Tanári végzettség nélkül, vállalhatok munkát általános iskola alsó tagozatban rajztanárként?

Kérdező! Hány gyerek volt a maximum, akikre eddig egyedül felügyeltél? Gondolom, kb.2.Egy alsós osztály kb.5perc alatt megenne reggelire.

Ha lenne tanító végzettséged, akkor se taníthatnád a saját gyerekedet, amennyiben az évfolyamon van legalább 2 osztály, mert etikátlan, tehát a te gyereked ugyanúgy nézhetné a 12+ meséket a szomszéd osztályban.

Egyébként meg, ha ilyen gazdag vagy, hogy tulajdonképpen egy költséges hobbit szeretnél, akkor nagyon egyszerű a megoldás. Kérvényezd az igazgatónál, hogy elhozhasd a gyereked ebéd után. Megmenekül a meséketől, te meg rajzolhataz vele egész délután. Nem gondolom, hogy idegen gyerekek lelki békéjéért aggódnál.

Üdv, egy volt tanító

#19

Igen, lehet, de csak ideig-óráig.

5 éven belül tanári diplomát kell szerezned, mert ha ez nem történik meg, megszűnik a munkaviszonyod.

Biztos nem röhögnének körbe-keresztbe ha te bemennél az iskolába, hogy a rajztanár nem jól tanít, majd te tanítasz helyette, mert csak az felel meg Ödönkédnek :D

Az ilyen szülőktől mentse meg a jóisten a gyereket meg a tanárt is...

"Kérdező! Hány gyerek volt a maximum, akikre eddig egyedül felügyeltél? Gondolom, kb.2.Egy alsós osztály kb.5perc alatt megenne reggelire."

Valóban. Erre van esély, sajnos. Hozzátéve, h még manapság sem minden SNI / fogyatékkal élő gyermeket sikerül időben diagnosztizálni. Hab a tortán, ha a kérdező órát akarna tartani.

Kedves kérdező, nem a jó szándékodat kifogásoljuk, hanem a képzettségedet.

És ne feledd: minden szakmában léteznek sajos szakbarnárok, nem csak a pedagógiában, pszichológiában. Bármiben. Kőműves, villanyszerelő, asztalos, sznob keramikus, mérnök, zenész... hosszú a sor, bárhol előfordulhatnak sajnos kontárok is.

Ergo, nem zárom ki eleve, hogy kontárok a gyereket tanárai, tanítói. Hiszen nem ismerem őket.

De attól még, hogy teygük fel, kontárok a gyereked tanítói, vagy tanítója, az még önmagában nem garancia arra, hogy te szakképzetten tudnád diploma nélkül fejleszteni, nevelni, oktatni őket...

Hidd el, én is szívtam az első gyakorlataimon, 30 kisgyerekkel (ovi, kicsit suli, és megfordultam néha fogyatékkal élő gyerekek között is, meg egyszer bölcsiben is voltam foglalkozáson). Természetesen jelen volt a gyakvezető is. És még így is csak kapkodtam a fejem. 20-30 kisgyermek elsőora, értesz...

Aztán belejöttem. Sajnos / nem sajnos túlzottan is. (A megfelelő aláhúzandó.) Sajnos annyiból, hogy az első meglepetésükből felocsúdva szemmel akartak verni / ölni, amikor rájöttek, hogy én, anno még nem diplomásan van , ami tekitnetben jobb ÉRZÉKEM vana kicsik neveléséhez, és lelkéhez, mint több más, ott végzettnek. Első meglepetédükben őszinteségi romhamot kaptak, abból tudom, na meg abból hogy utólag elmeséltem olyan ismerősömnek, akinek addigra már évek óta megvotl a diplomája.

Szóval belejöttem, aztán abbahagytam gyorsan. Körülmnyek, nem sokkal kecsegtető fizu, és egyéb nyalánkságot.

De azt látnod kellett volna, hogy némi elmélettel a hátam mögött az első gyakorlaton milyen zavarban voltam, mint elsőéves anno a felsőoktatásban. A másodikon már bnem voltam uzavarban, hanem egy kislány kb megvett reggelire.

