Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Iskolai zaklatás, bántalmazás...

Iskolai zaklatás, bántalmazás esetén, miért nem tesz a tanár semmit, főleg, ha az óráján megy, tehát nincs olyan, hogy nem tud róla?

Figyelt kérdés
Én átmentem ezen kerek 4 éven keresztül. Tanár NEM TESZ SEMMIT. Iskolába meg muszáj volt járni, muszáj volt minden órán ott lenni. Mindezt azért, mert jó jegyeim voltak egy gyenge osztályban és nem voltam "stréber", szinte semmit nem tanultam, de nem hatból buktam félévkor. Az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor bedrogoztak, a tudtomon kivül drogot tettek az italomba, hogy lejárathassanak és gúnyolhassanak utána, plusz a video felvétel bedrogozva végigment az egész iskolán, meg az iskolán kivül is. És akkor itt lép életbe, hogy miért is lehetséges ezt kivételezni, A SZÜLŐK. Normális esetben a szülő tesz valamit, vagy legalább megengedi az iskolaváltást, nem pedig gúnyol, hogy te tehetsz róla, meg "MÉG AZ OSZTÁLYTÁRSAID IS UTÁLNAK". Mikor úgy mentem haza, miután az utolsó órán kaját kentek dolgozatírás helyett a hajamba, belevágtak stb., közöltem anyámékkal, hogy sulit váltok. Az errdménye az lett, hogy utána mindog, ha lebetegedtem is, megganúsítottak, hogy ott akarom hagyni az iskolát, meg nem akarok iskolába menni. Ráadásul anyám pedagógus általános iskolában, de nagyon brutális lelki terror ment kiakorom óta az iskola miatt és hogy kitűnő legyek semmi más nem számított. Mikor az illető a telefonomat lopta ki a táskámból, és órákkal később a matek órán vettem észre felálltam és kicsavartam a kezéből. A tánr reakciója az volt, na és mi volt az üzeneteiben, meg röhögött. Pedig nem voltam gyámoltalan sem, állítom, hogy megy az áldozathibáztatás, hogy biztos csendes, biztos stréber, biztos nem beszél senkivel. Nem így volt, de még ha így is lett volna senki sem érdemli ezt. Iskolába pedog járni kell és 18 év alatt szülő nélkül semmit sem tehetsz. Plusz én mindog is szégyelltem erről beszélbi és nem akartam sajnáltatni magamat, most ez előhozta. Még hányan vannak így, meg miért marad titokban ez mindig...
2019. okt. 4. 14:56
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
60%

20, napi 4-5 kérdése szokott lenni, sajnos már minden kategóriában, eddig ezt nem köpködte tele.

Egyetemre kényszerítik, a tanulmányis pletykál, verik, az anyja tanár és megfertőzi, stb. Annyi igaz belőle kb, hogy él.

2019. okt. 6. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:
60%
És tudod, miért nem kéne alá adni a lovat, 20? Mert lassan miatta tényleg nem kap segítséget az, akinek tényleg kellene.
2019. okt. 6. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:
72%
Én itt elkattantam volna,off let volna nekik
2019. okt. 9. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 anonim ***** válasza:
100%

Én megértem a kérdezőt, igaza van. Az iskolai zaklatás nem csak Magyarországon, hanem az egész világon probléma, nagyon sok tüntetés, petició van emiatt, hogy felhívják rá a világ figyelmét, de megoldást még senki nem talált.

Az áldozatok meg vannak félemlítve, nem mernek lépni meg hát ugye ők vannak kisebbségben, hiszen egy osztályban van kb 20-30 gyerek és közülük csak 1-et csesztetnek, tehát nem tudnak senkibe sem kapaszkodni. A tanár tényleg nem tesz semmit. Engem is zaklattak például, szóltam a tanárnak, ő rákérdezett a gyereknél aki azt mondta hogy nem ő volt és ezzel el volt intézve. Ha felvettem volna telefonra stb kivették volna a kezemből és izomból a földnek cseszték volna hiszen ők voltak többen.

