Ti választanátok református ált. Iskolát a gyereketeknek ha nem vagytok vallásosak? Ha szerintetek az a legjobb iskola neki?
22: "Állami iskolában megkaphatja azt, hogy Isten nem létezik, az egyházakat utálni kell, vagy bármi mást a tanáraitól."
Az én gyerekeim állami iskolában tanultak pár éve, én is még annó az "átkosban" és egyszer nem hallottam, hogy az egyházakat utálni kell. Sőt, általános iskola 7. vagy 8 osztályában az irodalmi olvasókönyvben még a Bibliából is volt pár részlet.
Sőt, a gyerekeknél az nem tetszett nekem, hogy az állami iskola helyet adott a különböző egyházaknak délután hittant tartani (ez eddig nem baj) a különböző különórák között, amikor a tanárok bejöttek bemutatkozni, akkor a református hittantanár egy nagymonológot levágott, hogy
ha valaki nem adja hittanra a gyerekét, akkor az egy műveletlen drogos munkakerülő senkiházi lesz. Mintha csak az lenne a tisztességes erkölcsös ember, aki hívő.
Később hallottam vissza, hogy az egyik hittanra járó gyerekeket úgy bef...satta a hittantanár a pokollal meg a bűnnel, hogy szorongtak. Hát köszönöm, akkor inkább ebből nem kérünk.
"A keresztény hittételekben nincs semmi rossz (rosszat tehát nem tanulna,"
Egy hívő el sem tudja néha képzelni, hogy a nem hívőknek miért baj az, ha ilyet tanul a gyerek. Illetve nem az a baj, ha tud róla, hiszen az általános műveltség része, de az a gond, ha ezt igazságnak állítják be, ha a család pedig ebben nem hisz és otthon más elveket vallanak.
Te mit szólnál ahhoz, ha a környékeden a legjobb (vagy egyetlen) iskola a muszlimok kezében lenne? Beadnád a gyereked, vagy inkább vinnéd messzebbre vagy a gyengébb suliba? Miért baj az, ha tanul egy kis iszlámot, ha párszor imádkozik Mekka felé, a kislányok pedig nem néznek ki minirib..ncokként, hanem visszafogottan öltöznének? A család is kibírná, ha heti egyszer közösen elmennek a mecsetbe. Vagy így ugye már nem is tetszik?
Az egyházi iskolákkal nem az a baj, ha van egy kis áhítat, az ünnepségeken részt vesz a pap, Karácsonykor Betlehemest adnak elő, hanem hogy már olyan mértékben erőltetik, hogy az az átlag nem vallásos családokat elriasztja. Sok helyen van kötelező vasárnapi családi mise vagy istentisztelet. Na mi hétfőtől péntekig dolgozunk, tanulunk, nekem a hétvége a pihenésé és a családé. Vagy pihenünk és pizsamában lebzselünk délig, vagy korán kelve kirándulunk, vagy akármi. Nekem ezt ne ossza be senki, főleg nem fogok egy kötelező egyházi rendezvényen részt venni úgy, hogy nem is hisz benne a család, csak a gyereknek az volt a legjobb iskola. Akkor inkább menjen a gyengébbe.
Igaz,hogy még én is gyerek vagyok,de ha lenne gyerekem én se íratnám ilyen iskolába:)
Szerintem ezek a helyek túl merevek.Nagyon sok szabály van és nagyon szigorúan veszik.Ráadásul a gyerek még nagyon befolyásolható,had döntsön érett fejjel később,hogy miben akar hinni.
Hagy fejlődjön ki az egyénisége.
Szerintem attól nem lesz hátrányosabb helyzetben ha egy kevésbé erős iskolába iratod,olvasni számolni ott is meg fog tanulni a középiskola első éve meg úgyis inkább egy felzárkóztató:)
Amúgy nekünk is volt tananyag a biblia.És a tanárnőnk szerintem tökéletesen pártatlan tudott maradni és szigorúan irodalmi szempontból vizsgáltuk a bibliát anélkül,hogy bárki vallását bíráltuk volna.Szerintem az állami intézményekben toleranciát és elfogadást tanul a gyerek(ne bíráljon senkit a hite/stílusa miatt)mivel sokféle emberrel találkozik.Az egyházi intézményben viszont csak egyféle embertípust fog látni és elég valószínű,hogy ott nem ilyen elfogadóak az emberek.(végül is náluk már az is eretnekségnek számít,ha rockot hallgat az ember,pedig attól még lehet nagyon rendes és tisztességes valaki,hogy ilyen a stílusa)
Persze ez a sulitól függ,ez csak az én véleményem/tapasztalatom:)
17/l
Szia! Én református iskolába járok, bár nem Budapesten.
Nálunk annyiból áll a vallási rész, hogy minden hétfőn első órában van egy istentisztelet az aulában, amit az iskolalelkész tart. A hét további napjain pedig minden reggel egy 10 perces áhítat van, ahol felolvasnak egy igét, hozzá egy magyarázatot, amit az egész kicsi gyerekek is megértenek és hozzászólhat bárki, hogy ő mit gondol a témáról és imádkozunk (ez nem kötelező annak, aki más vallású vagy nem vallásos) Ennyiben különbözik az állami iskoláktól, tudom, mert az én iskolám is 2 éve lett vallásos, én most vagyok 8.-os. Szerintem nagyon megéri, én nagyon szeretek idejárni, rendkívül jól felszerelt suli.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!