Mire biztatnád a matekhoz, nyelvekhez nem túl okos gyerekedet?

Ne az alapján döntsön hogy melyik munka mennyi pénzhez juttatja. Emiatt hagytam félbe az egyetemet, mert rájöttem, hogy eret vágok, ha nekem ezt a fost kell csináljam egész életemben, csak mert az lebegett a szemem előtt, hogy jól fizető állásom legyen...

Én ha újra csinálhatnám, akkor gyógytornász, vagy ehhez hasonló lennék, esetleg a rossz fizetés ellenére tanár. Mert ez tenne boldoggá.

Helyette mentem pénzügyet tanulni, és szívből utáltam minden pillanatát.

Boldoggá a tanári pálya max az első lelkes években tenne, nem véletlenül kiégett mindenki, aki benne dolgozik.

Kívülről persze nem fontos a pénz, ha viszont tizedik éve nem tudsz hónap végén egy cipőt venni magadnak, k.vára megunod.

Kérdező, most ülj le, vegyél pár nagy lélegzetet és szépen nyugodj meg.

Egyrészt: nem hajt a tatár. A gyerek tizedikes, ebben a korban az a fura, ha valaki pontosan tudja, hogy mit akar kezdeni az életével. Nem holnap kell dönteni, nem is holnapután, és, nem akarlak megbántani, de nem is neked.

Én úgy érzem, te itt alapvetően hatalmas szereptévesztésben vagy. Ezt a kérdést nem neked kellett volna kiírnod, hanem a gyereknek. Nem neked kellene körülnézni meg gondolkozni, hanem a gyereknek. Nem neked kéne ezen véresre rágnod a körmödet meg tipródnod, ezt megint csak hagyd rá szegény lányodra. Neked ebben a folyamatban annyi lenne a feladatod, hogy stabil érzelmi támogatást nyújtasz neki és biztosítod arról, hogy bízol benne, hogy meghozza a számára legmegfelelőbb döntést. Hogyha kérdez, nyilván tanácsot adsz neki, vagy legalábbis kerítesz egy ismerőst, aki jártas egy adott területen, és nyilván ha olyan döntést hozna végül, ami szerinted eléggé kifogásolható, akkor finoman megpróbálod felhívni a figyelmét a dolog árnyoldalaira. Vagy mondjuk, ha ő maga kéri, akkor igen, elkezdhetsz nézegetni különböző lehetőségeket, de nem azért, hogy aztán „arra nyomd” őt, hanem szimplán felvetheted neki ötletszinten azokat a lehetőségeket, amik neked tetszenek. De ez szerintem még nem téma úgy, hogy a tizedik osztályt se fejezte be, legalábbis nem kéne annak lennie.

Egyébként meg, ez baromira nem úgy működik, hogy lányod 12. félévkor beír egy random szakot a felvételi jelentkezésbe, és utána csak és kizárólag azon az egy területen dolgozhat, amíg fel nem dobja a pacskert. Óriási nyomást helyezel rá azzal, hogy ezt sugallod – márpedig ezt sugallod, még ha nem is tűnik fel, ráadásul teljesen feleslegesen. Mert mi van, ha a gyereked hibázik, és elsőre rossz egyetemet választ? Semmi. Otthagyja, tanul szakmát, vagy elkezd egy másik szakot, ha erre időben rájön (és nyugi, ha nincs rajta a hatalmas családi nyomás, rá fog jönni), még csak visszafizetnie se kell, úgy tudom. Vagy mi van akkor, ha kitanul egy szakmát, de úgy érzi, hogy mégiscsak kellett volna az az egyetem? Semmi. Szépen beiratkozik és elvégzi a sulit, akár levelező képzésen is. Vagy mi van akkor, ha ott fog állni 18 évesen és még mindig nem tudja, hogy hogyan folytassa a tanulmányait? Semmi. Szépen dolgozik egy évet, vagy önkénteskedik, vagy mit tudom én, megismer más perspektívákat, és aztán kialakul, hogy mivel szeretne foglalkozni.

