Milyen felsős gyermeked hozzáállása a tanuláshoz?

Annak idején én egész általános iskolában kitűnő voltam. Gimiben már csak azért nem, mert nem voltak elég jók a képességeim hozzá, de ott is tanultam, mint a gép. Az öcsém viszont mindenre tett magasról, pont olyan, volt, mint azok a gyerekek, akikről itt írtunk. Akkor most tudtak a szüleim nevelni vagy nem? Vagy engem neveltek, az öcsémet meg valamiért nem?

Fun fact: az öcsém szépen felnőtt így is, jó szakmája van, tündéri felesége, szép gyerekei, nagyon jó férj, apa, és anyagilag is jól állnak. Soha senki nem kérdezte, hányas volt hatodikban biológiából.

Mint mondtam, akinek ilyenek a gyerekei, simán csak mázlija volt. Hiába gondolja, hogy ő a tökéletes anya, ez nem a szülőn múlik.

Ahogy a 25-ös is leírta, van ilyen és van olyan gyerek is, ugyanazon családban.

Én mindig jó tanuló voltam, a tesóm nem volt az. A szüleim nem ültek oda tanulni velem soha, velem nem is kellett. A tesómmal sem ültek oda, pedig vele kellett volna. Ellenben ha rossz jegyet kapott, jött a bünti. Soha meg sem kérdezték, hogy miért kaptál rossz jegyet, nem értetted, kell-e segítség. Lusta vagy fiam, meg kell téged büntetni. Ez a jó megközelítés?

Ellenben a 90-es években elég csórók voltunk, nem volt sem mobil, sem számítógép, szabadidejében a tesóm is olvasott. Nem voltunk különösebben elkényeztetve, csokit is csak különleges alkalmakkor kaptunk. Szóval itt teljesen bukik a tökéletesen felépített elméleted.

Nálunk az van, hogy a lányom tanul, a fiam meg nem. Ugyanúgy neveljük őket. A lányomnak nem megy a matek, ő szokott is jönni, hogy segítsek, akkor segítek. Ha esetleg nem úgy sikerül a dolgozat, ahogy szeretné, nagyon maga alatt van. Eszembe sincs ezért megbüntetni, látom, hogy épp eléggé bántja a dolog.

A fiamat ellenben nem bántja semmi, neki a hármas már éppen elég jó jegy.

Sok gyermekpszichológus szerint meg nem kell ebbe beleavatkoznia a szülőnek, mások szerint meg igen. Akkor ki tudja mi az igazság? Egy biztos: példamutatást láttak, el van nekik mondva, hogy mi a dolguk. Mindketten diplomások vagyunk, dolgozunk. A házimunkában segítenek, kutyát, macskát etetik, felelősségre vannak tanítva.

Szóval nagyon bírom az ilyen mindentmegmondó emberkét, aki semmit nem tud egy család életéről, de máris biztos benne, hogy rosszul vannak nevelve.

A gyermeknevelés nem egy egzakt tudomány, nem mindegyik gyerekre lehet egyformán hatni, és nem is biztos, hogy érdemes egy kitűnő bizonyítványért feláldozni a szülő-gyerek kapcsolatot.

Nekem 6. Osztályba jár a fiam, kitűnő.

Épp felvételire készül. Megbízható, érdeklődő.

Soha nem volt se lecke, se felszereléshiánya pl.

…nem vagyok zseniszülő vagy ilyesmi, én a sportban, a napi edzések okozta rendszerességben látom a sikerét.

Versenysportoló és a társai is hasonlóak: nyilván nem mindenki kitűnő, de szorgalmasak, rendszeresek, rendszeretőek.

Szerintem a sport a közös bennük, a versenysportolók pedig talán a “nem feladni”, megcsinálni a kiadott penzumot stb szemléletben otthon vannak.

Teljesen önállóan tanul, bepakol stb- nincs vele gond.

Persze a szokásos 12 éves szintű hőzöngések időnként vannak (de minek, de ez de az…), de lehet rá észérvekkel hatni.

Lehet szerencsének is mondani, én nem ennek tartom. 4 éves kora óta rendszer van az életében… lehet, hogy ő meg akkor pukkanna le, ha ez megszűnne…

Az én fiam is versenysportol, mindennap edzése van, nem hiszem, hogy jelentene ez bármit. Én vagyok az is, aki jó tanuló volt, a tesója meg nem, nálunk ő sportolt, én nem.

Nincs ilyen összefüggés.

…hát előző (29.) 28. Vagyok- hagy legyen már véleményem :D

Nálunk igenis van összefüggés, az edzői szerint is, akik nálam és nálad is összességében is több versenysportolóval dolgoztak már.

Nyilván talán a sport jellege (egyéni vagy csapat stb.) sem mindegy, meg nyilván a versenyzés szintje sem.

Az enyém már U14-ben Eb-ket megjárt, ilyen nemzetközi versenyekről korosztályos megmérettetésben érmeket hozott stb.

Bizonyos szint felett nekem továbbra is meggyőződésem, hogy van hatása a RENDSZERESSÉGNEK (legyen az sport vagy bármi)- mert valahol a tanulás, leckeírás is egyfajta rutin és rendszeresség, amit vagy szeret valaki vagy nem, de igenis tanulható, megszokható hozzáállás (nyilván nem univerzálisan mindenkinek).

A szülői példamutatás is számít valamit (de sajnos vagy nem, közel sem annyit, mint a kortárscsoport :)