Gyereket vállalni olyan mint az önfeláldozás minimum 20 évre, jól érzem?

Részben igen, és szerintem is inkább az első évekre igaz ez. Utána nekem személy szerint egy teljesebb élet, sok olyan tapasztalattal úgy általában és saját magamról is, amit másképp nem élhettem volna át.

Logika? Minden áldozat értelme az áldás, ami az áldozatot követi. Gyereket, gyerekeket felnevelni, a szeretetüket átélni áldás. EZért éri meg.

Erre általában nehéz válaszolni. Én pl már egyszer feláldoztam magam a munkámért, aztán 7 év múlva a munkámat a gyerekért.

Szóval bizonyos értelemben 20 év rabság. Másrészt egy csomó olyan dolgot lehet csinálni, amit én addig sose tudtam (varrás, kert, főzés-sütés), és sok új ismeret, bizonyos értelemben nagyon érdekes, kreatív, motiváló feladat.

Harmadrészt én alapból abban hiszek, amit Exupéry mondott, hogy az életnek az a lényege, hogy elcseréli az ember. " A kertész halála mit sem árt a fának, de ha a fát kivágják, kétszeresen hal meg a kertész".

Nekem inkàbb az ebben a kérdés, hogy minek hívják a fát az életedben, mert ha gyereknevelésnek, akkor igen, azokban az években más fa nem nagyon lesz, ha nem is 20 de 10 évig, és utána talán öreg és beteg leszel.

Viszont van olyan ember, aki mindig is ezt a fát akarta, kiválasztotta előre, hogy ezt szeretné a legjobban az életben. Ők nem szokták megélni egzisztenciális veszteségként.

Aki nem fogad el semmilyen kötöttséget, csak szeretne élményeket és örömöt az életben, az meg alkalmatlan gyereknevelésre, és nekik nem éri meg.

Viszont nagyon nagy nyereség része is van, szóval olyan mint bármi más: valamit valamiért.