Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Okos dolog szánt szándékkal...

Okos dolog szánt szándékkal visszatartani a gyereket óvodában?

Figyelt kérdés

Rokoni körben van egy kisfiú, augusztus első napjaiban született.

Idén szeptemberben mennie kellett volna iskolába az életkora alapján, de a szülők minden követ megmozgattak, hogy maradhasson.

Ők azzal érveltek, hogy nagyon “játékos” még, illetve hogy ő lenne a legkisebb az osztályban.

Ez utóbbi csak életkorra igaz, kifejezetten jól termett kisfiú.

Értelmes, kedves, én nem látom egyáltalán “játékosabbnak”, mint egy átlagos, iskola előtt álló gyereket.

Az óvoda véleménye alapján mehetett volna, de a szülők több szakemberhez is elvitték, és valahogy elérték, hogy maradjon.

A kisfiú, legalábbis amikor én beszéltem vele, nem örült neki, mert az összes barátja megy.


Jó dolog így tartani még egy évet óvodában a gyereket, ha nincs egyértelmű indoka?



2022. máj. 23. 13:44
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
100%

20as, de a 19 hónappal idosebbel sem kell foglalkozni, ellenben ha ő egy évvel hamarabb kezdi, akkor kellett volna. Azt értse meg már aki itt lepontoz, hogy attól h az ő gyereke még iskola érett 6 évesen, nem biztos hogy a másik 6 éves érett a sulira. És nem bélyeg ez, nem a szülők heppje.


Ez pont olyan mint h van aki 1,5 évesen beszél a másik meg 3 éves kora előtt. 1-1,5 év különbség, az eredmény ugyan az, tud beszélni, ahogy a sulit is egyformán el tudják végezni.

2022. máj. 23. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
100%

Rokon, gimis gyerekekkel: jaj miért tartod vissza, hisz olyan tisztán beszél, és olyan okos.


Elmeseltem neki milyen hátrányt okoz a túl korai kezdés ha még nem érett.


Majd: janez alapján a kisebbik fiamat is jó lett volna visszatartani, talán másodikra tudott órán figyelni, utálta a sulit mindig is, vele többet szenvedtünk. De hát az augusztusi naggyal semmi gond nem volt, a januári kicsinél erre már nem is gondoltunk. Mindegy, ő úgysem akar tovább tanulni, pedig amúgy eazes gyerek de nem hisz nekünk



! Egyedileg kell megvizsgálni, nem vadul fröcsögni egy ideológia mellett

2022. máj. 23. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:
100%

Hány éves?

Ha augusztus elején tölti a 6-ot akkor már iskolaköteles, viszont gondolj csak bele, mennyivel előrébb tarthat egy olyan osztálytárs aki szeptemberben töltötte a 6-ot, így +1 évet maradt oviban. Rengeteget jelent!!!

És hát valljuk be a szülők ismerik legjobban a saját gyereküket. Az hogy te néha látod és akkor mit szűrsz le, csak egy dolog.

Jól tették, hogy maradt még egy évet.

2022. máj. 23. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 anonim ***** válasza:
90%

"Ez utóbbi csak életkorra igaz, kifejezetten jól termett kisfiú."

A méret miben számít, ha szabad tudnom? Vagy a testi érettségnek mi köze van az iskolaérettséghez?


11


"Vagy az oviban megtanul írni-olvasni év végére?"

Nemigazán. Max számolni, mást ott nem tanítanak. Én is otthon tanultam meg írni-olvasni ovison. A csoportban 2-en voltunk ilyenek. (én a legidősebbek közt voltam, a másik meg a középmezőnyben)

Amúgy az iskolában se tanulnak meg sokan írni olvasni...


"Azok a gyerekek, akik egy évvel később kerülnek suliba, hány éves korukra érik be azokat, akik egy évvel korábban mentek? És hány éves korra hagyják le őket?"

Mert miért is kellene beérje vagy lehagyja azokat akik akár egy teljes évvel, de pár hónappal simán idősebbek, mint ő? Épp ez az a lényeg, hogy ha most menne iskolában, ő lenne a legkisebb és a legéretlenebb az osztályban, azért mert éppen csak becsúszott az iskolaköteles korba.



Szóval:

Igen, okos dolog.

2022. máj. 23. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
100%

Augusztusi és Júliusi gyerekeket általában visszatartják. Ez régen is így volt. Én is augusztusi vagyok és évvesztes. Semmi bajom nem lett belőle, egy évvel tovább voltam gyerek. Sőt 5 éves gimibe mentem, szóval 20 évesen érettségiztem és ettől se lett semmi hátrányom vagy bajom.

Ha a gyerekem augusztusi lenne én is visszatartanám, hadd legyen gyerek még egy évet.

2022. máj. 24. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
100%

Az én fiam júliusi. Előre látszott, hogy nem lesz iskolaérett (váltott kézzel rajzolt, nem tudott 10 percnél tovább figyelni, játékos volt stb.), úgyhogy én kérvényeztem, hogy maradhasson még egy évet oviban. Elküldtek a szakszolgálathoz és ott tanulási zavart írtak a papírjára. Teljesen normális gyerek, de csak így maradhatott oviban.

Na de a lényeg, hogy legalább 2 olyan csoporttársa is volt, aki szintén nem volt iskolaérett 6 évesen, ők mentek suliba és most szívnak. Lemaradnak, ők a rosszak mert nem tudnak normálisan ülni, stb.

Életem legjobb döntése volt, hogy kérvényeztem a plusz egy év ovit.

Szerintem minden szülő el tudja dönteni, hogy menjen vagy maradjon e a gyereke oviban, de szeretett kormányunk ezt is e l b a sz t a, mert sok olyan szülő van, aki nem foglalkozik azzal, hogy iskolaérett e a gyereke, és szerencsétlen gyerek fog szívni.

2022. máj. 24. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
13%

Hát azért az sem volt normális, hogy sokan csak azért visszatartották, mert a többiek is biztos ezt csinálják és ne lógjon ki. Ismerek olyat, aki azért nem vitte, mert kistesó van és "úgysem" tudna vele tanulni. Vagy mert ő is utálta a sulit és előre meg akarja menteni tőle a gyereket. Vagy benne lehet, hogy a szülő élvezi, hogy még "fiatalabb" gyereke van, mintha attól ő is fiatalabb lenne. Akinek nem inge, annak nem írom!, és nekem is van évvesztes gyerekem.

De mióta azt kell elintézni, hogy maradhasson, már nem lóg ki egy 6 éves a közösségből, míg pár éve igen, ez volt szinte a kuriózum. Szóval ezzel tényleg nem azt magyarázom, hogy nem lehet szüksége sok gyereknek még egy évre. De nem kell félni se, mert már ugyanúgy homogénabb lett ez az eggyel fiatalabb közösség (most van egy elsősöm), plusz szerintem nem kínzás az első osztály, vagyis ahogy mindig, most is a tanító nénin múlik, mennyire tudja átvezetni őket oviból suliba zökkenőmentesen, azaz a játékosabból a munkásabb nap felé. Ha egy gyerek már érett, szerintem jó dolog kihasználni a természetes érdeklődését, mert aki meg úgy megy, hogy már kirázza a kisujjából az egész elsős tananyagot, és egy évig figyelnie sem kell szinte, csak elvan a plusz feladatokkal, ha egyáltalán kap, az meg azért lesz a rossz gyerek, mert nincs igazi sikerélménye, amiért megdolgozott, hanem unatkozik és jogosan lenézi az egészet, hogy minek volt ez a felhajtás az iskola körül.

2022. máj. 24. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!