Ti ismertek olyan anyukákat, akik más anyukákra telepednek?

Az, hogy nem akarja egyedül elengedni, de más gyerekkel elengedné, nem biztos, hogy azt jelenti, gebasz van:)

Nem rábízni akarja egy másik gyerekre, hogy vállajon érte felelősséget, csak nyugodtabb lenne. Ha netán történik valami, együtt vannak. És nem nagy dologra gondolok, de tegyük fel megbotlik, elesik, megüti magát. Lenne valaki, aki segít felállni és együtt mennek tovább. Ennyi. Nem kéne a másik gyereknek előkapni az elsősegély dobozt a háta mögül, újraéleszteni és közben rohammentőt hívni, meg lezárni a környéket 50 méteres körzetben:D

Csak egy baráti gesztus, amitől az ember jobban érzi magát.

Meg amúgy is: lenne kivel beszélgetni, ha esetleg álmodozóbb típusú, nem állna meg útközben, megfeledkezve arról, hogy iskolába kéne mennie, csak mert egy érdekes bogarat talál, hanem szólna a másik, hogy kell menni.

Plussz, ha átgondolod, nagyobb gyereket is, egyedül vagy barátokkal engednél először egy nagyvárosba?

Sajnos láttam ilyet. És abban az esetben sem arról volt szó, hogy kicsi a baj. A gyerek konkrétan autisztikus tünetekkel rendelkezett, amit anyuka nem volt hajlandó belátni, mert az ő gyereke normális. Sajnos a gyereknek kifejezetten bizar megnyilvánulásai voltak, amitől minden ember hátán feláll a szőr, mert egyszerűen nem úgy vagyunk összerakva, hogy elviseljük, ha egy másik ember nyálas kézzel fogdos minket, főleg az arcunkon. Ezen túl a gyerek egyszerűen nem tudott normálisan kommunikálni, kérdésekben beszélt, de a válasz soha nem érdekelte, nem nézett a partnerre, hangosan és hadonászva magában beszélgetett az udvaron, nagyon gyakran maga alá pisilt, de úgy, hogy folyt alatta stb...

Az osztályba járó gyerekek szülei és a tanárok persze próbálták érzékenyíteni a többi gyereket, de tudomásul kell venni, hogy bizonyos esetekben ez csak korlátok között működik. Egy-két bunkót leszámítva elfogadták olyan szinten a gyereket, hogy nem bántották vagy csúfolták, de ennyi. Nem szerették vagy keresték a társaságát maguktól. Ezen a ponton jött közbe a szülő, aki valósággal rátelepedett a gyerekek egy részére, el akarta érni, hogy foglalkozzanak az övével, legyenek a barátai. Persze ez nem sikerült és ekkor elég számonkérő lett a többiek felé. Tudomásul kell venni, hogy barátságra kényszeríteni senkit nem lehet. Az elfogadás és a tolerancia pedig egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy szívesen töltök időt a másikkal, szeretek vele játszani. Az előbbi jogos követelmény, az utóbbit megkövetelni nem lehet. Ha egy szülő ennyire nyomul az nekem visszatetsző. A fenti esetben ehhez a szülő teljes tagadása is hozzájárult, nem tudok róla, hogy a gyereknek lett volna papírja, csak sejtem, hogy nem volt, mert akkor nem járhatott volna normál suliba. Ezen túl anyuka állandóan azt bizonygatta, hogy az ő gyereke mennyire okos (átlagos tanuló volt) és a többi a hibás amiért nem barátkozik vele.

az én gyerekem "defektes" a te szavaiddal élve. És éppen ezért igenis fontos, hogy legyenek barátai. Igyekszem minél gyakrabban biztosítani neki a gyerektársaságot, elhívni hozzánk osztálytársat, közös játszóterezést szervezni.

Viszont nem lepasszolni szándékozom a gyereket, ugyanis a "defektje" miatt pont jobban örülök, ha szorosabban kontroll alatt van.

Hogy ezért le akarnak-e építeni anyukák? bánom is én. Nem én akarok barátokat, hanem a gyerek. Ő pedig ezt a részt megoldja a suliban napi 8 órában.

Én is hasonló cipőben járok, és eléggé rosszul esik a feltételezésed. Az én fiam is megkésett beszédfejlődésű, és bizony az előző iskolában elég csúnya vége lett az integrációnak. Most másik iskolába járunk, én nem is tartom ott napköziben, a tanárok rendesek, a gyerekek elfogadták, én ennek örülök. Viszont a gyerek nagyon-nagyon magányos. Folyton nyaggat,hogy hívjam fel az osztálytársai anyukáját,hogy jöjjenek át hozzá hétvégén vagy délután. Én komolyan mondom, hogy ódzkodom ettől, mert alapvetően tudom, hogy a fiamat furcsának tartják, és az emberek 99 %-ának ez a reakciója, mint a tied:

Nyomul, rátelepszik, kihasznál. Én sajnálom őt nagyon, de azért a mai világban már nem olyan könnyű barátokat szerezni még egy átlagos gyereknek sem, és át sem engedném a gyereket senkihez egyedül, pláne, ha anyukától előtte nem kértem engedélyt. Viszont azt sem szeretném, ha ezt kapnám, amit te itt képviselsz.