Miért kell még otthon leülni a gyerekkel tanulni?
Ötödikes korom óta egyedül, otthon tanulok, azelőtt napközis voltam. Nekem rengeteget segített, hogy nyugodt, csendes körülmények között, önállóan végezhettem a feladataimat. Persze, néha segítséget kellett (és kell még nagy ritkán ma is) kérnem a szüleimtől, de nem ültek mindig ott a nyakamon. Én ennek nagyon örültem, mert engem speciel irritál, ha zavarnak tanulás közben.
Szerintem az a fontos, hogy a gyerek tudja, hogy, ha kell, a szülők szívesen segítenek neki, de alapvetően a leckeírás, tanulás az ő saját feladata. Nem kell a gyerekkel leülni tanulni napi rendszerességgel, csak, ha segítséget kér, megkeres téged a problémával. Ekkor viszont azért próbálj meg időt szakítani rá.
A kislányaim napközisek voltak, minden leckét megcsináltak az iskolában, elsőtől nem kellett itthon foglalkozni velük.
A kisfiam figyelmetlen és meglehetősen lusta. Szegény tanító néni szokott mentegetőzni, hogy Janónak nincs kész a leckéje 4 órára. Azt mondja a napközis néni, hogy mire aranyom előszedi és kinyitja a megfelelő füzetet, az csoport fele már a harmadik feladatnál tart. El is hiszem neki, itthon is így dolgozik. Tehát vele muszáj leülni, biztatni, ellenőrizni, és persze valahogy megtanítani, hogyan ossza be az idejét, jöjjön rá, hogy ha csak az időt húzza, sose lesz kész, ellenkező esetben pedig érdekesebb dolgokra is maradhat ideje.
Három csemetém van igaz, nem most kezdték az iskolát, 10, 14 és 17 évesek.
Lehet, nem hiszed el, de SOHA nem tanultam/gyakoroltam velük itthon.
Igaz, lányaim alsó tagozatban iskolaotthonosak voltak, délután úgy jöttek haza, hogy minden leckéjük megvolt.
Fiam viszont soha sem volt napközis. Hazajön suli után, megebédel, pihen egy órácskát és nekiül a leckének, egyedül. Ha kérdése van, válaszolok, de nem tanulok vele, ellenőrizni is csak akkor ellenőrzöm, ha külön kéri.
Tanévzárón az igazgatónő a nyárra kifejezetten megtiltotta, hogy a gyerekek akár csak gondoljanak is az iskolára - ezt csak azért írom, mert sokan megrögzötten hajtják a gyereket nyáron is mondván, mindent elfelejt 2,5 hónap alatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!