Álomcsokrok, ajándéktárgyak 1. osztály évzáróra tanárnéniknek, mi meg csak egy szál virágot vittünk. Mindenhol ez a "divat" már?

Tanár vagyok. Soha nem vártam el év végén a virágot, ajándékot, ha kaptam, az viszont nagyon meghatott és nagyon jól esett. A virág látványos, de nem marad meg sajnos, az apró ajándéktárgyakat viszont mind-mind eltettem az évek során. Mindhárom gyerekemet úgy szültem, hogy év közben kellett otthagynom az iskolát, mindannyiszor nagyon kedvesen és szépen köszöntek el tőlem az osztályok közös ajándékkal, ami legtöbbször emlékkönyv volt, benne mindenkitől pár kedves gondolat, nyilván volt, aki inkább idézetet írt, míg más, akivel a kapcsolat is személyesebb volt, személyesebb sorokat. Való igaz, hogy volt olyan, aki ezen felül még személyesen is adott valami apróságot, de ez középiskola, egészen személyes kapcsolattal a gyerekekkel, és egészen nyilvánvalóan nem az volt a cél, hogy utána jobb jegyet adjak vagy másképp tekintsek rá, hiszen épp elbúcsúztunk 3 évre.....

Amit ebből ki akartam hozni: egyáltalán nem biztos, hogy a közös ajándékon felüli személyes apróság bónusz nyalizás akar lenni, tényleg elképzelhető, hogy az adott család valamiért különösen hálás a tanárnak (remélhetőleg nem azért, mert egy jeggyel jobbat adott a megérdemeltnél:):):):)

Mi is vittünk. Elsős, kitűnő lett a gyerek, nem a jobb elbánás miatt vittünk. Egész egyszerűen szeretjük a tanárnénit és szerettem volna megköszönni az évet és kellemes pihenést kívánni. Itt is volt közös ajándék, de nem is láttuk, mikor ki adta oda, szóval fura is lett volna üres kézzel odaállítani. Ez egy gesztus, ha virágot kap az ember a párjától otthon is azt mondja, hogy az haszontalan ajándék?

És aki nem visz virágot, odamegy megköszönni az évet? Az óvónőket nem kedveltük, oda nem is vittünk - szóval mi ezért vittünk a tanárnéninek és remélem egy kicsit örült neki.

Én sem értem, miért olyan elképzelhetetlen, hogy minden hátsó szándék nélkül külön is megköszönjük a tanító munkáját?

Van, akinek annyira elképzelhetetlen, hogy a tanítónéni is egy szerethető ember?

Mi most év végén az óvónéninket búcsúztatjuk, mert elköltöznek másik városba. Ahogy ez minden pedagógusra és pedagógusi munkára igaz, mai az egyik gyereknek és családnak a non plus ultra, azzal más család esetleg kifejezetten elégedetlen is lehet, mert ennyire eltérőek az igények. Mi az előőbbi táborba tartozunk, hálásak vagyunk a külön odafigyelésért, a fejlesztés szükségességének észrevételéért, stb. Mások meg túl érzelmesnek, gyengekezűnek látták az óvónénit, tettek is lépéseket a főnökségnél az eltávolítására.

Na most, készült egy személyes ajándék, amibe mindenki, az őellene fellépő szülök is beadtak 300-300 (!!!!) forintot. természetesen én is, de egyáltalán nem éreztem azt, hogy ezzel megköszönök mindent, amit a fiamért tett. Egyszerűen nem ugyanaz a kategória, amit mi gondolunk a munkájáról, és amit az ellene áskálódó szülők gondolnak, és persze, hogy szavakban sokszor megköszöntük, de úgy éreztem, még szeretném kifejezni valahogy a köszönetünket. Kézzel, a fiammal közösen készített kis emléktárgyat adtunk még a közösön felül. Utólag, hálából, nem azért, mert jobb elbánást remélünk, abszurd is lenne.