Iskolában miért butul a gyerekem?
Korábban, amíg otthon voltunk aztán bölcsis, ovis volt, sokat tudtam vele mondókázni, úszni járni, szocializálni, tornazgatni mondókára, addig a gyermekem egy összeszedett jó képességű gyerek volt, pl. Az anyáknapi karácsonyi műsorokban szinte legelőlre tették ki, teljesen végigmutogatta mondta a verseket, és nagyon élte is az egészet.
Iskolában kezdtük az írást olvasást, (oviban csak elő lett készítve pl ceruzatartás, hullámvonalak, cikkcakk vonalak a nagyobb méretektől pl járdakréta", zsírkrétázástol kezdve az egyre kisebb formákig papíron ceruzával.
Mindent ügyesen elsajáított.
Az első 2.osztályt jól vette.
Majd másik munkám lett és kb estére esünk csak haza kb 5-fél6 ra, a házit is kapkodva kell befejezni és gyorsan vacsi alvás mert 5 kor kelünk.
Azóta szinte csak az iskola "kezében" van a gyerekem.
A szocializáltsága romlik, vannak magatartás problémák, egy verset memorizálnia talán 2szer tovább tart neki mjnt korábban ovisan, az írásképe fokoaztosan romlik, ma már kezd olvashatatlan is lenni.
Olyan, mintha a sulival és évekkel egyre rosszabb lenne a teljesítménye meg a képességei is.
Hogy lehet az hogy valaki első 2.osztályban szépen ír, 3.4.ben meg elkezd olvashatatlanul írni?
Vagy oviban kapásbol visszamond hosszabb verseket mondókákat is, suliban meg nyögvenyelve magol be egy verset és rengetegszer kell ismételni, mire tudja.
Random csináltam egy "tesztet" is vele.
Oviban ha mondtam neki 5 szót pl sárkány kemence papír hajó gázkazán
Vissza tudta ismételni helyesen a megfelelő sorrendben.
Ma 8.5 évesen ez nem megy neki.
Mire véljem ezt?
De iskolában az évekkel nem egyre szebben kéne írni nem egyre könnyebben tanulni a verset? Az iskola az butít?
Az iskola hatása érdekelne.
Azt tudom hogy velem már nincs annyi kontaktja mint volt bölcsisen ovisan. Nem is ertem ezeket a válaszojat. Nem magamra vagyok kiváncsi mivel magammal képben vagyok.
Az iskolát nem értem hogy iskolában miert butul egy gyerek es romlik es esik vissza szinte óvodas szintre!
Egyetemet könyveket kéne bevágni egy nap alatt is. Egy ember memoriája a korral normál esetben fejlődik és nem visszaesik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kérdező, a tananyag is egyre nehezebb, egyre tobb képességet igényel. Az íráskép meg szintén változik, hiszen már nem a gyöngybetűk formázása a cél, hanem egyre inkább automatikussá válik.
Az hogy egyetemen mi kwll majd, más ügy. Nem is végez a többség egyetemet, pláne nem kiemelkedő eredménnyel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én úgy gondolom, hogy azért, mert elsőben szinte semmit sem várnak a gyerekektől(annak ellenére, hogy rinyálnak páran, hogy sok az anyag(20ig számolni meg leírni pár betűt és makogva olvasni). Másodikban már mondatokat írnak, de ez is három-négy szavas rövid mondatok az ismert betűkből+nagybetűk bébikönnyű szavakkal, és 100ig számolnak, szorzás osztás, folyékonyabb olvasás, szinte semmi szövegértés. Kicsit többet tanulnak, de nem sokkal többet. Na harmadikban bejött a környezetismeret, a tananyag sokkal bővült, szófajok, különféle szavak, szótő+toldalék, mondatfajták, nyelvtan sok. Bejött a fogalmazások felépítése, komolyabb szövegértés, Nagybetűs-kisbetűsök helyesírása, nehéz többszótagú szavak helyesírása, a tollbamondás, amiket diktálnak történelmi személyekről, híres magyar emberekről szól és nem arró, hogy két alma volt a fán. Matek még simán tartható, 1000ig tanulnak számolni és ugyanazt kell új módokon megcsinálni, amit tudtak, plusz mértékegységek, de az majd évvégi, msot csak felületesen veszik. De magyarból ez hatalmas mennyiség, nyáron nem írtak semmit, és már várják, hogy gyorsabban és többet és bonyolultat és helyesen írjon. A harmadik nagy ugrás magyarból, a negyedik meg a törtek és geometria miatt nagy ugrás matekból. Túl laza az első év, ha 50ig tanulnák a számokat és az összes kis-nagybetűt rövid mondatokkal, akkor lenne korrekt az elosztás. A fogalmazást is behozhatták volna 2. második félévében, meg a szófajokat, akkor kiegyensúlyozottabb lenne a terhelés.
Ezért romlik a gyerek írásképe, amit diktálnak sokkal nehezebb, hosszabb, több koncentrációt igényel, gyorsabban kell írnia, nyáron nem gyakorolt és mivel az új tárgyak meg a növekvő anyag miatt a gyerek feje megtelik napközben, nehezebben fér bele még vers is, pláne este. Több amit vesznek és te annyit sem segítesz neki, mint eddig. Estére elfárad szerencsétlen(annak ellenére, hogy kb 4 órát vannak kint sulival szabad játékkal az udvaron), plusz még sötét is van, az én gyerekemnél a sötéttel egyből jön az alvás, ásít 5kor, már szinte használhatatlan. Én is elalszom korábban, 7 körül, és kelek hajnalban. Nagyon rossz ez a sokáig sötét, felborít. Én javaslom, hogy néha vegyél ki egy szabit hétköznap(szerdán) és akkor tudtok pótolni világosban, felhozhatod a teljesítményét, de az írás nem fog menni. Én most mértem le, 3 betűs szavakat 4 mp alatt ír le, ha csúnyán ír, szépen fejlesztjük itthon, mert egyszerűen bentre kevés. Minél többet kell gondolkoznia(hosszabb szó, teljes mondat, több szót kell írnia), annál inkább sokszorosára növekszik ez az idő, belassul, úgyhogy az izmainak is kell a fokozott terhelés meg egy kicsit jobb ételek, hogy gyorsabban fejlődjenek és megmaradjanak.
Amúgy azt még nem írták, de egészen más az egyéni odafigyelés, mint a csoportos, nyilván tudod te is, ha belátni nem is szeretnéd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!