Ennyire nem számít a kor?
Megdöbbenten olvasom, hogy egyesek szerint még 50 évesen sem késő szülni, és már már az a sátán, aki megmeri mondani ezeknek a nőknek, hogy 40-45 fölött már nem igazán kellene.
Én értem, hogy sokaknak nem húsz évesen jött el a nagy ő. Megértem hogy tanultak aztán dolgoztak. Megértem azt is, hogy valakinek eddig nem jött össze. De azért na, 45-50 évesen szülni?!
Nem túlzás ez?
Aztán jönnek a válaszok, hogy neki van ilyen olyan ismerőse, 90 évig élt, ő maga letagadhatna 20 évet is. Tényleg csak az számít, hogy valaki minden áron gyereket hozzon a világra míg él?
A gyerek ennyire nem fontos, hogy 20-25 éves korára vagy szülő nélkül marad, vagy pedig a szülőt kell hogy ápolja?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én egyetértek veled. Nagyon sok idős emberrel dolgoztam együtt. 70 körül általában már nagyon nem aktívak. A gyerekek ebben az esetben 25 évesek.
Nekem 25 évesen még szükségem volt a szüleimre. A nagyszüleim voltak ennyi idősek, akikre már nem lehetett számítani.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
20 éves vagyok és a szüleim fiatalok voltak, mégis meghaltak már mindketten.
Sose lehet tudni mi lesz. Ha a gyerek is és az anyuka is egészséges, szerintem még nem olyan vészes.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"A gyerek ennyire nem fontos, hogy 20-25 éves korára vagy szülő nélkül marad, "
3 évesen lettem félárva, amikor a 34 éves apukám összeesett az utcán, és meghalt. Szóval erre nincs garancia.
Férjem nagyszülei 70-80 év közöttiek, egyiket sem kell ápolni, sőt, amikor anyósomnál nyaral a 6 éves fiunk, kérte, had legyen nála is (közel lakik anyósomhoz az anyja).
Azért nem számít a kor, mert valaki 50 évesen rokkant, lestrapált ember, más meg 70 évesen kertészkedik, utazgat, semmi gondja nincs. A kor csak egy szám...
Azért ne felejtsük már el azt se, hogy a mai 70 évesek teljesen más kategóriák, mint azok akik 10-20 év múlva lesznek 70.
Valószínű meg sem éljük a legtöbben...
Lehet itt azzal jönni, hogy 20 évesen lett valaki árva, mert meghalt az apja 34 évesen, de nem ez az általanos. Ha eleve 50 éves a szülő, szinte borítékolható hogy igen keveset lesz a gyerekével. Én nem szánnám ezt a gyerekemnek, és nem látom át, más miért kívánja neki ezt. Ja, csak azért hogy gyereke legyen ebben az életben?!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A nagyanyám 92 évesen halt meg, az ő anyja 96 volt. Anyám 62, makkegészséges és aktív. A férjem apja 52 évesen halt meg szívrohamban, az ő anyja 89 évesen autóbalesetben. Nem tudni előre, ki meddig él.
Nyilván örülök neki, hogy még el az anyám, pedig már 40 is elmúltam, de egy nagykorú felnőtt azért már képes az önálló életre és lényegében nincs "szüksége" a szülőkre a mindennapi életében. Nem ideális az 50 feletti gyermekvállalás, de ez az adott nő legszemélyesebb Magánügy e és továbbra sincs senki masnak koze hozza.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Fiatal szülő is lehet rossz szülő, akivel nem akar a gyereke 18 évnél többet eltölteni...
És idős szülő is lehet jó szülő, akinek örül a gyereke azért a 20-25-30 évért, amit vele tölthet.
Nem korfüggő a szülő-gyerek kapcsolat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Szóval ami nem tetszik, az ellen fel kell emelni a hangunkat, csak így változik a világ."
Nekem meg nem tettszik, hogy a hülyék meg a mélyszegények is szülhetnek.
Emeljünk hangot, és tiltsuk be a meghatározott IQ vagy anyagi helyzet alatti gyermekvállalást!
Mert társadalmilag nagy kárt okoznak a mélyszegény gyerekek...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!