Az én ismerősi körömben is van egy csomó olyan ember, akit végül tök más irányba sodort az élet, mint az 18 évesen gondolta. Van olyan ismerősöm, aki öt év egyetem után ült be szakmát tanulni. Olyan is, aki teljesen más területen dolgozik, mint amiből diplomát szerzett. Hallottam olyanról is, aki saját vállalkozást indított kisgyerek mellől, és soha nem ment vissza az eredeti szakmájába. Olyan is, aki 30+-osan iratkozott be egy (újabb) egyetemre. Szóval nyugi. A lányod szorongásán dolgozni kell, ez egyértelmű, az az egyetlen igazán fontos dolog, ami az életben hátráltatni tudja. De egyébként hogyha már te változtatsz egy picit a hozzáállásodon, akkor lehet, hogy a terhek nagy része lekerül róla is.

Amúgy ez az, a tizedik vége az nagyon nem végleges. Én pl 2,51 voltam akkor matekból, szóval kegyelem hármas. 12-re meg oda jutottam, hogy próbaérettségi nekem lett a legjobb a suliban 93%-kal, úgy, hogy nem "jajj, csak essen át kettessel" szint megy itt, hanem az, ahol a négyes átlag, az már az iskolai átlag alja.

Konkrétan a kegyelem hármas-szenvedek a matekkal szituációból ide jutottunk. Ráadásul a felvételi jelentkezésem a leadási határidő előtti utolsó pénteken délután döntöttem el késő este a wc-n ülve, mert ami ötödik óta volt koncepció (és kb soha senkinek nem mondtam), arról folyamatosan beszéltem le magam, módosítgattam magamba, aztán elengedtem. És ott az utolsó pillanat előtt fixáltam le magamnak, hogy, jó, ezt akarom ebben és ebben a formában. Aztán reméljük a legjobbakat.

Nem értek egyet a 35-ös válaszával.

Egy ennyi idős kamasznak halvány fogalma sincs az életről, a foglalkozásokról, a szakmákról és igenis kell neki a szülői, nagyszülői, tanári, edzői iránymutatás, segítség. Pályaválasztási, pályaorientációs napok kellenek, ahol találkozik ezzel-azzal, megismerkedhet többféle dologgal. Az érdeklődést kell összefésülni a tanulmányi eredményekkel. Nem helyette kell megoldani, kitalálni stb., de egy felelős szülő dolga igenis az, amit a kérdező csinál, hogy nem túlaggódva, de elkezd a dologgal foglalkozni.

Én is kommenteltem a kérdéshez, és szerintem tök jó tanácsokat, tippeket, ötleteket kapott, amiket a gyerekkel is át lehet beszélni. Nem túlaggódva, nem túlszorongva, nem extra teherként, de kiemelve és a gyerek felé kommunikálva, hogy a továbbtanulás, a pályaválasztás egy nagy döntés és ennek éreznie kell a súlyát, a felelősségét.

Persze most lehet azzal jönni, hogy hány egyetemelhagyó van, és sokan nem is azt csinálják, amit eredetileg tanultak stbstb. De szerintem, nem erre kell alapozni, és nem arra kell biztatni a gyereket, hogy válassz valamit, aztán max. abbahagyod és váltasz. Persze a rosszban nem kell benne ragadni, és ha valami nagyon nem működik váltani kell ezt nem vitatom én sem. De a pályaválasztásnak, továbbtanulásnak egy alaposan átgondolt, megfontolt döntésnek kell lenni, minden szempontot mérlegelve szülőkkel, tanárokkal közösen meghozva.

