Milyen felsős gyermeked hozzáállása a tanuláshoz?
Mellesleg ahogyan tanulnak, annak én magam sem mindig látom értelmét.
Elképesztő nagy rohanás megy a tananyaggal, rengeteg a memorizálandó információ, de az összefüggéseket nem látja, nem érzékeli.
Végeredményképp megkapjuk, hogy ami amúgy érdekli a gyereket, amivel szívesen foglalkozik, attól is elmegy a kedve. Nálunk pl. a töri egy ilyen tárgy, van efelé érdeklődése a gyereknek, de mára már az egyik legutáltabb tárgy lett belőle.
Ugyanezek a gyerekek fogják gyomorgörccsel várni a középiskolai felvételiket a szüleikkel együtt. Mert ugye sikk nem tanulni de jó lenne nívós iskolába járni. Majd a magántanár jó pénzért pótolja azt, amit a szülő nem tudott elérni a saját gyerekével.
A tananyagot és a tempót a tanterv diktálja, nem a tanár. Ha elavult, az sem az ő sara. Ezt jó lenne fejben tartani.
7.-es lányom van. Utálja az egészet, viszont mégis mindig mindent megcsinál, ugye ez az év már számít a felvételinél. És az eredménye, hogy kitűnő tanuló, sőt, egyelőre mindenből 5,00 az átlaga. Viszont néha kicsit aggódom érte, mert mindig mondja, hogy hogy utálja, és hiába mondom, hogy hagyja, nem kell mindig mindent tökéletesen, de ő akkor is. Persze, ez jó is, de azért na. Nem mi nyomjuk, nem kapna semmi büntetést, leszidást, ha rosszabb jegyet kapna. És őt ismerve, ha egy percet sem tanulna, akkor is megírná 4-esre (törit kivéve, azzal nagyon küzdeni kell).
Persze, most ez úgy hangzik, mintha azt akarnám kihozni ebből, hogy szuper szülő vagyok tökéletes gyerekkel, de ez nem így van, és nem ez a mondandóm üzenete.
Mi diplomás szülők vagyunk, rendezett családdal. Mégis a gyerekünk az osztályfőnök szavaival "botrányos amit magának megenged" trehány,lusta, szemtelen, lekezelő, semmire sem reagál. Nem érdekli semmi, senki sem.
Szóval hiába a nevelés, ha nem érdekli az iskola. Most keresünk egy magántanárt aki segít.
13,15 lebeghet glória a fejed felett, de elárulom, hogy simán csak mázlid van.
Ahogy itt többen leírták, ez életkori sajátosság, és a szülőnek nem sok ráhatása van. Némelyik gyerek olyan, hogy beáll a sorba, elfogadja, hogy mi a dolga, de sajnos a mai világban belőlük van kevesebb. A fiam osztályában egy ilyen mintagyerek van, a többieknek meg az a sikk, ha minél jobban felidegesítik a tanárt. Nem akarnak tanulni, unalmasnak tartják, nem tisztelik a tanárt. Ha már a nevelésről beszélünk, azt meg lehet nekik magyarázni, hogy ne legyenek tiszteletlenek a tanárral, de azt nem tudod neki megmagyarázni, hogy tanulni kell. A fiam nem zavarja a tanítást, nem szólogat be a tanárnak, de tanulni azt nem akar.
Most 6. osztályos. Alsóban még tanult, bár le kellett vele ülni, de olyan 4,8 körül volt az átlaga. Imádta a tanítónőt.
5.-ben még tanulgatott, bár ki kellett kérdeznem. Mostanra a tanuláshoz való hozzáállása olyan botrányos lett, hogy már én is feladom. Biztos az én hibám is egyébként, mert a közös tanulás általában veszekedésbe torkollik, de azért most megnyugtattatok, hogy nem csak nálunk van ez.
A lányom egyébként 6. második félévében megváltozott, és elkezdett tanulni. Várom a fiammal is ezt a csodát, de attól tartok nála nem fog bekövetkezni, a fiúk eleve később érnek.
Matek, angol 5, de ezekből semmit nem tanul, órán ragad rá, de min. hetente egyszer van házi feladat hiány. Tavaly még minden nap megnéztem, hogy kész-e a leckéje, de már elegem van.
Irodalom, nyelvtan 4, ezekből semmit nem tanul, bár sok jegyet kapnak verstanulásra, ez a nagy szerencse, mert azt még valahogy leverem rajta. De ha nem kérném, akkor eszébe sem jutna megtanulni a verset.
Természet erősen romló tendencia, a legutóbbi témazárója 2 lett, de úgy döntöttem ez nem érdekel, felvételihez nem fog neki kelleni, csak görbüljön. Ezen nagyon nem tudok mit segíteni, füzetbe nem írnak semmit, a tanár a Krétába nem írja be mit vettek, azt sem mikor lesz dolgozat. A gyerek meg nem nyilatkozik, hogy hol tartanak, a legutóbbi dolgozatban meg olyanokat kérdezett a tanár, a tankönyvben benne sincs. Szóval úgy döntöttem, ha kettes lesz belőle, akkor ennyi.
Töri hasonlóképp. Utálja, ha megkérem, hogy üljön le megtanulni (eleve miért is kell ezért szólni, nem értem?), akkor hiszti, ordítás, veszekedés órákig. Már teljesen kivagyok idegileg. Ebből most hármasra áll, de rohadt sok munkám van benne, szerintem ezt is feladom.
Félek mi lesz hetedikben, bejönnek az új tantárgyak, már nagyon sok a tananyag, és az számítani is fog a továbbtanuláshoz. De az önálló tanulástól olyan messze vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől. Mondják, hogy hagyni kéne egyedül tanulni, de nála az annyiban kimerül, hogy megírja az írásbeliket. Maximum. Ha nem kérdezném ki, töriből, irodalomból egész biztos elhasalna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!