Szerintem az hozhatna megoldást, ha a tanárok fel lennének erre készítve, és az iskola keményebben fellépne ellenük, nem csak egy igazgatóit kapnának maximum.

Súlyos a helyzet, mert könnyen mondják hogy lépj túl rajta, sokszor életreszóló sebeket tudnak okozni az ilyen esetek az áldozatokban.

2019. okt. 18. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/29 anonim ***** válasza:
100%

Aki a kérdezőt hibáztatja (tök mindegy, hány kérdést írt ki), és még mindezek után belerúg, azoknak kívánom, hogy hozza az élet úgy, hogy egyszer valami sötét szűk utcában kell egyedül végig sétálni, és ott terem egy csapat cigány. Na nem az ilyen típusú 30 kg-os csóresz gyerekekre gondolok, hanem arra a nagydarab fajtára. Csak hogy érezze át, milyen, mikor egyedül van, rámennek vagy öten, segítség meg zéró.


Engem általános iskolában terrorizáltak. Évekig. Többen.

Aki látta a Véres Valentin című filmet, na ahhoz tudom hasonlítani az érzéseimet az egykori osztálytársaimmal (és iskolatársaimmal) kapcsolatban, ha tehetném, egyesével számolnék le velük.

Na jó, lehet, azzal is beérném, ha pl tudnám, hogy impotensek, nem áll a műszer, a csajok meg szárazak, mint a sivatag...

Am 2003-ban ballagtam, szóval nem tegnap történt, de a gyűlöletem még ma is ugyanúgy ég irántuk, mint egy csöpögő, romantikus filmben a végtelen, lángoló szerelem...

2019. okt. 18. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 anonim ***** válasza:
100%

Menj at masik iskolaba es ezt nagyon nagyon nagyon komolyan mondom!

Ne hagyd magad!

Nem mindenhol ilyenek, biztos ott jobb lesz, de komolyan mondom menj el onnan.

Mert azok gonoszak, nemis mondhatom az ilyeneket emberi lenyeknek

2019. okt. 18. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/29 anonim ***** válasza:
29%

Egy titkot elarulok es vedd nagyon komolyan!

Nem kell megfelelned az osztalytarsaidnak, nem kell senkinek sem megfelelned csak egyedűl Jêzus Krisztusnak mert o az Isten , es a tobbi nem számít. Tudod ha neki megfelelsz, ugy ertem eleg ha csak hozza mész , akkor felszabadult leszel ,mert neked nem kell mindenkinek megfelelni es maris lehull rolad minden stresz.

Udv.

2019. okt. 18. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 anonim ***** válasza:
100%
Ha én a szülőd lennék, ezek az ügyek már a rendőrségen lennének. Mind a gyerekek, mind a tanáraid tekintetében.
2020. jan. 2. 01:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 noreenn válasza:
100%
Kérdező, fáj olvasni soraidat. A kölykök kegyetlenek tudnak lenni, a tanárok meg alkalmatlanok, de attól borzasztóbbat, hogy anyád nem véd meg, el se tudok képzelni. Azt mondom tarts ki, keress szövetségest, harcolj, iratkozz át, de legfőképp tarts ki!! Ki fogsz jutni ebből a helyzetből, van erőd meggyógyítani magad a sebekből, találd meg az erődet, mindig állj fel! Keress segítőket, akik melléd állnak! Biztos hogy van aki szeret téged, mindig lásd magad annak a szemén keresztül, és tudd, hogy kellessz a világnak. Az elnyomók ( a trágárság szűrő nem engedte a levelemet át, más szót írtam eredetileg) le fognak épülni mellőled!! Túl leszel ezen hidd el, vannak normális emberek is! Kívánom, hogy megtaláld őket!
2020. márc. 13. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!