Hogy viselkednêtek/mit tennétek ebben az esetben? Kihez fordulnátok?
A lányom 9 éves, második osztályos (évvesztes...túl kicsi volt, vissza kellett fogni az oviban).
Már tavaly óta nap mint nap panaszkodik, hogy az egyik osztálytársa (lány) mindig bántja.
Már többször voltam az osztályfőnöknél, írtam az üzenőbe.
Mindig szépen, kultúráltan megyek be, hogy legyen kedves beszélni velem erről, megkérem, hogy tegyen valamit, mert ez ninvs rendben.
Erre mindig azt mondja, hohy neki nincs a kezében semmi eszköz, nem verheti meg. Mindegyik gyerekkel gond van és ő jól ismeri a gyerekeket, ne aggódjak, mert a lányom meg tudja magát véde.
De nekem elegem van. Dühös vagyok, aggódok és érthetetlen számomra, hogy miért hagyják ezt.
Egy 40 kilós lány veri az összes többi gyereket?! Az én lányom 9 éves, talán 19 kiló (ilyen alkat, nem beteg és eszik is, ha éhes. Húst, gyümölcsöt stb...)
Mit tehetnék? Veszekedjek az anyukával? Kapjam el a kislányt?! Tanácstalam vagyok. Menjek az igazgatónőhöz? Miért terrorizálhat egy kislány 18 másik gyereket? És miêrt kell ezt eltűrni? Az iskolai abúzus nincs rendben. A lányom már iskolába se szívessen megy, pedig szerette.
Nehéz okosat mondani, leírom én hogy csinálom. Én lányom is hasonló alkat, és van is oka, de ebbe most nem akarok belemenni.
Nekem az a hozzáállásom, hogy ilyen emberekkel bárhol bármikor találkozhat majd az életben, ezért elsősorban magát a gyereket próbálom "edzetté" tenni. Épp ezért nem tartom a legjobbnak az iskola váltást, mert azzal a probléma elől elmenekülünk. Egy másik közösségben pedig Pedig ugyanúgy előjöhet hasonló helyzet. Ha Itt most gyerekként sikerül ezt megoldania akkor ezt a tudását tapasztalatát a felnőtt életébe is magával viszi.
A másik hogy a gyerek kapjon sok szeretetet sok dicséretet a szüleitől így magabiztosan fog tudni fellépni és remélhetőleg nem ő lesz az a gyerek akit piszkálnak.
Ha ez az egy kislány az osztály minden egyes tanulóját piszkálja akkor a szülők közösen kérhetik iskola pszichológus segítségét is akár.
Lényegében mindenképp a probléma megoldására törekednék és csak ha nem sikerül megoldani akkor váltanék iskolát.
De a másik anyuka mért mondja hogy csak védekezik a lánya? Abban az osztályban mindenki egyfolytában verekszik? Mondd meg neki hogy nem védekezik, mert a te lányodat konkrétan annyira bántja, hogy már miatt nem akar iskolába járni.
Az meg hogy a gyerekednek mellette kellett ülnie nem is értem, ezt már rég el kellett volna érni hogy legalább ültessék el onnan.
Ha van más olyan gyerek is akit bánt akkor közösen kell az osztályfőnökkel/igazgatóval beszélni.
Nem egyfolytában ült mellette, hanem az új tanévben. Eddig idén csak próbáltam tanácsokkal segíteni, mondtam mit csináljon...de nem hatott, így bementem.
Beírtam az üzenőbe is, hogy beszéltünk, de szeretném újra megkérni, hogy tegyen valamit. Erre azt mondta a lányomnak, hogy többet nem fogja elfogadni, ha írok az üzenőbe, mert túl sok a panasz arra a kislányra.
Eg hetet adok neki, ha nem tudja rendezni a konfliktust, akkor megyek az igazgatónőhöz. Erre jutottam, hiszen az üzenô által tudom bizonyítani, hogy kértem... A tavalyit is beviszem, abban is van erről szó...
Menj az igazgatóhoz, ha pedig ő sem csinál semmit, akkor a fenntartóhoz. Nevetséges, hogy azzal mentegetőzik egy PEDAGÓGUS, hogy nincs eszköze, mert nem verheti meg. Ezt tanulta? Vagy nem is értem, mit gondol, elrebegi a kislánynak, hogy "légyszi légyszi ne verekedj" és ha nem hallgat rá, akkor maradna a verés? De mivel azt nem szabad, ezért ő eszköztelen? Ha ennyire tutyimutyi, akkor kérjen segítséget olyantól, aki ért is ahhoz, amit csinál, de ne vonja meg a vállát annyival, hogy ő nem tud mit csinálni.
Ha meg az összes gyerekkel gond van, akkor pláne kérjen segítséget, vonjon be iskolapszichológust például, nagyon jó technikák vannak az ilyen problémák elsimítására, ha valóban hozzáértő személy veszi kezébe az osztályt. De persze lesz*rni könnyebb a problémát...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!