20 éves kora után fog fiúzni, ismerkedni. Nem muszáj 16 évesen, sőt!

Nem tudom, külsőleg milyen a lányod, pl. a testalkatával elégedett-e, divatosan öltözködik-e. Ebben az irányban is érdemes elindulni, de csak óvatosan. Csak terelgetni. Találja meg a stílusát.

És nem kell emlegetni előtte állandóan, hogy "bezzeg a nővére"!

Én a nagyobbik lányra pirítanék rá komolyan.

A kicsi kilóg a családból, ez pluszban rossz neki. Nálunk én is introvertált voltam, de jó véleménnyel voltak rólam otthon. Ha 19 évesen külföldre mentem volna a pasimmal meg bulizni járkálok, arra néztek volna nagyokat.

Nagyon nehéz megmondani, hogy mit tegyél.

Elolvasa a leírásodat, nálunk teljesen ugyanez volt a helyzet mindig is (annyi különbséggel, hogy nálunk a nővéremmel 10 év a korkülönbség).

Szerintem ne erőltesd a a nővéredre, hogy mutassa be a barátainak, nyilván más az érdeklődésük, ahogy te is felvázoltad, és 3 év korkülönbség is sokat számíthat. Arról nem is beszélve, hogy ha sok a nézeteltérésük, végképp nem éri meg.

Én is ilyen voltam és vagyok, de velem sok olyan történt, amit itthon el se mondtam. Nálunk a helyzet is azért bonyolultabb volt, mert én tartósan beteg gyerek voltam, és sose jártam táborokba, stb az allergia miatt, mert egyrészt a tanáraim se vállalták a felelősséget, meg anyukám se, programokra se nagyon jártam, tesin is kint nem lehettem, én teljesen el voltam vágva így minden közösségtől, és folyton piszkáltak. Ha nálatok nincs is ilyen, a lányoddal is lehet volt valamilyen piszkálódás, ami megalapozta, hogy ilyen legyen a természete. Én önmagamtól jártam el az iskolapszichológushoz, kb. 4 évig, otthon ahogy ezt, sok más mindent se mondtam el, de én valahogy a a pszichológusnak se mondtam el, amit kellett volna, így meg alapból utólag tök felesleges volt. De arra jó volt, hogy mivel senkivel se nagyon álltam szóba, valaki mégis beszélgetett velem hetente 1x45 percre. Lányodnál persze beválhat, de ha nagyon tiltakozik, ne erőltesd, szerintem. Ha belenézel kicsit az ő helyzetébe, ő se biztos, hogy akarná a pszichológust, mert azért a mostani magyar általános felfogás még mindig ezt egy szégyellnivaló dolognak tartja, lehet ő is, plusz ha előjössz vele, hogy pszichológus, neki is megrendülhet a bizalma benned, mert azt fogja hinni, hogy nem tartod normálisnak.

De vannak emberek, akik egyszerűen csak ilyen magányos farkas típusúak, talán a te lányod is, ha mindig is ilyen volt. Esetleg próbáld néha buzdítani arra, hogy menjen el egyedül valahová. Moziba, stb. Lehet, hogy valakikkel megismerkedne. Hogy mégis legyen valahol. Ha nem akar, úgyse megy, de az ilyen kis egyedüli "túrákon" jobban kiteljesedhetne, döntési helyzetekbe kerülhetne, amik nekem is jót tettek. Én végül magamtól kezdtem el így járkálni a városban, az is igaz, hogy én teljesen magamtól keztem, amikor erre igényem lett.

Az is igaz, hogy ilyen osztályban nem biztos, hogy ez az iskola befejezése előtt megtörténik. Ki tudja, lehet az a 10 lány kinézi és csúfolják, csak nem mondja. Fel lehetne neki dobni az iskolaváltást is, ha benne van és olyan helyen laktok. Ha 11-en vannak az osztályban, ő az, aki pár nélkül maradt. Nekem csak 1 ilyen évem volt a 12 iskolai év alatt (bár egyik "párom" se volt igazán nagy barátnőm, de valami mégis volt), és borzasztóan magányos voltam, kicsit azt hiszem, hogy depressziós is.

Próbálj meg rábízni feladatokat, amikor a nővére nincs ott, hogy beszóljon, és próbáld támogatni. Pl. segítsen valamiben, csináljon meg valamit, menjen el a boltba, stb. Hogy érezze, hogy teljesen egyenértékű mindenkivel, és ő is kicsit megerősödhetne, és légy vele türelmes. Velem anyukám mindig ordítozott, ha valamit elcsesztem. Volt egy műtéte, és fent tudott otthon lenni, de különösebben nem tudott mozogni, és én (pont a lányod korában) hirtelen oda lettem állítva főzni, miközben sose csináltam, és folyton ordibált (a műtét miatt recsegő hangon), hogy ezt így kellene, az úgy nem jó, rosszul csinálom, stb. pedig akkor hámoztam először krummplit, meg hasonlók, még sírtam is közben végig, és azóta se tudok ránézni egy fazékra vagy bármilyen konyhai eszközre, mert mindig ez jut eszembe. Szóval tényleg legyél nagyon résen, amikor valamit elbaltázik. És az idősebbik lányodra is négyszemközt szólj rá, hogy fogja vissza magát, ha azt akarja, hogy ne legyen szerencsétlen a húga. Érezze azt, hogy bízol benne meg a képességeiben. Talán egy nap majd magától is megnyílik így.