Kamaszodó hormonbombát kapott 10 éves fiúk zaklató viselkedése ellen hogyan kellene fellépni?
Egy két fiú gyorsabban érik a gyerekem osztályában, többször jött haza azzal a lányom, hogy szexuálisan zaklatták(nyilván nem ezt mondja), leginkább egy srác. A koránérők agya a farkuk körül forog, fogdossák, mintha levizelnék a másikat, szexmozdulatokat tesznek, farokverést imitálnak, szpásról beszélnek, ma meg megfogta az egyik srác a lányom kezét, odatette a farkához és nem engedte elvenni(erősebb a gyerekemnél). Rohadtul elegem van, nyilván váltunk sulit már alapból( a tanárokhoz nem lehet fordulni, nem mer velük beszélni a gyerekem, bejött egy új erőszakosabb tanárnő is, illetve idéntől a fejlesztők nagyon rászálltak az ofőre, hogy ezeket a problémás gyerekeket próbálják elfogadni és rendesen állni hozzájuk, ezért idén aki nem tudja velük megoldani a konfliktusát, azt cseszi le az ofő). Szóval egy katasztrófa a suli, az osztály, a tanárok, de ezzel már rohadtul betelt a pohár, visszatérő viselkedés, csak mindig máshogy és nem, nem segít a beszélgetés, kamaszodnak, nem bírnak magukkal. Most kiveszem a gyerekem erre a pár napra és itt a szünet is, de amíg nem találok másik sulit, amelyik év közben átvenné, addig ezzel valamit kezdenem kellene, mert most ez a "legsúlyosabb" problémám a sulival, friss történés.
Saját régi tapasztalatból és a korábbi körzetes sulinkból tudom, hogy ez visszatérő gond és nem csak erre a sulira jellemző, mindkettőben lefogták a lányokat és fogdosták a fiúk(nyilván a problémásabbak), de ez ami itt megy "új". Mit lehet ezzel kezdeni, hogyan kell ezt elmondani és ha el is mondom, mit tudnak tenni vele? A korábbiakkal sem kezdtek semmit, csak beszélgettek, a gyerek szülei tudják.
Hát ha ez az én lányommal történt volna az fix, hogy ordítva hívom a kissrác anyját miközben futok a családsegítőbe felnyomni a családot...
Mennyire lehet normális az anya, akinek a fiának ilyenek jutnak eszébe? Honnan szefi hogy ez normális dolog? 16 éves igazán hormongőzös fiúk nem mernek ilyet megcsinálni bakker, ne mentegesd már.
Az fix hogy másnap reggel az igazgatónál verném az asztalt hogy kezdjenek ezzel valamit vagy megyek a fenntartóhoz, rendőrséghez, Fókuszhoz, vagy akárhová de itt fejek fognak hullani!!!
Állj már a sarkadra, legközelebb megerőszakolja a wc-ben rettegő lányod (már ennél az esetnél kiosztottam volna mindenkit amúgy) te meg véded mert szegény ADHD-s? Szerinted honnan szed ilyen szexuális dolgokat? Tuti pornót néz vagy valami ha tud az orális szexről uh szuperanyu mégse olyan szuper, nem?
Szarom le milyen agybaja van, ha mèg egyszer a gyerekemhez nyúl kifordítom a bőréből.
"Nem jelenthetek fel egy kisgyereket, mert nem bírja kezelni a korai kamaszodást, főleg hogy eleve problémás"
Ismeretlen tettes ellen tegyél feljelentést.
A felelős nyilván nem a még cselekvőképtelen 10 éves fiú, hanem a tanárok, akiknek a felügyeletére volt bízva a lányod, és akik felelősek egyebek mellett azért is, hogy szexuális molesztálás ne érje a lányodat.
Elolvastátok az előzményt is? EZ NEM AZ ELSŐ ILYEN ESET! Amikor szólnak a tanárnak ők vannak lecseszve, ő van büntetésben, és ettől jobban sérül a gyerek, ezért viszem el és ezért nem szólok(amíg nincs suli alatta). Mert így is minden rohadt nap vinnem kellett be és sose tudtam mi lesz, mert minden ilyen után jobban pikkelnek rá, hazugsággal vádolják, és felnagyítják a dolgait, nem szépen viselkednek vele bent. NEM FORDULOK EZEKHEZ segítségért, mert NEM SEGÍTENEK! Akkor fogom elmondani, ha lesz alattunk másik iskola, mert meghurcolják a gyereket, hiába mondom el az igazat. (az én gyerekem is SNIs, de ugyanezt teszik a nem SNIs másik lánnyal(ne ezzel a fióval verekedjen, mikor védi magát, hanem a felnőtt tanárral) és sok esetben más fiúkkal is, verekedésért, szemkinyomás, fojtogatás, csúnya beszéd). A napközissel tudtam csak beszélni, hogy ez egy ilyen közeg, ő tavaly és végén mondta, hogy tudja és sem marad sokáig, de nem is vagyok benne biztos, hogy tanár egyáltalán, szerintem csak ped. asszisztens(napközibe nem is jár a lányom, pont emiatt). Amikor már nem kell kockáztatnom, hogy a gyerekem kap érte az iskolában, mint ahogy eddig történt, hogy 45 percig oszlopnál állt ezzel a gyerekkel büntetésben, pusztán mert előle menekült és a kissrác becsengetésnél elkapta és ő védte magát a cipőjével, hogy ne rúgja meg a fiú.. Vagy millió eset volt idén, kissrác beszólt, mikor ment fejlesztésre, hogy sziasztok idióták, a gyerekem meg két másik visszaszólt és a fejlesztő őket cseszte le, hiába hallotta az egészet, mert olyan, mintha "többen támadnának egyre, ki lenne rekesztve".
