Tud bàrmit is tenni ebben az esetben a nagymama?
Meleg vagyok de ennek elenére mindig is szerettem volna gyereket de nem akartam örökbe fogadni mivel hogy sajátos szeretnék. Két hét múlva teljesülni fog ez a kívánságom egy nagyon kedves barátnőmmel hàla aki vàlallozott rá hogy ki hordja és meg szüli a gyerekemet abban az esetben ha utána semmi köze nem lesz hozá mivel ő egyátalán nem akar gyereket. Ugye Magyarországon tilos a béranyaság így ez álcázva lett
Mindent az elején le tisztázzunk amikor bele vágtunk a gyerek projektbe . A megállapodásunk szerint már aznap amikor megszületik a baba le mond róla az én javamra . Sőt azt sem azeretné ha bármilyen papíron is szerepelne az anya neve nem tudom hogy ez lehetséges. Azt is meg beszéltük hogy a gyerek soha nem tudhatja meg hogy ki az anya mert nem akarja jog bármilyen formában is kötődjön hozzá sem most se később ha majd nagyobb lesz.
Azt le kell szögeznem én ezért nem fizetnem neki ez teljesen egy baráti gesztus volt tőle.
Viszont az egész dologgal lett egy nagy probléma.Ugye ezt a dolgot megpróbálta titkolni a családja előtt mert én is ismerem őket és tudom milyenek főleg az annya. Sajnos meg tudta és teljesen úgy történt amire számítottam egyátalán nem ment bele a dolgokba. Sőt ki jelentette hogy ereől szó se lehet .
Az lenne a kérdésem hogy a nagymama tud -e bármit tenni az ellen hogy a fiamat egyedül illetve a mostani párommal neveljen fel ahogy eredetileg meg is egyeztünk. Azt tervezgeti hogy ha a lánya le mond róla akkor ő veszi magához . Ez lehetséges vagy mivel én vagyok az apa automatikusan hozzám kerül majd a gyerek amint az anya le mond róla ?
Nem kamu a történet.
Tudom hogy én lennék az apja de nem is én akarok le mondani a gyerekről hanem az anya mivel nem akarja hogy bármi köze legyen hozzá .
Viszont az anya nem igazán engedi bár ezt nevetségesnek tartom mivel felnőtt nő. Szerintem nem egyedi történet mások is csinálják így.
Én úgy tudom hogy ha az anya le mond a gyerekről akkor automatikusan az apához kerül ha csak nincs be bizonyítva hogy alkalmatlan vagyok a gyereknevelést de ebben nem vagyok biztos ezért is kertem a segítségeteket de értelmes választ nem kaptam
kedves utolsó
Kérlek ki tudnád feljteni milyen problémák lesznek ezzel ? Hogy érted hogy nem így működik ? Nem úgy van hogy ha neki nem kell a gyerek és hivatalosan le mond róla akkor a tényleges apa ha vállalja akkor ővé lesz a gyerek felügyeleti joga ?
Mi vele a probléma ?
Két hét múlva fog meg meg születni a fiam mivel akkor van elméletileg ki írva az orvos által ?!!
Remélem,tud....
Egy ártatlan (!) gyermeket arra ítéltek,hogy anya nélkül nőjön fel! Vajon Ő akarná ezt??
Mit fogunk mondani hivatalosan le lesz papírozva hogy az enyém a gyerek és az anya nem akarja a felügyeleti jogot. Meg ha a nagymamánál is lenne elhelyezve miután le mondott róla akkor se foglalkozna vele.
Szerintem semmivel se lesz kevesebb élete mint más gyereknek erről tenni fogok .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!