Ezekre az iskolában történtekre mit szólnátok?
Elsős a kislányom. Már első nap írt egy szülő, hogy a lányom elkérte az ő lánya péksüteményét és, hogy ő ezért nagyon haragszik, mert nem ezért vette. Lányom azt mondta, hogy a kislány kinálgatta neki, mert nem volt éhes, persze utána elbeszélgettem vele, hogy ne kerje el.
Tegnap ír egy másik anyuka, hogy az ő gyerekét meglökte meg rá dobta a homokot és ő ma reggel megy a tanárhoz, mert ez így nem mehet stb. Én reggel beszéltem a tanárral azt mondta mindenki dobálta mindenkire, csak játszanak, ekkor is mondtam neki ezt ne csinálja többet meg a tanár is mondta.
Ti az ilyesmire mit szólnátok, irnátok egyből az anyjának vagy csak én látom rosszul, hogy nem nagy dolgok? Én kicsit fel vagyok háborodva, hogy ilyen apróságokkal irogatnak. Azt hozzá teszem, hogy egyik se dolgozik, gondolom nincs nagyobb problémájuk ettől. Nekem napi 8 órás munka után nem hiányoznak ilyen hülyeségek.
Uhh, ez nagyon bunkó volt tőled, ráadásul pont most, mikor nem nyafogás ment, hanem a gyereked bántotta az övét.
Azt hiszem tèged és/vagy a gyereked nem bírnak a környéken, ezért te kapod az üzeneteket.
Tök normális, ha valakit megrúgnak, hogy elmondja az anyjának, ez nem panaszkodás. Az is oké, ha esetleg még fél és nem bízik a tanárban annyira, hogy neki is elmondja.
A te gyereked meg nem mesélte el, hogy valakit megrúgott.. ez azért sokat elmond.
Pillanatok alatt ki lesztek közösítve, és érthető is, hogy miért. Oviba is együtt járt többekkel?
Ne haragudj,de ez az otthon várják a csodát nagyon gáz.
Ehhez semmi közöd nincs,hogy ők miért nem dolgoznak...persze,tudom te vagy a jó,a lányod a szent aki soha nem csinál semmit,a többiek mind az ördög szülöttei....
Szerintem a gyerek ne rugdosódjon, ha csak nem ónvédelemből teszi. Meg kell tanítani,hogy másképpen rendezze a konfliktust.
Úgy látom a válaszodból Te sem vagy a legjóindulatúbb szülő. Mint zsák a foltját..
Kár volt magam elszólni, mert ma megint írt az egyik anyuka, hogy a lányom bezárta az övét a wcbe és már elege van, mert mindig van valami.
De én azt nem értem miért nem szólt akkor a lány a tanárnak, hogy ez történt. Azt se hiszem el, hogy be lehet zárni a wc-t, gondolom csak odaállt elé vagy valami. 6 éves gyerekeknél szerintem nem meglepő az ilyesmi, mi is voltunk gyerekek mintha mi nem csináltunk volna néha hülyeséget
A lányod a ludas,nem kell őt se szentnek beállítani
Le lehet nyugodtan szidni,nem csak védeni,hogy jaj csak odaállt meg én is voltam gyerek,én is csináltam ilyeneket.
Ne csak mást hibáztass,úgy látom a lányod is egy kis piszkancs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!