6.osztályos gyerekednek mennyi Verstanulás van feladva? A Walesi bárdokat végig meg kellett tanulnia. Most a Toldit veszik,azt is folyamat adják fel nekik. Hány versszakot szoktak ebből feladni?
Már nagyon szenved a gyerek, sok hétvége ráment már a verstanulásra - szülőként is nagyon unom már.
Saját iskolás éveimből ez a sok verstanulás nem rémlik.
Ez most általános?
Ebben a tanévben 6 jegye van már a versekből - két hónapban 2x is felelt. Ez azt jelenti, hogy két hetente kellett verset tanulni hétvégén. Soknak tűnik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A Rege a csodaszarvasrólról volt a legtöbb tanulni való egész iskolás éveim alatt (2020-ban végeztem). 12 versszak volt egy hétvégére. Csak töredékekre elmékszek már, pedig csak kb 10 éve tanulhattam. A többi, rövidebb verset viszont már heteken belül teljesen elfelejtettem. Na de akkor utáltam meg végérvényesen a költészetet.
(Addig is utáltam a verstanulást. Semmi értelme. Persze csak ha nem az a célja az egésznek, mint a kötelezőknek: hogy a gyerek a büdös életbe ne vegyen kézbe egy könyvet se, miután elvégezte az iskolát. 4-8-12 évnyi magolás vs 50+ év művelődés, önfejlesztés, stb. Természetesen a kormánynak az előbbi a jobb, mert a buta, tájékozatlan embereket könnyebb irányítani...)
Regényeket a háziolvasmányok ellenére még olvasok. A sztorijuk érdekel. De a versekre undorral nézek rá még mindig.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez régen is így volt. Volt egy rakat vers, aztán az írók/költők életútja stb. De ugyanez van történelemből, ott is oldalakat kell magolni. Valahogy a legtöbbünknek sikerült letenni az érettségit, sőt sokan tovább is tanultunk.
Ezzel jár az iskola, folyamatosan olyan szarságokat kell tanulnia a gyereknek, amikhez semmi kedve.
Valahogy mindannyian túléltük.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A férjem 12 éves fiának is meg kellett tanulnia téli szünet előtt.
Illetve a szomszéd 6. os kislánynak is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Van előírás. Kb.40 éve ugyanaz. Pont az, amiket leírtál. Nekem is kötelező volt és most is az. Igen, van néhány iskola, ahol nem kell megtanulni mindent, mert látja a tanár, hogy menthetetlenek és úgyse buktathatja meg az osztályt. Ha nem tetszik, írasd olyanba, ellesz ott a többi gyogyóssal. A többi gyereknek ennyi memoriter egyáltalán nem megterhelő.
Az a kedvenc kifogásom, amikor idegen nyelvű tantárgyakra hivatkoznak. Meglepett, hogy van magyar is, ugye? Minek írattad kéttannyelvűbe, ha ennyire sokallod? Tudod, KÉT. A másik a magyar😉
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#15! Ok.Ez viszont nem tartozik a kérdéshez. Nekem nem kell bizonyítanod.
#14
14-es, rád is rádférne még egy kis oktatás. Írasd te a gyogyósokhoz a tiédet.
Az itt válaszolóknak biztos nincs gyereke.
Szerintem ahol nem adnak agyba- főbe verstanulást, hogy a jegyeik 80%-a abból áll, köszönik szépen, ők sem lesznek ettől se gyogyósok, se butábbak.
Valószínű megszépülnek az emlékek, mert én nem emlékszem se a versekre, se arra, hogy minden második hétvégén verset tanultunk volna.
Enélkül is lediplomáztam, nyelvvizsgám is lett és 100nál több könyvet olvasok/év, mielőtt még engem is legyogyósozna valaki.
Az oktatás egy nagy szar lett mára és ez tény.
Nem tanulnak mondatot elemezni, helyesírást sem gyakorolják és fogalmazást sem írnak. De a verstanulás biztos fontosabb ezeknél.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Látod, mi történik, ha nem fejlesztik a memóriádat? Nem is emlékszel, mit tanultál suliban🤣
Véletlenül pont pedagógus vagyok és tudom, mi a törzsanyag. Ahogy azt is, mikor szoktak lecsípni belőle a tanárok. Áltathatod magad, de nem, nem az erős osztályokban. Ha nem szeretnéd a gyerekedet gyogyósok között látni, örülhetnél, hogy nálatok van elvárás, nem itt hisztiznél pár verszakon. Nekem is volt olyan tanítványom, aki televolt egyesekkel, mert semmit nem volt képes megtanulni. Jött a Pannónia dicsérete. (Igen, az is kötelező, bele ne haljon😂) Na, mondom végre kaphat egy potya ötöst. Szerinted megtanulta? Hagy ne sajnáljam már az ilyeneket.
#14
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Viccelsz? Mindenki tudja, mennyire fontos.. egyébként az idegennyelv más területet mozgat meg, mint az anyanyelvi.
Mi is tanultuk ezeréve, szüleim is tanulták. Rossz iskolákba járók nem szokták tanulni;)
Mai napig majdnem végig tudom őket, a gyerekemnek jó sok verset adnak fel, meg néha én is "szivatom" ilyennel, legutóbb pl a teve fohászát tanultuk meg, kifejezetten élvezi. Az a lényeg, hogy elsőre tudja skandálva mondani a verset, meg hangsúlyozva "mesemondósan", akkor fogja élvezni is. Tanulni kell vele, különben a tanulósi módszere miatt fog elbukni..Első kétsor+ kicsit hozzácsapva, vissza vissza térve. Ha megvan egy versszak, mondja el veled, hogy te mondod az első sort, ő a másodikat, majd fordítva, majd te mondasz két sort, majd ő mond kettőt. 6.osnak nem kellene ilyet egyedül tanulnia, lehet rosszul csinálja. Érdemes lerajzolni is a verset, vagy kijegyzetelni, vagy az is jó, ha elmagyarázza neked.
A teve fohászát mi így tanultuk most együtt, hogy távolról közelít a kép a tevére, majd tér rá részletekre, miket figyel meg rajta, majd tényeket közöl.. Majdnem minden verset így veszünk, és én is élvezem, meg a gyerekem is. Körzetes suliban minden hétre adtak fel egy kis verset, amiből végül kétheti verstanulás lett, és nagyon hasznosnak tartom(bár a gyerekem már nem ott tanul, de ezt szerettem). A rege a csodaszarvasrólban az elejét egyébként Magorról Magyarra változtatták a gyerek könyvében, és tök mérges voltam miatta, nem vagyok híve a nyelv egyszerűsítésének, pláne nem verseknél. Már a modernebb zabhegyező miatt is meg voltam sértődve, semmi baja nem volt az előzőnek, teljesen érthető volt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A fiam is hatodikos, és nekik eddig csak a Kőmíves Kelemnné-ből kellett pár versszakot megtanulni, illetve a Walesi bárdok-ból asszem 14-et. Ennyi. Valószínű, ha a Toldit elkezdik tanulni, abból lesz még kb ugyanannyi.
Nagyon jónak találom az irodalom tanár hozzáállását a tantárgyához, nem követel túl sokat, de nem is keveset.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!