Anyukák, miért adjátok be egész napra napközibe a nagyobb gyermek (ek) et, ha még otthon vagytok a kicsivel?

Szerintem ebbe az még véletlenül sem lát bele, akinek nincs gyereke. Iskolai munka ide vagy oda.

Bizony van a baráti körben olyan 2 gyerekes anyuka, akinél az egyik 1 a másik 3 éves, anyukának otthonról néha dolgozni kell, főzni és 120 nnm-ert takarítani. És igen, ő is beadta oviba a nagyot, mert nem bírja így ezeket együtt. Semmi baja nincs neki! Délután 3-kor hozza el! Sőt a gyerek délután otthon nagyon nehezen alszik el, az oviba simán a többiekkel!

Tudod erre én azt mondom,hogy aki úgy érzi nehezebb neki két gyerekkel, inkább adja be egy jó oviba, minthogy legyen egy idegbeteg anya, aki megbolondul otthon. Nem mindenkinek vannak ám hiper szófogadó, példás magatartású gyerekei!

Meg szerencsére nem mindenhol vannak rossz körülmények, tehát ez is általánosítás. Nálunk pl. az egyik ovi fantasztikus. Felújított, szép nagy udvarral, tündéri óvónénikkel, változatos, finom kajával.

Két gyerek mellett én biztos nem tudnék minden napra így főzni nekik!

Én például, ha már megtehetném, hogy lerakom az oviban vagy a bölcsiben az azért lenne mert nekem szinte senki nem volt és most sincs, aki segített volna vagy segítene! A szüleim vidéken élnek, mi a városban lakunk, igaz a Párom nagymamájának lakásában egészségügyi és anyagi okokból kifolyólag. A Párom nagymamája már öreg, néha elveszi tőlem a kicsit de fél óránál tovább (ha itthon vagyok) nincs el Nála. Anyósom egy köpésre lakik, mégsem jelezné soha, hogy elvinné kicsit a lányomat (pedig szereti a lányom Őt) hogy pihenjek, vagy, hogy rendesen elvégezzem a teendőimet. (Végzős vagyok a főiskolán, mellette angolra járok, eddig dolgoztam is nem is keveset és nem is könnyű munkát végeztem). A Párom másik nagymamája is itt lakik a közelben, Ő még dolgozik, Ő sem vitte még át magától soha a kislányomat. Egyszóval a segítségem száma egyenlő a nullával. Sokszor érzem magam idegileg totálisan kikészülve, mert a férjem is késő estig dolgozik, egyedül vagyok, nincs senki, akivel a gondjaimat megbeszélhetném, vagy aki kicsit segítene rajtam. Pláne amikor még egész nap csak nyűglődik, vagy amikor éjszaka nem tudok aludni, mert lépten-nyomon cicizne, vagy csak nem tud aludni... itt a háztartás, itt van Ő is, meg a minden... Szóval a lényeg a lényeg, nekem néha szükségem lenne arra, hogy leadjam valahová ahol tudom, hogy foglalkoznak vele, hogy eszik, hogy játszik, egyszóval, hogy jól érzi magát, ugyanakkor én is ki tudom magam pihenni plusz el tudom végezni rendesen a teendőimet. Igaza van az egyik korábbi hozzászólónak. Inkább legyen a gyerek közösségben és érezze jól magát (egyszer-kétszer akár kicsit tovább is mint dél) minthogy otthon legyen "idegbeteg" anyukával, akinek sokszor se türelme, se energiája nincs, de muszáj, hogy ellássa a feladatait. (a bunkó válaszoló voltam)

Ez azt hiszem egy őszinte, korrekt válasz volt.

Kedves kérdező!

Majd ha lesz egy-két gyereked, akikkel minden időt hasznosan, tanító jelleggel töltöd, akkor fáradt leszel. (Nem is gondolnád mennyire) Majd szétnézel, és csak azt látod, hogy fut az egész lakás, az ebéd még nem áll sehogysem, pedig a gyerekeknek időben kell enni; mert már nem akkor készíted el, mikor te megéhezel. A szennyes szétválogatva a mosógép előtt, de még nem volt időd berakni, mert még a lejárt mosást nem teregetted ki! Vasalni majd talán este 9-kor kezdesz neki, mert a gyerekektől azt sem lehet, a takarításról nem beszélve! Ezen kívül egy nap ezerszer fogod ugyanazt a játékot a helyére tenni. Majd magadra nézel, és nem is emlékszel, mikor mostál utoljára hajat, és kopott, lógó melegítő van rajtad, mert a gyerekek úgyis összekenik. A nap fénypontja, ha a férjed hazajön, és tudsz vele egy-két szót váltani. Arra sem emlékszel, hogy a férjeddel mikor beszélgettél utoljára bensőségesen, a saját érzelmeitekről, mert a gyerekekkel kapcsolatos fontos dolgokat kell megvitatni. Majd rádöbbensz, hogy te valahogy elfeledkeztél magadról az elmúlt 2-3 évben.

Ez az élet egyik legszebb időszaka, boldogsággal, szeretettel teli, de nagyon nehéz, ha igazán jól akarod csinálni!

És az anyagi gondokat, a beteg gyermeked mellett átvirrasztott éjszakákat, a fejedben ott motoszkáló állandó aggósást, még nem is említettem.

Mindezek ellenére soha nem hagytam volna ki ezt az életemből, és biztos más is így van ezzel.

Majd ha lesz 1 vagy 2 gyereked, akkor majd megérted ezt az egészet; mert addig akkor sem fogod tudni, hogy milyen ANYÁNAK lenni, ha most még azt is gondolod!

Majd akkor, ismét tedd fel ezt a kérdést magadnak, és meglátod, nagyon fogod szégyellni magad!

Tényleg, ilyet csak az kérdez, akinek nincsenek gyerekei.

a házimunka, meg mondjuk két kisebb gyerek ellátása nem olyan egyszerű dolog ám, nem itthon lógatjuk a lábunkat.

És hiába, nem tudunk egyszerre 3 gyerekkel foglalkozni, főleg, ahol az egyik-másik kicsi több figyelmet igényel.

És igen, ez egy kényszerhelyzet sokszor, mert be kell látni, ha otthon van sem tudok vele többet foglalkozni, sőt, még rosszul érzi magát, hogy nem ő van soron.

Pl: nekem a pici fiam két óránként szopott eleinte, alkalmanként 45 percet...közben tiszta pelus, büfiztetés,

főzés, és van még egy 2 évesem is..

Szerinted mennyi idő jut egy nagyra még mellette?

AZtán ahogy nagyobb lett, sem lett jobb a helyzet, mert mindin figyelmet kikövetelt magának, ha a naggyal leültem játszani, odajön, és szétrombolja, veszekedik mindenen. Hiszti korszakban van keményen...