Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Iskolai zaklatás, bántalmazás...

Iskolai zaklatás, bántalmazás esetén, miért nem tesz a tanár semmit, főleg, ha az óráján megy, tehát nincs olyan, hogy nem tud róla?

Figyelt kérdés
Én átmentem ezen kerek 4 éven keresztül. Tanár NEM TESZ SEMMIT. Iskolába meg muszáj volt járni, muszáj volt minden órán ott lenni. Mindezt azért, mert jó jegyeim voltak egy gyenge osztályban és nem voltam "stréber", szinte semmit nem tanultam, de nem hatból buktam félévkor. Az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor bedrogoztak, a tudtomon kivül drogot tettek az italomba, hogy lejárathassanak és gúnyolhassanak utána, plusz a video felvétel bedrogozva végigment az egész iskolán, meg az iskolán kivül is. És akkor itt lép életbe, hogy miért is lehetséges ezt kivételezni, A SZÜLŐK. Normális esetben a szülő tesz valamit, vagy legalább megengedi az iskolaváltást, nem pedig gúnyol, hogy te tehetsz róla, meg "MÉG AZ OSZTÁLYTÁRSAID IS UTÁLNAK". Mikor úgy mentem haza, miután az utolsó órán kaját kentek dolgozatírás helyett a hajamba, belevágtak stb., közöltem anyámékkal, hogy sulit váltok. Az errdménye az lett, hogy utána mindog, ha lebetegedtem is, megganúsítottak, hogy ott akarom hagyni az iskolát, meg nem akarok iskolába menni. Ráadásul anyám pedagógus általános iskolában, de nagyon brutális lelki terror ment kiakorom óta az iskola miatt és hogy kitűnő legyek semmi más nem számított. Mikor az illető a telefonomat lopta ki a táskámból, és órákkal később a matek órán vettem észre felálltam és kicsavartam a kezéből. A tánr reakciója az volt, na és mi volt az üzeneteiben, meg röhögött. Pedig nem voltam gyámoltalan sem, állítom, hogy megy az áldozathibáztatás, hogy biztos csendes, biztos stréber, biztos nem beszél senkivel. Nem így volt, de még ha így is lett volna senki sem érdemli ezt. Iskolába pedog járni kell és 18 év alatt szülő nélkül semmit sem tehetsz. Plusz én mindog is szégyelltem erről beszélbi és nem akartam sajnáltatni magamat, most ez előhozta. Még hányan vannak így, meg miért marad titokban ez mindig...
2019. okt. 4. 14:56
1 2 3
 11/29 A kérdező kommentje:

Most már szerencsére sehogyan se alkalmazkodom hozzájuk.


"Meg kell tanulnod alkalmazkodni, haverkodni akkor is, ha utálod őket, a csapatmunkára való képesség nélkül alig fogsz munkahelyet találni..



Benned is van hiba, amiért más vagy, bennük is, amiért rosszul állnak hozzád."


Mint írtam, nekem annyi volt a bűnöm, hogy jó jegyeim voltak... De ugyanúgy nem voltam stréber, beszéltem mindenkivel, próbáltam barátkozni, még ezek ellenére is. De aki bedrogoz, nár bocsánat, de köszönni se fogok neki. Sőt még lógtam is, meg sokszor adtam be én is üresen. De nem hatból buktam, meg mást csesztettem dolgozatírás helyett, meg nem jöttem 1,5 hónapig iskolába, hogy ne kelljen témazárót írni,mert vége a tanévnek.


Mindig ez van, ezt olvasom, hogy tuti te vagy a hibás. Nagyon is alkalmazkodtam, meg nem voltam egy mintagyerek sosem. Csupán jó eszem volt, otthon alig tanultam és jóérzékem egy-két tárgyhoz.


Vagy adjam be üresen, vagy direkt legyen egyes? Mert igen, volt ilyen is, de jelentkezni, meg hozzászólni már nem is mertem.


Ezt meg nem közetelezhet senki, hogy direkt rontsál le, mikor tudod a választ és ad be üresen. Mert akkor az egész iskolai oktatásnak semmi értelmi.


Nem, semmi mással en lógtam ki. Vagy aki mondjuk kövér, "csúnya", vagy "stréber", őt van joguk kicsinálni, vagy bedrogozni? Akkor sem a gyerek a hibás. Na jó ebben a cikkben talán, mert én sosem mentem volna egyikkel se boxolni meg ilyenek, de ki tudja, mivel, vagy milyen tárygáért kellett azt is. Ez azért durvább volt. De a bedrogozás és otthagyod eszméletlenül, kegyetlenebb mindennél.

2019. okt. 4. 17:59
 12/29 anonim ***** válasza:
32%

Tudod, hol bukik a történet?

Egy hajcsár, teljesítménykényszeres szülő nem fogja ilyen iskolaba, ilyen gyenge helyre engedni a gyereket.

