Hogy vegyem rá a gyereket, hogy készüljünk a pótvizsgára?
11 éves a gyermekem, és sajnos úgy alakult, hogy pótvizsgáznia kell két tantárgyból.
Kérem, aki csak károgni jön ide, hogy miért hagytam, hol voltam, az lapozzon tovább. Elismerem, én is hibáztam, nem keresek kifogásokat, most viszont, hogy tragédiák sora után összeszedtük magunkat, szeretnék segíteni neki, amennyire csak tőlem telik.
Tervben van a magántanár, de csak július végétől tudná vállalni. Én addig szeretnék készülni vele. Írtam egy tervet, amihez tartanánk magunkat, de még el sem kezdtük ( természetesen nem most rögtön szeretném elkezdeni, pihenhetne pár hetet, hiszen most ért véget a suli, hagyom pihenni, úgyhogy aki ezt írná, feleslegesen írja) de már most élből elutasítja.
Úgy terveztem, hogy mindennap fél órát gyakorolnánk.
Sajnos a jutalmazó módszer nála nem működik, számtalanszor próbáltunk már így tanulni az évek folyamán.
Félek, hogy nem fog sikerülni a pótvizsga.
Esetleg nem mondja el, hogy miért nem akar tanulni?
Szerintem próbálj beszélni vele. Valami oka van, hogy nem érdekli a jövője, nem motiválja semmi.
Borzasztó nehéz lehet, de kitartást kívánok!
Az sem motiválja, hogy évet kell ismételnie, ha nem sikerülnek a pótvizsgái?
Szerintem is tartsd magad ahhoz, hogy ebben nincs vita, júliustól tanultok és kész. Napi fél óra ráadásul egyáltalán nem sok. Ha a jutalmazás nem működik, akkor tetszik vagy sem, szankciókat kell kilátásba helyezni. Ez nem egy apróság, amit el lehet tussolni.
Pár hetet pihenni?
Adj neki pár napot és ülj mellé tanulni!
Nincs ellenkezés mert most a jövő év a tét! Állj lábra, keményen..
Történelemből és matematikából kell pótvizsgáznia.
Azért gondoltam fél órára, mert ha naponta órákig erőltetem a tanulást, azzal ellenkező hatást váltok ki. Mégjobban fog ellenkezni, mégjobban megutálja.
#9 Ezeket tudja. Dehát más tudni valamit, mint megtapasztalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!