Anyukák, miért adjátok be egész napra napközibe a nagyobb gyermek (ek) et, ha még otthon vagytok a kicsivel?

Egy ideális világban valóban az lenne a normális, hogy anyuka otthon van a gyerekekkel, nem "adja be" sehová, minden igényüket kielégíti. Emellett vezeti a háztartást, bevásárol, intézi a család ügyeit, bevásárol, egyszóval összetartja a családot, vezeti a "család intézményét". Tehát egyszerre szakácsnő, takarítónő, óvónő/tanárnő, könyvelő, FELESÉG, stb.. egy oldal kevés lenne felsorolni, mi minden még. Mindezek önmagában is elég összetett és megterhelő feladat. Ja, és az apuka fizetése elég a megélhetésre, valamint élnek mindkét nagyszülők akik már nyugdíjasok, bármikor lehet rájuk számítani mind anyagilag, mind mindenhogy. (ha anyukának dolga van, amit csak gyerekek nélkül lehet elintézni, van, aki vigyáz rájuk)

És válaszolva a kérdésedre: (az eddig válaszok mellett) azért adja be az anyuka, és azért viszi ő a leghamarabb és hozza el legkésőbb, mert nem élünk IDEÁLIS világban. Azaz:

1. nem élnek a nagyszülők, vagy éppen dolgoznak éhbérért, vagyis nincs kire számítani semmilyen értelemben;

2. jóesetben van apukának munkahelye, de dolgozik látástól vakulásig, és nem elég a keresete a család megélhetésére, így anyukának is dolgozni kell, akár otthonról;

3. és az anyagi dolgok hiányában egy csomó teher nehezedik még az anyára: dolgozzon, de emellett főzzön is, a bevásárlás is komoly tervezést igényel, hiszen nem mindegy az árak miatt.

Most biztos felmerül a kérdésed (jogosan), akinek nem olyanok az anyagi körülményei, miért vállal gyereket? Válasz: amikor tervezik, valószínű, jól állnak, minden rendben van, de saját tapasztalat, hogy a gyerek megszületése után mindkét szülő elveszti a munkáját, nagyszülők váratlanul meghalnak.

És ami a legfontosabb: ki más adhatna értelmet az életnek?

Utolsó vagyok, és ami lemaradt:

Attól még az anyuka imádja a gyerekeit, és attól még ott vannak a hétvégék, amit igen tartalmasan együtt lehet tölteni. Ráadásul a közösség sokkal többet tud nyújtani szocializáció terén, mint az otthon. Az óvónőknek pedig ez a szakmája, egy anyuka nem biztos, hogy a gyerekkel olyan tartalmasan tudja eltölteni a napját, mint ahogyan az oviban eltölti.

Kedves kérdező, értem, mit szeretnél kérdezni, megpróbálok rá érdemben válaszolni, saját példa alapján:)

A nagy ovis, a kicsi 3 hónapos. A nagy bölcsis volt, mert visszamentem dolgozni, a kicsi váratlanul érkezett:)

A fiam imádja a társaságot, gyakorlatilag 0-24-ben le kell foglalni, különben unatkozik. Nem kell a fenekében lenni, csak 30-60 percenként váltani kell a feladatait, különben unatkozik (pl. puzzle-t nagyon gyorsan kirakja, utána nincs kedve hozzá - rajzol, de 3 kép után mást akar. Labdázzunk, menjünk játszóra, ahol mindig mindent meg kell nézni, menjünk biciklizni, meséljek, gyurmázzunk, építsünk legot.) Nagyon szeretek vele játszani, de ahogy megszületett a kicsi, drasztikusan lecsökkent az együtt tölthető idő, mert a kicsi az elején 2,5-3 óránként evett, és általában egy órát töltött a cicin. Az az egy hónap az ovi előtt katasztrófa volt, az egyetlen dolog, amit szoptatás közben tudtam a naggyal együtt csinálni, az a meseolvasás volt, de egy óra hosszat nem érdekelte. Hordta a játékokat, hogy mit csináljunk, én meg szégyelltem, hogy nem tudok vele annyit foglalkozni, mint korábban. Ráadásul a kicsi hasfájós, így este 1-1,5 órát kell ringatni, amíg elmúlik neki - így le se tudok mellé ülni. Az az 5 hét a kicsi születése után rádöbbentett, hogy nem tehetem meg a fiammal, hogy nem megy közösségbe, és hogy igaza volt a gondozóknak, hogy kicseszés lenne a gyerekkel, ha egy év közösség után maradna otthon velem, aki töredékét tudja vele foglalkozni.

Így ment oviba, amit imád, amióta elmúlt a hasfájása a cseppnek, azóta játszani is tudunk esténként. Mindig közli, mikor menjek érte, általában uzsonna után jövünk haza. A fiam boldog, mert lefoglalják az energiáit, és minőségi időt tölt velem, mikor hazajön.

HOgy van-e lelkiismeretfurdalásom? Igen, van, jobb szeretném ha velem lenne, de ő így boldog, így az eszemmel tudom, hogy minden úgy jó, ahogy csináljuk:)