Milyen következményekkel jár egy gyerek személyiségét tekintve, ha nincs saját szobája, sőt 2 testvérével (azonos neműek) lakik együtt?

Én 14 éves koromig laktam az öcsémmel egy szobában. 5 év van közöttünk. Nem volt semmi probléma, mert nagy volt a szobánk, és mindketten emelt ágyat kaptunk, és mindkettő aljában volt egy "kuckó", amit el lehetett függönyözni, és úgy rendeztük be, ahogy akartuk. Láttam néhány batátnőmnél, hogy nekik saját külön szobájuk van, és akkor én is vágyni kezdtem erre, de valójában ez így nagyon jól működött, tanulni is tudtunk midketten, kitűnő tanulók voltunk. Aztán lett saját szobám. Persze nagyon örültem neki, de... sokkal közelebbi, szorosabb kapcsolatban voltam a tesómmal, amíg egy szobában laktunk. Utána nagyon eltávolodtunk egymástól, nem is beszéltünk, nem tudom, valami elromlott. Most ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy a külön szoba az oka és nem szabad a tesókat külön szobába tenni, főleg külön neműeket, persze, hogy az az ideális, de akkor is... ráadásul félős vagyok, és a saját szobámban sűrűsödtek ezek a "félésrohamok", hogy jön valaki vagy van ott valami, és aludni sem tudtam néha... ettől sajnos a mai napig nem tudok szabadulni, és nagyon boldog vagyok őszintén szólva, hogy van párom, akivel egy szobában alhatok... Amíg nem volt, és egyedül laktam, nagyon sokat küzdöttem ezzel. Lakásunk van, és azért is ódzkodom a jövőbeli házvásárlástól, mert azt hiszem, ha egyedül maradok benne valamiért, pláne gyerekkel, borzasztóan félnék.

De ez a kérdés nekem is napi problémám. Tervezünk gyereket, de csak 2 szobánk van, és most vettük a lakást (ne is kérdezzétek, még mindig ez volt a legjobb megoldás a keretünkből sajnos), szóval pár évig maradni fogunk. És félek, hogy a gyereknek nem lesz-e rossz, hogy az elején nincs külön szobája. Anya mindig mondja, hogy ne aggódjak, a gyereknek nem családi ház kell, hanem család... na jó, de ő könnyen beszél, hatéves korom óta családi házban lakunk... szóval nem vagy egyedül a kételyeiddel, Kérdező.

Unokatesomek es a legjobb baratnomek is egy szobaban kezdtek. Volt kulon szoba, de az megmaradt pakolosnak mind addig amig kulon szobat akartak. Unokatesomeknal ez 11-13 evesen, baratnomeknel pedig 11 evesen (ikrek) lett aktualis.

Nekem azt mondtak, hogy kisgyerekkent jobban tudtak aludni ha nem voltak egyedul, de felsoben mar nem igenyeltek a "tarsasagot" estenket.

Közös szobánk volt a nővéremmel, 18 éven át, amig főiskolára nem mentem. A férjem szintén közös szobában lakott lánytestvérével. Semmi bajunk nem lett. Megtanultunk alkalmazkodni egymáshoz.

A lányaim is közös szobában laktak, 14 volt a nagy és 12 a kicsi, külön szobát kaptak.

Ez még nem a világ vége, egészséges, normális gyerekek nőnek fel ilyen körülények között is. Sőt.