Nem is számítotam rá, hogy van ilyen! Olyan erős akaratú némelyik kisgyermek, hogy mivel addig még nem fejeztem be a szakot, se elég elméletem nem volt ehhez, se elég gyakorlatom. Köpni-nyelni nem tudtam akkoriban még, hogy mit kezdjek a helyzettel.

("Márpedig te leszel ebben a szerepben, megértetted?! A játék így és így lesz, ezt és ezt fogjuk csinálni, világos?!" - ez volt a kb 6 éves kislány laza bevezetője, minden előzmény nélkül. Magyarán így indította sokakkal a játékait, felnőttekkel, és gyerekekkel. Ő a főnök, azt kell mondanod, amit a szádba ad, ő a filmrendező, és meg ne nyekkenjünk, különben kivág minket onnan...)

Aki kicsikkel foglalkozik, annyit már sejt, hogy nem működik a kőbunkó effektus, miszerint "leütni kőbunkóval a gyereket, oszt' maj' csendben lészen"...

"Na de akkor mit tegyek?" - szólt a dilemmám.

Később rájöttem, mit tegyek ilyen helyzetben, azaz hogy mi az optimális (meg ugye konkrét helyzettől is függ részben),

na de megnéznélek, kérdező, te mit tennél - és ez csak egy, az ezernyi variációból, mi minden történhet veled az első heteken. (Első hónapokban?)

Na meg kinek mihez van jobb érzéke. Az introvertált gyerekekhez nagyon jó érzékem van, ezért lett némely szakember irígy, féltékeny rám szakmailag. Az akaratos, "kishitler" kislánnyal viszont nem tudtam mit kezdeni - eleinte. A gyakvezető meg talán jót mosolygott magában, hogy "na ezt kapd ki, kedves gyaksizó ;)".

És a gyakvezetőm jól tette, h nem avatkozott bele, viszont ott volt ő kéznél, ha nagy baj ütött volna be. Legalább három napig agyaltam, mi kéne tenni a kislánnyal, mármint hogyan reagáljak, hoyg neki is jó legyen, nekem is, fejlődjön is, jót is játszunk, és a többi kisgyermek is jöl érezze magát vele - jó kis komplex problémó, nemde? ;)

És akkor ez egy eset volt csupán, a száz másik új szitu közül...

Nem vagyok boxoló típus, és annyi értelmi és érzelmi intelligenciám meg már akkoriban is volt, h a pofozás nem hatékony nevelői módszer. Ezért volt dilemmás a szitu.

Csak a példa kedvéért meséltem el neked, kérdező. Mesélhetnék száz másik példát is, akkor talán észbe kapnál. De nem akarok kisregényt írni.

Ergo : KELL a felsőoktatás, mind az elmélet, mind a gyakszi, a kicsikhez. Magad is kell a gyakorlati környezetben feltaláld magad.

Ahány helyzet, annyiféle. Ahogy kisgyermek annyiféle (bár sulisok esetén ez jellemzőbb, ovisoknál még nincs oylan kiütköző, releváns korosztályi eltérés; magyarán pl a 4 évesek nagyjából hasonló elvek mentén nevelhetőek, fejleszthetőek, hacsak nem él középsúlyos fogyatékkal például; míg ahány 8 éves gyermek, annyiféle hozzáállást igényel szinte).

És még az se elég, ha nem tanulsz sok féle megfigyeléses kísérletről állatokon, valamint különféle korosztályú kisgyermekeken (és babákon), pszichológusok által megfigyelve... (Viselkedés, mozgásérés, agyi-idegi érés, kognitív fejlődés, érzékelés, reagálásmódjaik, stb)

(Egyébként egészen más probléma az, ami a másik véglet: pl egy kisbabára mozgásérésben elmaradást diagnosztizálni, csak mert pólyás, és esetleg több idő felzárkóznia a nagymozgások tekintetében, melyből önmagában semmit nem lehet tudni, hacsak nem kontár diagnosztizálja, mert az nagyképűen diagnózist állít fel akkor is, amikor még túl korai volna, amikor még nem lehet tudományos alapon megállapítani semmit;

vagy például fél évesen, hogy "tuti nem fog tudni járni", badarság előre megállapítani, ilyen korán.

