Hogy viselkednêtek/mit tennétek ebben az esetben? Kihez fordulnátok?
A lányom 9 éves, második osztályos (évvesztes...túl kicsi volt, vissza kellett fogni az oviban).
Már tavaly óta nap mint nap panaszkodik, hogy az egyik osztálytársa (lány) mindig bántja.
Már többször voltam az osztályfőnöknél, írtam az üzenőbe.
Mindig szépen, kultúráltan megyek be, hogy legyen kedves beszélni velem erről, megkérem, hogy tegyen valamit, mert ez ninvs rendben.
Erre mindig azt mondja, hohy neki nincs a kezében semmi eszköz, nem verheti meg. Mindegyik gyerekkel gond van és ő jól ismeri a gyerekeket, ne aggódjak, mert a lányom meg tudja magát véde.
De nekem elegem van. Dühös vagyok, aggódok és érthetetlen számomra, hogy miért hagyják ezt.
Egy 40 kilós lány veri az összes többi gyereket?! Az én lányom 9 éves, talán 19 kiló (ilyen alkat, nem beteg és eszik is, ha éhes. Húst, gyümölcsöt stb...)
Mit tehetnék? Veszekedjek az anyukával? Kapjam el a kislányt?! Tanácstalam vagyok. Menjek az igazgatónőhöz? Miért terrorizálhat egy kislány 18 másik gyereket? És miêrt kell ezt eltűrni? Az iskolai abúzus nincs rendben. A lányom már iskolába se szívessen megy, pedig szerette.
Mindig azt mondja az anyuka, hogy az ő gyereke nem csinál ilyent, az ő gyereke jó és fel van háborodva. Azt mondja, hogy a lánya csak védekezik.
Mit tudok mondani neki, amivel végre észhez tudom téríteni? Vagy ez lehetetlen?
"Erre mindig azt mondja, hohy neki nincs a kezében semmi eszköz, nem verheti meg. Mindegyik gyerekkel gond van "
De, van eszköz a kezében. Csak ha nem a verés akkor már azt hiszi nincs, letudja a dolgot ennyivel. Érdekes tanár nem mondom. Mindegyik gyerekkel gond van? Érdekes iskola.
Hát azt mondta az osztályfőnök, hogy ő minden eszközt bevetett. Anyuka szerint a gyerek csak védekezik, ezért feleslegesnek tartja, hogy újra szóljon neki. A magatartás jelét szomorúra fordították, ezzel minden lehetőt megtettek.
Igen, szerinte ő minden gyereket ismer, ő ismeri őket a legjobban és tudja, hogy minden gyerekkel vannak problémák és hogy mindegyik gyereket piszkálja ez a kislány, de az enyém meg tudja magát védeni.
Anyukával eddig nem akartam vitába szállni, megadtam az esélyt...de egy éve várok! Egy éve. Szerintem ez már túlmegy azon, hogy aggódjak, hogy én leszek a mocskos cigány, aki veszekszik. ... Már úgy vagyok vele, hogy legyek az! Az se baj.
Civil élet, nagyon utálom. :)
Amíg ilyen kulturáltan viselkedsz nem lesz látszata, én ezt tapasztaltam legalább is. Mindenki letudja azzal hogy elmondod és ennyi. Őszintén nem tudom megmondani hogy mi az a módszer ami még kulturált és hat is. Talán az igazgatós eljárás működhet.
19 kilós 9 éves, aki másodikos?!
Kamu!
Kamu? Komolyan? Ez itt a menő??
Igen, 18 kiló volt az orvosi vizsgálatkor az iskolában. Koraszülött volt, 2030 grammal született...
Jártunk gasztroenterológiára, diétáztattuk tojásfehérjére, voltunk allergiavizsgálaton (karcolós és vérvizsgálat)...
Hidd el, van jobb dolgom is, mint ilyent hazudni. Vagyis...jó lenne, ha ez hazugság lenne, de sajnos igaz.
Ma beszéltem az osztályfőnökkel...újra, ezután írtam ide, mert elkeseredtem és nem tudtam, mit tehetnék.
Az abúzus nincs rendben, hiába gyerekek, hiába kicsik és hiába "normális" mások szerint.
Másodikos, mert nem mehetett iskolába a kicsi súlya miatt. Azt mondták, hogy 6 évesen 14 kilóval túl kicsi, nehezebb lesz a táska, mint ő maga.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!