Na mindegy. És igen, láttam a támadó gyereket udvarról, ami mellett folyton mászkálok mert féltem a gyereket az iskolában a tanártól meg a gyerekektől, kisebb a lányomnál, szemüveges, de erősebb és "pattog". De üvölt, hogy nem teher róla, gyorsabban mozog mint mások, mintha rázná valami ideg, tudom, hogy jár ő is fejlesztésre és hogy nehéz neki, nehéz vele, az anyukája meg aktív tag az osztályban, ő kezelte a pénzügyeket és tök rendes. Egyelőre a gyerek érdeke, hogy csak akkor tudják meg, mikor már nem érhetik következmények, ahogy az erőszakos, falhoz nyomós tanárról sem merek beszélni, mert esélyes, hogy azt is sejti az ofő. Amint kapok befogadót másik suliból, szólok a gyerekem és más érdekében is. Mivel itt sokan rá vannak eresztve a netre, szerintem onnan tudja, ahogy a többi gyerek is minden szrt megtalál youtubeon. Az anyja idős anyuka, ősz haj visszafogott kb túrázós öltözködés, fehérek, nem nézem ki belőle, hogy pornót néz vagy ha van párja, a gyerek hallja/látja. Még esetleg azt tudom elképzelni, hogy a kisfiút zaklatták régen szexuálisan és azért ilyen, de leginkább a youtube lehet a háttérben, mint a többieknél is. A tanárok tudom, hogy milyenek, egyik nem való gyerekek közelébe a másik csak túlterhelt(nincs váltótársa, csesztetik minden oldalról, a problémás gyerekek anyukái, a fejlesztők), a harmadik tavaly belengette, hogy tudja hogy milyen közeg ez, és ő is lehet idén már nem lesz, de gondolod, hogy ebben a helyzetben bármit lehetne tenni? Rengeteg tanár hiányzik a suliból és örülnek, hogy ők itt vannak, pláne a "problémás gyerekek sulijában"--a környéken rossz híre van a sulinak, nem véletlen. Már tavaly is csak egy osztályt indítottak kettő helyett.
Nem tudom megvan-e a film, "a hihetetlen", már eddig is kb úgy hurcolták meg a gyerekem mikor kisebb dolgok történtek, a rendszer szr. Kamerák kellenének az iskolába, ebbe legalábbis.
Volt próbanapon másik suliban, ami a papírja átküldése után elutasította, Januárban két napot muszáj volt bevinnem, a többiről kivettem. Mindkét nap volt valami, és a másodikon már kikészültem és elbőgtem magam a tanárnak kifakadva, hogy ez már túlmegy minden határon, aki védte magát, hibáztatott engem, a gyereket, hülyeségeket hozott fel, hogy tavaly a gyerekem arconpuszilta az egyik fiút, aki nem akarta, és a különbség annyi, hogy az ő anyja nem problémázott, meg ilyenek, hogy az enyém sem szent, mert máshelyre ült, mint mondta a tanárnak és ezért a tanárt nem tiszteli eléggé, meg hogy ő nem anyja a gyerekeknek, hogy a problémáikat hallgassa, azt szokta mondani akkor szóljanak, ha vér folyik, meg hogy a kollégái viselkedését ne kérjem rajta számon(ő az ofő), és hogy tud a durvább tanárról, de ő legalább tud rendet tartani és még kicsúszott a száján, hogy egyébként örül, ha két órát meg tud tartani, úgy túl van terhelve, meg három másik gyerek(jótanuló, jobb viselkedésű) is elmegy félévkor az osztályból. Ja meg még mondta, hogy a gyerekemnek most kell megtanulnia ezt kezelni, mert később rosszabbak fogják érni és hogy nekem kellett volna felkeresnem az érintett kisfiú apját, meg hogy nem is tőle jön, hanem egy másiktól, akik kitudja hányan vannak egy szobában és miket lát és hát nem tehetnek róla stb..
Felháborító volt, szereztem új lakcímet, átvittem körzetes suliba, itt minden oké, kb megköszönték, hogy idehoztam a gyereket, az előző suliban meg úgy csináltak, mintha ők raktak volna ki minket, és remélik, hogy a gyerekem másik iskolába képes lesz beilleszkedni! Fú nagyon mérges voltam. Egyébként amin kibuktam az volt, hogy a gyerekem beszélgetett egy barátjával, a kissrác odament, hogy ők biztos bsznak, mire az enyém mondta, hogy fejezze be, a fiú meg hátulról átfogta a nyakát és fojtogatta, az enyém nem tudta leszedni a kezét a nyakáról a gyereknek, ezért beleharapott. A gyerekem mondta, hogy látta a tanár az elejétől, de tök lassan sétált oda, és csak annyit mondott, hogy "menjetek a helyetekre"..
Agyrém, ami ott ment, ha nem vagy ott, nem hiszed el. Ki kell ülni a suli udvara melletti padra, és akkor látszik, mi megy ott. Mikor mentem a cuccaiért és nekiesett ököllel az egyik gyerek a másik arcának hogy "megöllek" két gyors bokszmozdulattal.
Jézusom, mik mennek ott... Akkor szóljanak, ha már vér folyik?? Elhiszem, hogy elegük van a rengeteg problémából, de azért idáig nem fajulna, ha kicsit komolyabban odafigyelnének. Még ti vagytok a hibásak...
Szomorú, hogy annak kell szó szerint menekülni, aki nem tett semmi rosszat és ki sem állnak mellettetek. Nagyon jó, hogy megszabadultatok ettől a sulitól. Minden jót a továbbiakban!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!