Amikor a pedagógusok azt mondják, hogy nincs a kezükben semmilyen eszköz, pontosan mire gondolnak?

Úgy érzem, bezárult a kör, és visszatértünk az eredeti kérdéshez: mit jelent, hogy nincs eszköz a pedagógusok kezében? Milyen eszközzel lehetne hatni az olyan gyerekekre, akikről az előző két hozzászólásban írtatok?

Az órai telefonozásról még az ugrott be, hogy felsőben a fiam elment egy általános iskolába próbanapra, ahonnan úgy jött haza, hogy a gyerekekkel nem igazán sikerült megismerkednie, mivel ahogy kicsöngettek, kapták elő és nyomkodni kezdték a telefonjukat. Ő meg így elővette a könyvét, és olvasott, mire a magyartanárnő boldogan felkiáltott, hogy „végre valaki olvas”. Rákérdeztem aztán, hogy miért engedik a telefonozást szünetekben, egészségesebb lenne, ha helyette bármi mást csinálnának (ad absurdum kimennének a levegőre), mire az igazgatóhelyettes azt mondta, a tanári kar nem tudott megegyezni a telefonozás szabályaiban, így nem lettek szabályok…

Persze szülőként is látom a kütyühasználatra mennyire más megoldásokat használnak a szülők, van, aki teljesen rájuk hagyja, és vannak, akik (ahogy mi is) korlátok közé próbáljuk szorítani. Ez nem olyan régi probémakör, és jó lenne a szülőket felvilágosítani a kütyük idegrendszerre gyakorolt negatív hatásáról – ugyanakkor elég kényes kérdés, hiszen a felnőttek zöme is így tesz.

Szerintem ez egy nagyon bonyolult, és összetett probléma.

A tanárok nem akarnak tanítani, mert alul vannak fizetve, le vannak terhelve adminisztrációval, sokszor olyan tantárgyat is kell tanítaniuk, ami nem az ő szaktantárgyuk. Aztán persze vannak neveletlen gyerekek és bunkó szülők is.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy azért a saját házuk táján is söprögethetnének. 2 gyerekem van, az egyiknek 4,6 a bizonyítványa, a másiknak 4,8. Ehhez képest bementem a szülőire, és 1,5 órán át mást sem hallgattam, hogy milyen lusták, neveletlenek, szemtelenek. Nem tanulnak, és a szülők nem tudnak gyereket nevelni.

Na, de ez most komoly? Ezt hallgatom a lányomról, akinek 5 a magatartása (jaj, anyuka nem a maga gyerekéről van szó). És ezt hallgatta még 25 szülő, akinek semmi köze nem volt a dologhoz, akinek meg lett volna, ott sem volt a szülőin. Ehhez képest a sárba tiporva mentem haza a szülőiről, még olyan dolgokat is a fejemhez vágtak, ami nem is ebben az osztályban történt. Ezek után elkeseredtem, hogy ezzel a perszónával van a gyerekem egész nap?! Ezt hallgatja egész nap?! Milyen hatása lesz ez a személyiségére? Én meg elviszem pszichológushoz, mert tépi a haját, és kihozzák, hogy a gyerek szorong az iskola miatt. És én nem tudok gyereket nevelni?! Ők tudnak?!

Amikor az iskolában csak azt hallgatják, hogy mi lesz majd az, amit neked otthon meg kell tanulnod. Aztán én veszekedjek vele itthon, mert nem ül le tanulni, én nézzem át a leckéjét, a füzetét. ÉN?! Most egy édesanyának este 7-kor, amikor találkozik a gyerekével ez a dolga? Ez nem az iskola dolga? Nem, én erre nem vagyok hajlandó. Én meg is mondtam a tanárnak. Ha a gyereknek nincs ott a felszerelése, hát kapja meg rá a fekete pontját, de én nem vagyok hajlandó ezzel foglalkozni. Nem az én dolgom. A lecke, a tanulás nem a család dolga, hanem az iskoláé, és ezt iskolaidőben kellene megcsinálni, nem a családi élet rovására házi feladatnak feladni a szülőknek. Aztán persze nem tudok gyereket nevelni. Mikor is nevelnék, amikor tanítónénit játszom este otthon, ahelyett, hogy a gyerekkel játszanék, beszélgetnék.