Arról nem is beszélve, hogy sok családnak jelentős anyagi áldozattal jár a gyerek továbbtanulása, beszélhetünk akár egy költségtérítéses képzésről vagy szimplán albérlet finanszírozásról. Nem mindenki olyan lelkületű, hogy fogja magát és lelép a suliból, van aki hiába nem a kedvence, de végig csinálja, már csak lelkiismeretből is. Arról meg ne is beszéljük, h sok helyen teljesen mást tanítanak, mint amit utána ténylegesen az adott szakmában csinálni kell, szóval ilyen szempontból még az sem releváns, hogy nem tetszik a suli. Ill. ha ott állsz 23-25 évesen, esetleg gyerek, munka mellett nagyon nehéz egy teljesen másik szakmát, egyetemet, vagy akár egy OKJ-t a 0ról elkezdeni. Szóval összeségében a kép annál azért árnyaltabb, h max. abbahagyod, ha nem tetszik vagy tanulsz utána mást.

Amúgy saját tapasztalatomból írok, a szüleim kb. ugyanígy tettek, ugyanígy gondolkodtak mint a 35. És habár jót akartak, de nem sült el jól.

37essel értek egyet, 10esnek alig vannak ötletei, azt is csak minimális rálátással, aprócska tapasztalatok alapján. Nem fogja neked átnyálazni a könyvet, kiválogatni a szakokat az erősségei/lehetőségei alapján, megnézni a tárgyak a neten, stb.. Max picit kalandozgat a felvin és a haverjaitól meg híroldalakról tájékozódik.

Le kell ülni vele, együtt átnézni a dolgokat, kijegyzetelni, minek milyen előnye van, mihez van tehetsége, melyik tárgyból hogy áll, mennyi pontja lesz, milyen különórák kellenek egy egy dologhoz, és elvinni, hogy lásson többfajta életpályát. Kb ezért szoktak fizetni is(pályaválasztási tanácsadás, 3 alkalmas) és még beszélnek is vele. Ezt a szülőnek kell csinálni, nem lebszni elé az oldalt, hogy "na találd föl magad".. megmondani nem lehet, de kiválasztani 10 szakot, ami esélyes, ezek közül válassza bármelyiket, utána meg állsz egy szakmát. Én így csinálnám.

Tőlem elvárták, hogy én válasszak, majd miután hülyeséget választottam jelentkezett apám a nevemben 10 szakra, amit nem akartam és "nagy kegyesen" befizette a többletpénzt, hogy lássam mennyire törődik, ő többet is megjelölt nekem.. Előtte nem készültem semmire tudatosan, mert nem voltam rá képes. Felnőttként már simán, gyerekként lehetetlen ilyet elvárni! Tizedikesek, alig tudnak valamit a világról, csak véleményük van.. minden karon egy pár szakot a gyerekkel közösen kell kiválasztani pár szakot, tájékozódni, hatalmas logikai rendszert papírra vetni, önismereti teszteket tölteni VELE, megbeszélni a dolgaikat, iskolában tapasztaltakat, saját megfigyelést, a gyerek saját véleményét magáról..

Mindent össze kell vetni:) Aztán hasonló helyzetben diákmunkára bedobni a mélyvízbe, ha kinéz valami szoc. segítő szakmát, csinálja csak, mennyire bírja, milyen is az..

37, szerintem picit rosszul jött le neked, amit írtam.

Nem azt állítottam, hogy a szülő szarja le, mit akar tanulni a gyereke, és bíztassa arra, hogy szambázzon be az első szimpatikus nevű egyetemre, mert ez nyilván hülyeség. Igen, a pályaválasztást át kell gondolni, és ebben igen, a szülőnek mindenképpen segítenie kell. De a segítség nem azt jelenti, hogy megoldja a gyereke problémáit – mert az elég erősen a segítség ellentéte.

