Első osztály - online oktatás?
Szerintetek elképzelhető, hogy online oktatásra fognak áttérni, akár már az elsősök is?
Kisfiam idén kezdi az iskolát, megmondom őszintén, nem tudom, hogy az alsó tagozatra is vonatkozott (néhány iskolában), hogy online volt, vagy csak a felsősöknek?
Ahol esetleg tavaly volt, hogyan zajlott?
Az az igazság, hogy nekünk még számítógépünk sincs, tudnánk venni, nem arról van szó, egyszerűen csak nincs rá szükségünk…
alapvetően feltételezném, hogy van annyi esze az európai politikusoknak, hogy az elmúlt két évben művileg készített gazdasági válság, orvosseggnyalás, majd most a "megfagyunk önként mert usa-bácsi azt mondta"és ukránsimogatós pr-akciók után nem merik újra előrángatni az influenzahisztikét, de mondjuk normális politikusok eleve nem feküdtek be volna orvosék alá.
nálunk az lett a megoldás a családban az online baromkodásra, hogy összeszedtünk egy tanári kart az elérhető rokonokból és szomszédokból, és így volt írás, olvasás, matematika, angol és németnyelv oktatás a garázsban berendezett illegális iskolában. mondjuk beleőszültem a négy különböző évfolyam szimultán nyelvórájába, de legalább a gyerekek nem buktak meg egyből, amikor visszamentek az iskolába témazárót írni...
tudnám ajánlani, hogy készíts egy listát az ismerős szülőkről, hasonló korú gyerekkel, és egy másikat azokról az emberekről, akik rendelkezne oktatási tapasztalattal, akkor bármi történjék is, a gyereked megtanul olvasni. ha kaptok valami hivatalos ppt-t, akkor azt letöltöd telóra, és akkor látja a tanár hogy letöltötted, több energiát meg úgyse fektetett bele senki. meg felesleges is lett volna, egy kisgyereket nem lehet videókból tanítani.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!