2019. okt. 4. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 A kérdező kommentje:

A város második legjobb gimnáziumába jártam. A legjobba akart, de oda még szóbeli elbeszélgetés, tehetséggondozó felvételi minden volt. Én nem ide akartam járni, másik városba, ahova a barátnőim, egy másik gimnáziumba. Bárhova felvettek volna, anyámék erőltették ezt a várost, mert ő is idejárt, mennyire bejött.


Ez az osztály volt gázos, de valahogy őket is felvették. Én meg azért mentem ebbe, mert ez volt a négyosztályos. Ide vettél fel a protkósokat, máshonnan átvetteket. Ide is volt sima központi felvételi.


Privátban elküldöm, melyik gimnázium.

2019. okt. 4. 18:40
 14/29 anonim ***** válasza:
67%

De ha ennyire iskolai zaklatás, bullying, egyéb kiskutya füle hajbakajakenés stb. ment veled, akkor mi a pék füléért mentél velük partizni? Borítékolható volt, hogy valahogy ki akarnak veled cseszni. Ha nem bedrogoztak volna, akkor leöntenek disznóvérrel, mint Carrie-t a Stephen King könyvben, vagy mindenki előtt lerántják a szoknyád, vagy tudom is én.


Minek mentél velük? Házhoz mentél a lófaxért, és még csodálkozol.

2019. okt. 4. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 A kérdező kommentje:

Osztályfőnök erőltette, meg hogy mindenki ottlegyen... Meg beszedte a pénzt előre már.


Egyébként ebben most igazad van, nem tudom mit hittem... Vaciláltam is rajta, nem akartam. De számithattam rá, hogy nem ott fognak megváltozni...

2019. okt. 4. 20:07
 16/29 anonim ***** válasza:
69%

Félre ne érts, nem hibáztatni akarlak, de egy osztályfőnök kedvéért nem sodrom magam direkt veszélybe, és nincs aza a pénz, hogy ezt megérje. Mondhattad volna, hogy nem érzed velük biztonságban magad.


Legalább nem lehetett volna mindent eltussolni.

2019. okt. 4. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 anonim ***** válasza:
97%
Keress egy pszichológust és dolgozd fel. Nem te vagy a hibás.
2019. okt. 4. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/29 anonim ***** válasza:
95%

Sajnálom, én ismeretkenül is távölelést küldök Neked!!! :) Ilyen gonoszságra nincsenek szavak. Tök mindegy ki mit csinált, bedrogozni, levideozni majd mutogatni valakit, aztan ott is hagyni több, mint embertelen. :((( Readasul egyiknek se jutott eszebe, hogy ezt nem kene... Bezzeg, ha balhé lett volna belőle, ment volna a mutogatás... A mai "gyerekek" kegyetlenek.... Sajnod vannak esetek amikor még a szülők is csendben maradnak nehogy kiderüljön valami, mert felnek a kovetkezmenyektol, megha kozvetetten is erinti oket... :S


Valaki irta, hogy megmondhatta volna az osztalyfonokenek... Utolag konnyu atlatni a helyzetet, de teljesen ertheto es nornalis dolog hogy a kerdezo elment az osztalyfonok keresere.... kezdjuk ott hogy szinte meg gyerek volt, nyomas alatt volt, szerette volna oldani, okrok voltak az oszralytarsai....


Sajnos nem mindenki alkalmas a tanari palyara, és így is kevesen vannak. :((


Kitartást, és sok örömöt Neked az életben!.:)



28N

2019. okt. 6. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:
26%

én ismeretkenül is távölelést küldök Neked!!


Mert még nem olvastad mind az ezer kérdését.

2019. okt. 6. 07:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:
96%
Nem, valóban nem. :D Nincs annyi időm, hogy itt lógjak, és kérdéskiírókat hozzak összefüggésbe kérdésekkel, az agyam sem itt jár, hogy évek múlva is emlékezzek kérdéskiírókra, vagy visszakeressek kérdéseket. Nem éri meg. És akkor mi van, ha több kérdést kiírt egy témában? Kepesek emberek csak azert linkeleni, egy-egy kerdest a masik kerdeskiiro kerdese ala, hogy aztan megirhassa, hogy kezeltesse magat?! :O Annyira ertelmetlen, lepjel tul rajta, te is! En azr a par sort erre a konkret szituaciora irtam, nem erdekel, hogy elotte mit irt ki meg hogy utana mit fog, de azt is el tudom kepzelni, hogy azert irhatott ki tobb kerdest az evek alatt, mert nem kapott elegendo tanacsot, ami segitett volna tovabblepni. Nem, nyilvan nem a mi dolgunk pszichologusosat jatszani, de azt hiszem par kedves szo meg belefer igy ismeretlenul is, nem vagyunk mi birosag, hogy kifagassuk, kiforgassuk es palcat torjunk felette, azt hagyjuk meg masoknak. Ertekesebb mindenki ideje, minthogy visszakeresgeljen, nyomozosdit, birosat jatszon, toltsetek hasznosan es sok sok szeretettel-szeretet adva!!!! Hatha egy picit szebb lesz ez a "csunya" vilag. Szep napot! :)
2019. okt. 6. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!