Ha a gyerekvállalás tényleg olyan csuda jó dolog, akkor miért lép le sok férfi, néha nő, ha már megvan a gyerek?

Van egy fél éves fiúnk. Szerencsés vagyok, mert apuka sokat segít a gyerek körül, de még így is látom rajta, hogy fogalma sincs milyen nekem ez a 0-24-es készültség. És ezt ő is elismeri, mert ő pl meg sem moccan a gyereksírásra éjjel, pedig egy szobában van velünk. Én meg úgy alszom mint a macskák, felületesen és azt is hallom ha egyik oldalról a másikra fordítja a fejét.

Vagy ő pl ritkán szembesül azzal milyen egy két órán tartó altatás, amit végig ordít. De már olyan álmos, hogy hiába nem akar aludni már játék közben is sír. Aztán végre elalszik, és alszik mondjuk 20 percet... És vannak napok mikor ezt 3x is eljátszuk.

Szerintem csudajó olyan értelemben, hogy önérték, kiteljesedés, teremtő erő. Az ember újrateremti önmagát.

De ettől még a hétköznapok nem annyira csudajók. Főleg egy hisztis gyerek mellett, és főleg, ha nagyon egyenlőtlen a szereposztás, ahogy az előzőek írják. Nagyon jók a válaszok.

Én annyit tennék hozzá, hogy ez a "gyerekvállalás csudajó" nevű babagiccs, meg a reklámokban az orgazmikus mosollyal segget törlő kismamák, meg a kormány kampányain a bambán vigyorgó családfotók, ezek pontosan ezt az üzenetet drillezik a fogékonyak fejébe. Hogy ez a boldogság, erre kell vágyni, és ha megvan, akkor minden tökéletes lesz, mindig tökéletesen lakberendezett nappaliban fogsz kipihenten és üdén kacagni boldog gyermekeddel, aki dehogy vágja le magát a földre és hisztizik a teszkó kellős közepén. A másik, hogy sokan eljátsszák a boldog családot akkor is, amikor elegük van, amikor az egész már pokol, és csak itt a GYK-n eresztik ki a gőzt és írják le, hogy a legszívesebben felvennének egy hátizsákot és meg sem állnának Indiáig, vagy nemtom. És akkor a többiek is azt hiszik, hogy mindenki másnak ez mennyire jól megy, csak nekik nem. És erőltetik az ugyanazt. És akkor egyszer csak elszakad a cérna és nem megy tovább.