Nyilván, ha a gyerek igényli, akkor a szülő elkezdhet utánajárni a dolgoknak, keresgetni, tanácsot kérni és adni, amikor annak helye és ideje van. Nem feltétlenül tizedik osztály végén, és nem ilyen pánikmódban, mint amit a kérdező szavaiból kiérezni. Nyilván, ha a gyerek nyitott rá, akkor a szülő felvethet lehetőségeket, és igen, akár kettesben végig is rághatják magukat az összes szakon a felvi.hu-n (de hangsúlyozom, ennek sem 10. végén van itt az ideje, ezzel csak a pánikot növelik). Természetesen arra kell törekedni, hogy a gyerek bekerüljön egy olyan környezetbe vagy szakmába, amit a magáénak érez, és mindent meg kell tenni azért, hogy elsőre jól válasszon, ez nem is lehet kérdés. De az, hogy rányomod a gyerekre, hogy elsőre tökéletesen KELL választani, megint csak ennek a szöges ellentétét fogja elérni. Hidd el, én is láttam rengeteg példát, amikor ötvenszer átbeszélte a diák a szüleivel, külön tanórán foglalkoztak a kérdéssel, elment pályatanácsadóhoz – aztán mégiscsak otthagyta az egyetemet. A sok nyomásnak csak annyi volt az eredménye, hogy nem fél év után tette ezt meg (pedig mér akkor nyilvánvaló volt a számára, hogy soha nem akarja se ezt tanulni, se ebben dolgozni), hanem másfél évet pazarolt el az életéből. És hidd el, hogy nem „lelkiismereti okokból”, mert ez aztán nem lelkiismereti kérdés, hanem puszta nevelési.

Egy átlagos 18 évesnek akit a szülei megfelelő önállóságra neveltek már van annyi esze és képessége, hogy miután kikérte a számára fontos emberek tanácsát (!!!), szükség esetén elment pályaorientációra, el tudja dönteni, hogy milyen irányba szeretne elsődlegesen mozogni. Nyilván a szülő feladata az, hogy kialakítsa ezeket az igényeket a gyerekében, tehát NE az első önálló döntése legyen az, hogy milyen egyetemre megy, mert az nyilván nem fog jól elsülni. Kellenek a fokozatok, kell az önállóságra nevelés. De alapvetően egy 18 éves már elviekben dönthet a haza sorsáról (ld. választások), ami azért egy sokkal súlyosabb döntés (még akkor is, ha kis szerepet játszik benne). És egyébként, mint mondtam, nem muszáj az iskolapadból frissen kikerülve dönteni, sőt, nem is igazán tesz jót sok esetben. Ha a szülő azt látja, hogy a gyerek elveszett, nyugodtan motiválhatja őt arra, hogy tartson egy gap yeart, dolgozzon, tanulja meg, milyen az élet, aztán próbálkozzon újra. Általában ez is segíteni szokott, főleg szorongóbbaknál.

És fontosak a pénzügyek is, az nem is kérdés, de azért átlag gyerek átlátja, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy a 72. büfé szakot is elkezdje 0 munka mellett, az meg a legtöbb tudatosan gondolkodó családnál szerintem nem probléma, ha a gyerek nem 3-4, hanem 4-5 évet tölt a tanulással (ahol csak részmunkaidőben tud dolgozni, mondjuk).

Az meg egyértelmű, hogy fel kell világosítani a gyereket, hogy ez a választása nem örök életre szól. Aki ma elkezdi az egyetemet, az nagy eséllyel fogadhat rá, hogy nem abban a munkakörben fog dolgozni, amire felkészítették, már csak azért sem, mert mire ő nyugdíjba vonulhat, a munkaerőpiac gyökeresen át fog alakulni. Meg különben is. Az ember már csak olyan, hogy kell neki a változás, és ma már megengedhetjük magunknak, hogy ne robotoljunk 40+ évet ugyanabban a munkakörben. A pályaelhagyás ma már nem valami különleges dolog, hanem az élet természetes része, az az egészséges, ha az ember bizonyos időközönként vált – ez csak a munkahelyed, nem a párod vagy ilyesmi. Nyilván a mobilitáshoz is nagy segítséget nyújthat egy megfelelően kiválasztott egyetemi szak, ezért van tétje a pályaválasztásnak… De nem annyi, mint amennyit elhitetnek az emberrel, hidd el. És egy biztos, az, amit a szüleid ráerőltetnek és eldöntenek helyetted, soha nem lesz a megfelelő út, még ha amúgy magadtól is ugyanerre az útra lépnél.