Elsőben elkönyvel a tanítónő nemtörődöm szülőnek egy félreértés miatt?
A kisfiam elsős. Van egy nagyobb tesója ( 2 évvel) ő is abba a suliba jár. A nagyobb szülőijén is már elmondták rögtön az elején, hogy két hét után már a szülő ne lépjen be a tanterembe, pár hónap után pedig legyünk kedvesek elköszönni a folyósó előtt (ott van egy ajtó). Mindegy hogy ez nekem tetszik e egyetértek e, ezt kérték, akkor ezt is csinálom. (más kérdés hogy mindig látok más szülőket akik erre tesznek nagy ívben és 3.-4 es gyereket is bekísérnek, percekig búcsúzkodnak puszizkodnak -hangsúlyozom, ez nem baj, csak nem értem, egyesek miért tehetik meg, mások meg nem de mindegy ez nem tartozik a tárgyhoz).
Szóval a kisfiam első szülőijén is ugyanezt elmondta a tanítónő. Két tanítónő van , mindkettő tanít fő tárgyakat is.
Nagyjából egy korúak.
Hangsúlyozták már az elején, hogy ez nem az ovi , sajnos 31 gyerek szülőjével nincs idő reggelente az ajtóban csevegni. Fél 4 előtt nem tudok menni a gyerekért (én nem tudom másoknak biztos marha rugalmas munkahelye van hogy hamar tudnak menni, én ha 4 után 10-15 perccel megyek, már alig vannak az osztályban....)
Októberben 2 szer sikerült úgy 10-15 percet beszélgetnem a tanítónőkkel.
Aztán dec elején betegek voltunk, majd jött a szünet. Februárban jelezte a másik tanítónő hogy beszélnünk kéne mert a magatartása változó lett a gyereknek.
Kértem találkozót, meg is beszéltük hogy majd megbeszélik egymással, de azon a héten volt a farsang így áttettük köv hétre de végül nem jeleztek vissza hogy jó e nekik .
Erre múlt hét pénteken vmiért véletlen pont a másik tanítónő volt ott délután 4 kor, elkapott, lekapott a 10 körmömről hogy engem nem érdekel a gyerek, nem érdeklődök felőle, nem telefonálgatok rájuk , pedig elsős gyereknél ez mennyire szükséges . Hirtelen azt se tudtam mit mondjak, ott magyarázkodtam mint egy hülye hogy hát én úgy értelmeztem hogy azonos iskola azonos elvárások, meghát a másik tanítónővel beszéltem mivel ő van ott mikor megyek.
Vajon bekerültem a "kategóriába" nála most akkor 4 évre?
Kezdjem el hivogatni iskola idő után? Nem értem mi a megoldás .
Köszönöm a válaszokat, akkor erőszakosabbnak kellett volna lennem eddig is ezek szerint.
Remélem még nem késő változtatni és nem issza meg a levét a fiam hogy ilyen nemtörődöm voltam (szerintük ).
Mert amúgy meg szerintem jó az iskola, sok plusz dolgot is ad (azon kívül hogy ezzel a poroszosabb stílussal nem annyira értek egyet, hogy elsős gyerekhez sem lehet bemenni)
Na meg ez a tanítónő aki elővett úgymond, ez az, aki heti 1 szer van csak ott. Aki heti 4 szer van, azzal beszéltem múlt héten meg előtte is.
De ez a tanítónő azt is nehezményezte, hogy ne a másikkal beszélgessek hanem vele.
Ha mindketten fő tárgyakat visznek, akkor is így van, hogy egyikük a "vezető" úgymond?
Tehát nem egyenrangúak?
Nem tudom hogy van, nem vagyok pedagógus.
Nálunk is tilos bemenni, mégis mindig van bent valaki. A kérdezősködést én sem viszem túlzásba. Egyrészt, mert a gyerek jegyei jók, meséli mik történnek a suliban, szeret menni. Másrészt nekem a szülők felé történő kommunikációból az jött le kb, hogy hagyjuk csak őket (a tanítókat) békén, majd ők szólnak ha van valami.
Most másodikos a gyerekem. Elsőben még péntekenként be lehetett menni, olyankor is mikor rákérdeztem mi a helyzet, röviden lezárták, hogy minden rendben.
Én úgy vagyok ezzel, hogy nekem nincs mondanivalóm. Mikor volt, kértem fogadóórát (egyébként az is olyan hangulatban zajlott, hogy csak zavarjuk le minél hamarabb). Innentől fogva, ha akarnak valamit mondani, akkor szóljanak és bemegyek szívesen.
De én is szoktam agyalni, hogy akkor most fogadóórát kellene kérnem, hogy megkérdezzem mi újság, hátha van valami amiről nem tudok? Aztán erről mindig ledumálom magam, mert szeretem, hogy a gyerekem el tudja mesélni mi történik.
Esetleg kérdezz rá, hogy nekik melyik kapcsolattartási forma a legkényelmesebb (tel, e-mail, fb, személyesen) és mikor. Szükségesnek tartják, hogy rendszeresen fogadóórát kérj?
Köszönöm, akkor nem olyan elrugaszkodott amit gondoltam.
A nagyobb gyereknél pont így van, ahogy írtad, mindig sietnek, mintha zavarnám őket , és azt mondták, szólnak ha van vmi, meg persze járjunk szülőire . Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!