Ti mit gondoltok erről? (gyerekvállalás)

Nem tudok elképzelni rosszabbat mint egy olyan anyát aki nem szeret, nem törődik velem, nem erdeklem, csak azért születtem mert apám vágyott egy gyerekre.

Ez borzalmas ötlet. Tönkre teszed vele a hazassagod és a születendő gyereked életét.

Ezt így ne, soha, kérlek! Verd ki légyszi a fejedből! A gyereknem olyan,m int egy kiskutyus, hogy ha valaki vágyik rá, akkor megadod neki, és nevelje boldogan.

Az teljesne elfogadható, hogy nem szeretnél gyereket, nem érzed magadban az ösztönt, készettést, stb. De a gyerek egész életére kihat az, hogy az anyja hogyan tekintett rá, nem pótolja az apai szeretet az anyai kötődés hiányát.

Természetesne nem tudjuk midnentől megóvni a gyerekeinket, és a legideálisabb kröülméynke között vállalt gyerekeket is érheti trauma, de ha te ezt most így előre látod, akkor nem szabad belevágni.

Nem utolsó sorban a házasságod is rámehet, hiszen ha az apja szeretni fogja és kötődni hozzá, akkor nem fogja tudni ellenérzés nélkül nézni a te ridegségedet, és meg fogsz változni a szemében.

Most arra nem érdemes kitérni, hogy nagyon valószínű, hogy ha már lenne gyereked, akkor nem egészen úgy tekintenél rá, mint ahogy azt most hiszed, de ez csak feltételezés, amire tilos alapozni egy gyermekvállalást.

Kérlek, ne leszóljatok, hiszen a kutyások se szólnak be a macskásoknak és fordítva.

Pedig de. Egy rétegük ölik egymást rendesen.

Én rövid leszek és tömör: NE ba$zki a gyerekkel. NE szülj úgy gyereket, hogy te nem vágysz rá, ne szülj úgy gyereket, hogy te nem akarsz érte felelősséget vállalni. Ne szülj egy újabb lelki nyomorék jelöltet, köszönjük, vagyunk elegen, nem kel belőlünk több.

Ha a párod pedig annyira vágyik a gyerekre, akkor el kell engedni, hogy olyannal élhessen kapcaolatba, akivel közösen vágyják és várják a gyermeket és együtt igyekeznek mindent megadni neki.

Arra nem gondoltál, hogy a sajátodat nem fogod utálni?

Én sem szeretem a más gyerekét, idegesítenek, (tudom, ez sem normális :-))nem tudok beszélni hozzájuk, meg minden, de a sajátjaimat nagyon szeretem, és semmi gondom nincs velük. Kicsi korukban szerettem, ahogy rácsodálkoztak a világra, ahogy tudtam neki tanítani dolgokat, rengeteg helyre vittem őket. Ma már az egyik felnőtt, a másik kamasz.

Most úgy érzem, unokát nem akarok egyáltalán, de valószínüleg, ha lesz, akkor másképp fogok hozzá állni.

Csak azért írtam le, hogy tudd, ilyen is van. És hátha nálad is ez lesz, nem tudhatod.

Ne szüljél. Ha magad miatt nem szeretnéd ezt vállalást, akkor a férjed miatt ne. Lehet, neki tényleg elég a rokon gyerekek az életében.

A gyerekvállalás mindamellett, hogy nagy boldogsággal jár, még annak is lemondás és fáradtság, aki nagyon szeretne édesanya lenni. Ha megszülöd, már felelős leszel érte, te leszel az, akit a legjobban szeretni fog és viszont, te leszel neki a biztonság, nem tudod magad kivonni az életéből, ha fizikailag együtt éltek. Ha mégis megteszed, az a gyerek, aki nem kérte, hogy megszüld, sérülni fog érzelmileg, boldogtalan, labilis lesz. És ez a te életedre is hatni fog.

Keress egy jó pszichológust, és beszélgess el vele néhányszor magadról , az életedről, vágyaidról. Vajon honnan van benned ez az erős elhetárolódás a gyerekekkel szemben? Ez már azért is hasznos lenne, hogy tényleg tudatos, kiérlelt döntést hozz, amiben meg tudsz nyugodni akkor is, mikor ez a vonat már végleg elment, é már nem a te döntésed, lesz-e gyermeked, esetleg unokád...

Akármennyire szereted a férjedet, ne szülj, amíg te nem érzed, hogy vágyódnál egy kisbabára. Bármennyit foglalkozna vele az édesapja, az nem pótolná számára az anyát, aki pedig te leszel. Pont úgy, ahogy az anyák se tudják pótolni az apákat, bár kényszerből sokszor meg kell próbálniuk.

Ráadásul senkinek sincs a homlokára írva a sorsa. A férjed bármikor meghalhat egy hirtelen betegségben, balesetben. akkor mi lesz a kicsivel? Te fogod felnevelni, akinek úgy kell a gyerek, mint egy púp a hátára?