Hogyan akadályozhatnám meg, hogy a szerelmes kiskamasz gyerekem jegyei tovább romoljanak az utolsó évben?
Most megy nyolcadikba, és bár mindig is kitűnő tanuló volt, hetedik osztályban drasztikusan leromlottak a jegyei: 3,2 átlaggal zárt az évet.
Eléggé beütött nála a kamaszkor, ebben az évben jött meg neki először, megváltozott a baráti köre, lett barátja is. Röviden: kívül-belül megváltozott, és sajnos velünk is egyre szemtelenebb.
A probléma az volt az elmúlt félévben, hogy nem figyelt órán, itthon pedig csak annyi volt a tanulás, hogy gyorsan letudta a házi feladatait. Hiába próbáltunk segíteni neki például felkészülni egy dolgozatra, folyton álmodozott, elkalandozott a figyelme.
Fontos lenne, hogy a következő évben összeszedje magát, mert nagy álma, hogy bejusson a megye legjobb gimijébe (ezt kizárólag ő szeretné, nem mi erőltetjük rá).
Rendszeresen beszélgetünk vele erről, de csak vállat von, és azt mondja, hogy majd összeszedi magát.
Nem tiltjuk a barátjától, rengeteg szabadideje van, mégsem érzi, hogy a kötelességére is időt, figyelmet kéne szentelnie.
Utolsó reményként írok ide. Van valakinek ilyesmi tapasztalata? Ha tudsz, kérlek segíts nekünk!
Ebben a korban tiltani kéne a párkapcsolatot!
Bezzeg az én időmben én még tanultam nem a csajokat lestem!
A csajok se a pasikat!
Sokkal jobb volt!!!! A mai fiatalok nem ismerik a szülői iránti tiszteletet ez is a lmbtq panda hibája!! Tiltani kell a fiújától meg a szros kis barátaitól és megmondani hogy tanuljon!!!!! Az ilyenek miatt lesz sok a hajléktalan bajkeverő akik kiabálnak az utcán!!! Ebben a korban tiltani kéne a párkapcsolatot!
Bezzeg az én időmben én még tanultam nem a csajokat lestem!
A csajok se a pasikat!
Sokkal jobb volt!!!! A mai fiatalok nem ismerik a szülői iránti tiszteletet ez is a LMBTQ PANDA HIBÁJA!! Tiltani kell a fiújától meg a szros kis barátaitól és megmondani hogy tanuljon!!!!! Az ilyenek miatt lesz sok a hajléktalan bajkeverő akik kiabálnak az utcán!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!