A gyerekem osztályfőnöke nem megfelelően végzi a dolgát?
A minap került be 2 jegy a krétába. Egy jeggyel rosszabb mint a többi. Utána néztem, hogy témazáró írásbeli dolgozat mind a kettő, így dupla jegynek is számít.
A lányom harmadikos. Az osztályfőnök tanítja ezt a két tantárgyat is. Egyik tantárgyból se volt írásos nyoma annak, hogy témazáró dolgozatot fognak írni. Ha tudok róla, természetesen felkészülünk rendesen mind a kettőre. Ha jól tudom jogszabály is van erre, hogy a tanár egy héttel előtte köteles bejelenteni a témazáró dolgozatot és előtte összefoglaló gyakorlást is végeznek. Füzetben, könyvben ennek semmi nyoma nem volt.
Az meg nem életbiztosítás, hogy a 8 éves gyerekeknek szóban elmondja, mert 5 perc múlva elfelejtik.
Beszélhetek vele emiatt, hogy a jövőben erre figyeljen már oda?
Te csak megerősîtést akarsz!
Igen,menj be és verd az asztalt és rúgasd ki a tanárt,sőt még a TV2-őt is hívd ki!!!
2t írták nem?
Kérdezd meg az igazgatót.
"iratattja" 🤣
Hát te inkább ne segíts felkészülni a gyereknek, mert miattad kap rossz jegyet, nem a bejelentés hiánya a probléma.😅
Mondjuk nekem nem tiszta. Annak idején is szóban jelezték,aki pedig akarta szépen feljegyezte magának. Aki nem akarta,az nem tette. Mondjuk én ezt tanítanám meg a gyerekemnek. Írja fel magának,nem a tanárra kell várni. Harmadikos koromba már egyedül tanultam egyébként, bár nem írtad,hogy egészséges gyerekről van e szó.
Egyébként én volt,hogy úgy mentem haza, nyilván nagyobb voltam már akkor,hogx
Teljesen más a világ most. Még 1,5 hónapja az osztályfőnök pont arról beszélt, hogy a gyerekekkel le kell ülni tanulni, mert kicsik még ahhoz, hogy egyedül ezt megtegyék.
Tehát ahhoz kicsik, hogy egyedül tanuljanak és mindig oda kell ülni velük, de ahhoz már elég nagyok, hogy maguktól leírják, hogy mikor és miből lesz témazáró dolgozat. Leírják egyébként ha el van nekik mondva, de mivel az osztályfőnök nem mondta nekik, hogy írjátok fél ezer senki nem tudott róla. Mindneki sokkal rosszabb jegyet is kapott.
Van amiben változott a világ, de abban nem kellene, hogy egy 8 évestől annyi elvárható legyen hogy tudja mikor fognak dolgozatot írni. Ez fontosabb lenne minthogy többszámjegyű számokat tudjon összeadni meg szorozni írásban.
Ha azt is a krétából tudtad meg hogy egyáltalán témazárót írtak akkor a gyerekkedel való kommunikáció sem árt fejleszteni. Lehet tudta ő hogy dolgozatot fognak írni, csak neked nem szólt. Ahogy arról se hogy már megírták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!