Hozzátáplálásban szeretnék segítséget kérni!?!
Tegnap lett a babám 4 hónapos, mivel tápszeres, megkezdjük a hozzátáplálást. Azt mondta a doki és a védőnő, hogy mindennel 1 hetet próbálkozzunk, de kezdjük el bevezetni a glutént is. Csak az a bajom, hogy ha mindennel, amit első körben kaphat (alma, körte, barack, krumpli, zeller, sütőtök...stb), 1 hetet próbálkozunk, akkor sose fogunk a végére érni. Arra gondoltam, hogy mindennel megvárok 2 kakit, hogy rendben megy-e, és ha úgy látom, hogy bírja, és nem fáj tőle a pocija, nem lesz kiütéses, akkor próbáljuk a következőt. Szerintetek ez így jó?
Illetve a másik problémám, hogy kicsit el vagyok veszve... tegnaptól kap már pépet is, mivel tejérzékeny, így tejmenteset, úgy néz ki, jól bírja. A pép dobozán az van, hogy napi 1-2 étkezés kiváltható vele. Viszont majd idővel gondolom gyümölcspéppel meg ilyenekkel is ki kellene váltani étkezéseket. Ebben nem tudom hogy kellene fokozatosnak lennem. Most 5X eszik egy nap, abból hány étkezés legyen majd tápszer, hány pép, hány gyümölcs vagy főzelék?? (Első babám, még kicsit gyakorlatlan vagyok) Előre is köszönöm a válaszokat! :)
Akkor szerintem nincs más valasztasod, mint a hozzataplalas! A dokitok mit mond amúgy erre? Mondtad már neki h nem eszi a tápszert?
Nekünk most volt egy ilyen időszak, h alig evett tápszert... A védőnő azt tanácsolta, de tegyek egy kis gyümölcsöt v kakaót a tapszerbe, hátha... Hát, így még jobban nem volt hajlandó megenni! :-)
Szerencsére elmúlt ez az időszak és most egész jóízűen issza újra!
Próbáltam beletenni valami mást, amit nem írok ide, mert sokan megbotránkoznának...:)pedig az orvos ,mondta!De akkor sem kell!Mivel most terhelnek vissza, kaphat donor anyatejet és én is ehetek tejesen, h megnézzük mi történik!
De azt sem veszi el....csak szopni akar, de főleg este már nem tud jól lakni!Tegnap kispohárral próbáltam és abból elvette az anyatejet, de utána át kellett öltöztetni! Sajna ha megint tüneteket produkál, akkor nincs donor anyatej, csak újból a tápi...!A hozzátáplálás elég jól megy, szívesen fogadja a kanalas kajákat....!
Kedves 15-ös válaszoló!
Mit mondott a védőnő, mit tegyél a tápszerbe? nagyon-nagyon kíváncsivá tettél, főleg azzal hogy írtad, hogy sokan megbotránkoznának rajta. Ezt a kérdést már szerintem csak azok olvassák, akik eddig is hozzászóltak, mert viszonylag már régi, úgyhogy nem lesznek sokan akik megbotránkozhatnának.
Szóval megírod? :)
Köszi!
Kedves Kérdező!
Milyen érdekes, hogy mennyi baba eszi mostanában a Peptit, nem? és hogy ennyi baba tejérzékeny! vajon mitől lehet ez?
Nálunk pl. a családban senki nem ételallergiás, tény, hogy én pl. allergiás vagyok a pollenre, lehet, hogy ez már elég indok hogy a babám ételallergiás legyen?
Nem védőnő mondta, hanem orvos, bár az anyósom is ugyan ezt mondta, régi,bevált"szer"! :) Vaníliás cukor.....:)De az anyósom 3 hósan már beletette a gyerekek tejébe a macikávét, szintén a vaníliát, és azt hiszem a kakaót is!
Mitől van ennyi allergiás gyerek? Hát a párom szinte mindenre az, én semmire. Amit elrontottam, úgy érzem, az a korai hozzátáplálás volt! 4 hót betöltötte, mikor a nagyik hatására, elkezdtem, az almát sütőtököt adni. Nem biztos, h ettől lett baja, de akkor lett pöttyös, addig nem volt gond. Le is álltunk...2 hete 5,5 hósan kezdtem újból. A másik amire gondolok, h 4 hósan kellett neki antibiotikum, húgtyúti fertőzés miatt. Nem beteges, de akkor muszály volt! Sztem ez is lehúzta az immunrendszerét!:(
A vanilias cukor annyira nem botrankoztatott meg... Mondom nekem a Nesquick (vagy hogy is írják) kakaót és szintén a maci kávét mondta a védőnő. Bár én hiába tettem bele, még jobban fintorgott! :-)
Nem hiszem h attól lett allergiás a babád, mert korán kezdted hozzataplalni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!