Mert hogy közel ilyen "diagnózist" is láttam már sajnos - guvadt szemeimmel, kétségbeesésemben...)

És még valami: ha nem vagy szakképzett, nem érted a különféle gyermekkorosztályok pszichés működését.

És mivel nem igazán érted, az adott korosztály lelkileg hogyan működik, mégis hogyan tudnád fejleszteni őket hatékonyan is, és minimális hibázással...? Amikor az sem mindegy, mikor, milyen körülmények közepette hogyan reagálunk rájuk...

Holott a kisgyermeknevelés kulcsa nem elsősorban az, hogy mit érdemes tenni velük, hanem ÉRTENI a lelkivilágukat, életkoronként!

Ha elég jól érted (én se vagyok tökéletes, de bizonyos korosztályok lelkét elég jól érzékelem és értem), akkor abból már adott helyzetben úgy is következik, hogy milyen verziók működnek majd mint reagálás, cselekvés részedről. Majd onnantól kezdve csak.

Első az értés és gondolkodás, és csak aztán kellene cselekednünk.

Te viszont hozzáértés nélkül egygből cselekedni szeretnél...

Ehhez mégis mi köze ÖNMAGÁBAN a rajztudásodnak...? A rajztudás nem pedagógia és nem pszichológia. Pedig avval kezdődik az egész.

Párszor leírtam már, és mindig lehurrognak, de most is leírom. A tanárképzésről rózsaszín ködös elképzeléseitek vannak!

Én tanárképzést végeztem, és csapnivaló. Nem tanítják meg a tanároknak azt, hogy hogyan kell motiválni egy unott kisgyereket, mit kezdjenek a magatartászavaros csemetékkel, a gyermekpszichológia oktatás is megáll a kisbaba korban. SNI, BTM? Felejtsd el, említés szintjén sincs. Az én gyerekeimnek is nagyon sok olyan tanára van, akik meg vannak róla győződve, hogy az egész nem is létezik, mind csak nevelési hiba.

Persze erre megkaptam már itt, hogy az én hibám, mert miért nem igyekeztem jobban, és biztos tudtam volna tanulni, ha akartam volna. Hát az órákon nem, higgyétek el! A pedagógus képzésen csak elméleti tantárgyak vannak, és olyan tanárok tartják, akik életükben nem voltak még tanteremben. Persze van valami minimális gyakorlat, ami jó is volt, de nagyon kevés volt.

Aki jó tanár, az azért jó tanár, mert utánajárt, önszorgalomból megtanulta, érzéke van hozzá, olyan a személyisége stb. A tanárképzéstől ne várjatok semmit!

Ergó, én elhiszem, hogy tudnál jobban tanítani, mint a szakképzett, egyébként alulmotivált, fásult, életunt tanárnő. A törvény szerint viszont nem lehetséges.

Egyébként ha azért szeretnél tanítani, mert szerinted a gyermeked nem kap megfelelő oktatást a suliban, akkor még mindig megteheted iskola után. Sajnos vagy nem sajnos én is így élem ki pedagógiai hajlamaimat, mert a btm-es gyerekem a tanórákon nem sokat tanul. (Részben az ő hibája is elismerem.) A covid alatt is mindkét gyerekemet én tanítottam, mert az iskolában annyi volt az online oktatás, hogy olvasd el a tankönyvi fejezetet, pont. Szóval én általános iskolában 8. osztályig mindegyik tantárgyból penge vagyok. Mivel van tanári diplomám, mehetnék is iskolába, és szerintem bármelyik tantárgyat rám bíznák, annyira nincs tanár. De én fel tudok mutatni egy pedagógus diplomát.

Egyébként a mai világban semmi sem kizárt, menj be a suliba, és kérdezd meg.