Anyósomék úgy gondolom a 6 hónapos fiammal sütemény
krémet kóstoltattak a vendégségben. Hogyan értessem meg
velük hogy ez nem helyes? Mitevő legyek?
Figyelt kérdés
100% Anyatejes a babám majd hamarosan kezdjük a ht - t. Anyós meg após mindig azzal nyaggat hogy mikor ehet már ezt vagy azt a gyerek. Többször elmondtam nekik nem ehet krémet pudingot joghurtot stb. De nem értik meg mert anno a férjem is ette már. A tegnapi vendégségben szerintem adtak neki valamit míg párommal a konyhában voltunk mert furcsán viselkedtek mikor vissza jöttünk az ebédlőbe. A pici egész este nyűgös volt. Szomszédok vagyunk velük ezért is nehéz ez. Eddig normális volt a viszony de most kezdünk besokkallni mert 2 hónapja ezt hallgatjuk. Félek tőle hogy ha vigyázz rá anyós vagy csak én nem vagyok velük rövid időre is képesek megetetni. Ilyen helyzetben mit lehet tenni? Mindketten elmondtuk párommal érthetően hogy nem szabad mindenféle kaját adni neki.
Egyáltalán nem biztos, hogy adtak neki bármit. El kellene kezdeni a hozzátáplálást, mert egy félévesnek már nem elegendő csak az anyatej. Nagymama meg szívesen fogja etetni a répapürével, nem hiszem, hogy tortát akar neki adni, ha mégis, akkor meg mondd meg neki, hogy, nem szabad és hogy nem érdekel mi volt régen.
2019. jan. 2. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
12/19 anonim válasza:
De utálom az ilyen embereket! Az én anyósom is állandóan rágta a fülemet, hogy a 2 hónapos gyereket etessem meg rendes kajával, mert bezzeg a férjem már 2 hetes (!!!!!!!) korában szalonnabőrt csócsált. Soha nem bíztam rájuk a gyermeket, amíg nem evett mindent. Csak egy jó tanács létezik: NE BÍZD RÁJUK A GYERMEKET 1 PERCRE SEM!!
2019. jan. 2. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
13/19 anonim válasza:
Amit a10-es irt. Mondtatok nekik, hogy sirt amiatt, mert megetettek? En konfrontalnam oket a helyzettel. Megmondanam azt is, hogy miutan hazudtak, nem tudtok tobbet megbizni bennuk, es nem vigyazhatnak a gyerekre, es nagyon felhaboritonak tartjatok.
2019. jan. 2. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
14/19 anonim válasza:
Enamugy ezt csinaltam, csak rovid ideig, es ritkabban talalkoztak abban az idoszakban a gyerekkel, es nem vigyazhattak ra. Az en tojasra es tejtermekre erzekeny hyerekembe 5 honaposan tomtek palacsintat szandekosana hatam mogott.
2019. jan. 2. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
15/19 anonim válasza:
Ha még alma vagy valami gyümi lett volna ok, bár az is a szülők kérésének telibe sz*rása, de süti egy 6 hósnak? A fiam 13 hósan nem hajkandó megenni.
Velem is csinálták, jól össze is vesztünk, a férjem adott választást: vagy betartják, amit kérek, vagy nincs unokázás addig, míg a gyerek azt nem tudja mondani, hogy nem kérem és ez vonatkozik a meglévő és jövőbeli gyerekeinkre is.
Nem vagyok paramami, de az agyam eldobom, hogy a nagyszülők mindig sütivel meg ilyenekkel tömnék a babákat.
2019. jan. 2. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
16/19 anonim válasza:
A szüleim nem akarták elfogadni a hozzátáplálás menetét, 6 hós kora óta szinte napi szinten kérdezték, hogy mikor ehet már virslit meg parízert, mert nekem ennyi idősen már ezeket adták. Minden egyes alkalommal normálisan elmagyaráztam, hogy miért nem. Egyik nap mentünk a gyerekért hozzájuk, hamarosan telerakta a pelust, rettenetesen büdös és híg volt a széklete. Aznap még 4x produlált ilyet sírások közepette. Rákérdeztem, kiderült, hogy megtömték virslivel. Lényegében nekik állt feljebb, hogy biztosan nem a virslitől ment a hasa, meg hogy így csak elrontom a gyereket. Szóval nálunk a szembesítés nem jött be, de ezután leredukálódtak a találkozások száma.
2019. jan. 3. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
17/19 anonim válasza:
Utolsó vagyok, azt elfelejtettem megírni, hogy vannak olyan emberek, akik nem értik meg akarhányszor is magyarázod el, ott az a megoldás, ha majd már mindent evett a gyerek, akkor vigyazhatnak rá
2019. jan. 3. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
18/19 anonim válasza:
#17, igen, de ilyen esetben is fontos szerintem, hogy tudjak, hogy ez miert tortenik. Bar lehet, hogy nem er semmit az sem, ha hiaba magyaraztuk elotte.. Na mindegy, szerintem is sajnos ilyenkor tenyleg csak az segit, ha nemhagyja rajuk az ember felugyelet nelkul a gyereket, ameddig nem ehet mindent.
2019. jan. 3. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
19/19 anonim válasza:
Régen tényleg elöbb csináltak mindent,tényleg mégsem lett bajúnk.DE a nagyszülöknek tiszteletbe kell tartani a kéréseteket,nálunk is volt hasonló sztory és nagyon mérges lettem,ugy vettem észre hogy az idösebbek nehezen értik meg hogy változott a világ.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!