Ez nem terhelné túl?
A lányom most kezdi a 2. osztályt, és ritmikus gimnasztikázik.
Ezzel nem is lenne baj, de a heti 5×2,5 órája most hirtelen heti 5×4 órára ugrott.
Az 5×2,5 órát már nagyjából megszokta, mert 4 éves kora óta űzi ezt a sportot, igaz 5 éves koráig még csak 3×2,5 órája volt, majd utána 5×2,5, most pedig megugrott 5×4 órára.
Nagyon félek, hogy ez túlterhelné, és lerontaná a jegyeit.
Most még nem igazán látom, hogy mi lesz ebből, mert még nem igazán tanulnak.
Szerintetek túl lenne terhelve? És ha igen mit csináljak?
Az enyémnek 3x1 óra különfoglalkozás is sok lesz másodikos korában - tavaly 2x1 órára járt, de az is sok volt, ki volt fáradva. Vagy kérdező, Nektek be van építve az órarendjébe? Különben, hogy fér bele órák után, leckeírás után? Estig tartana az edzés? Az enyém 16 óráig van suliban, különórák 17 óráig tartanak, mire hazaérünk fél 6 - van két órája a vacsoráig.
Felnőttként Te bírnád még munka után a 4 órás edzést? Szerintem ezt nem is bírná egy gyerek se vagy el se tudom képzelni, hogy milyen áron. :-( Olimpiára készítenéd fel? Vagy mi a célja ennyi edzésnek?
Ovis kora óta többször volt külföldön versenyen. Szóval tényleg nagyon ügyes. Nem igazán tudom, hogy a magántanulóság jó ötlet lenne-e.
Nem én eröltetem, hanem ő az aki azt mondta, hogy ez neki jó. És hiába mondom, hogy ez neki lehet hogy sok lenne, de nem ő ezt nem akarja abbahagyni.
Amúgy ő minden nap 5. óráig van a suliban, így a 6. óráról minden nap lemarad. (Ez csak idén lett így)
Szerintetek jó lehet, ha magántanuló lenne, vagy mondjam azt neki, hogy nem?
Tulajdonképp te neveled őt vagy ő téged?
Már az is nonszensz, hogy minden nap lemarad egy óráról.
Amúgy meg az, hogy elmegy külföldre versenyezni, még önmagában semmit nem jelent. Ha nyer is, az oké. De elmenni a versenyre csak annyit jelent, hogy ki tudtad fizetni az útiköltséget.
El kell döntenetek, hogy mi lesz fontosabb,elsődleges az életében, a tanulás vagy a ritmikus sportg. A kettő együtt nem megy. Minél nagyobb, annál többet kell tanulni és kevesebb idő marad más dolgokra. Ami oviban belefért, 8-10-12 évesen már nem fog.
A magántanulóság teljes életmódváltást jelent, és a gyerek sok mindenről lemarad, ami az iskolában lenne.
Ez sem jó h lemarad minden nap az utolsó óráról. Ezek szerint legalább minden nap 5-ig (plusz utazás) rsg-n lenne ráadásul úgy, hogy nem csak h még nem csinált házit, de egy teljes órát is be kellene pluszban pótolnia.
Játékra kb sosem maradna ideje.
Mivel te vagy a szülő, te látod h ennek most gátat kell szabni, egy 8 éves ezt nem tudja rendesen megítélni, hogy ez milyen hatással lenne az életére, akkor sem ha amúgy élvezi a táncot. Lehet ez hobbi, de akkor nem napi 4 órában, és főleg nem minden nap. Semmi mással nem akar foglalkozni, szakkörre járni, hangszeren tanulni mit tudom én?
Vagy ezzel akar foglalkozni egész életében és fő hivatásként is a későbbiekben? Lehet ez reális cél akár még 40-50 évesen is és megéri-e emiatt visszaszorítani a tanulmányait/kivenni az iskolából, ami miatt kevesebbet találkozhat a barátaival? Akkor viszont ne várjátok h legyen belőle emellett ügyvéd vagy orvos vagy bármi ami szeretne.
Én, ha a gyerekemet profinak nevelném, mert annyira elhivatott, és tényleg benne van, hogy ebből fog élni, és ráteszi az életét, akkor igen, én magántanulóvá tenném.
Próbáljátok ki, de ha a tanulás, illetve az egészsége rovására megy, akkor el kell gondolkodni, hogyan tovább. Egyébként pontosan hogy fog kinézni egy hét, reggeltől estig?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!