Fiatalok, akik nem vállaltok gyereket! Miért döntöttetek így?

Én speciel nem akarok gyereket. 30 vagyok, lehet nem annyira fiatal, de még annak érzem magam. :D

Viszont kiskorom óta tudom, hogy nem akarok gyereket és ebben a mai napig 100%-ig biztos vagyok, a férjemmel együtt.

Óriási, életed végéig tartó felelősség. Röviden-tömören. Nincs az, hogy akkor megyünk és jövünk, amikor akarunk, addig alszunk, ameddig akarunk pl hétvégén. Újszülöttként mindenért csak sír, éjszakázások sora, nulla alvás, állandó kakis pelus csere stb. Aztán jön a dackorszak, a hiszti, a semmi se jó, a csak azért sem hallgatok anyára/apára. Majd a kamaszkor, mikor szemtelen, engedetlen, bulizni akar, pasizni/csajozni, te meg otthon szétizgulod magad, hogy jól van-e. De még rengeteg dolgot tudnék írni, csak a környezetemben lévő gyerekesekből kiindulva. Mikor beteg és azért kell táppénzre menned, hogy orvosról orvosra hurcibáld. Mindig kitalál valami új heppet magának, hogy most ezt akar, azt akar, most ide akar menni, utána amoda. Rengeteg pénzbe van.

Mi férjemmel így vagyunk boldogak és így vagyunk egy család, akik bármikor számíthatnak a másikra. Utazgatunk, élvezzük az életet és nem idegeskedünk állandóan valamin a gyerek miatt, mint a barátaim 99%-a.

Nem mellesleg nem tenném ki a testem egy iszonyatosan fájdalmas szülésnek és egy esetleg végighányós terhességnek. Plusz évek óta rendszeresen edzem, beképzeltség nélkül jó alakom van, amiért sokat tettem, ezt sem adnám fel!

12-es én szimplán leírtam a nézőpontomat erről, válaszolva a kérdesre. Mi éppen hogy nem mindezek ellenére vállalnánk, hanem mindezek miatt (!) nem vállalunk. Kinek ez, kinek az. Nekem van egy tőlem jóval fiatalabb testvérem, 10 voltam mikor született, én láttam mennyit szenvedtek vele anyumék, meg nyilván én is szívtam, amikor neki egesz éjszaka üvölteni volt kedve. És ez csak egy példa. Ettől független imádom a húgomat, ő még azért viszonylag jó gyerek volt. De azért közeli barátnőim gyerekeit látom és egy percig nem irigylem őket, de ezt ők maguk is bevallják, hogy attól független, hogy ok akartak gyereket és szeretik őket, ahogy vannak, maximálisan megértik azokat, akik ezt nem vállalják be önként és dalolva. Én kapok szeretetet a férjemtől, a hugomtol, anyuméktól, baratoktól stb, nekem így kerek az élet, nem hiányzik belőle semmi, amit pótolnom kéne, akár például egy gyerekkel.

És hiába jönnek a reakciók, hogy “de ha gyereked van, az más”, mert az addigi eleted megszűnik létezni, onnantól nem te és a te “akaratod” az elsődleges, hanem mindent hatra kell sorolnod és a gyerek érdekeit a magad elé helyezni. Nekem ehhez pedig abszolút nincs kedvem.

Egyrészt magunkat is alig tartjuk el a párommal, ráadásul albérletben vegetàlunk. Ez már önmagában elég ok.

Másrészt szeretünk kettesben lenni, pihenni, sokáig aludni, függetlennek lenni. Nem akarunk egy ekkora felelősséget és az anyagiak miatt úgyis alkalmatlanok lennénk rá.

Soha nem érdekeltek a gyerekek. Sokmindenre vágytam gyerekkoromtól mostanáig, de arra soha, hogy anya legyek. Nem a szaros pelenkák és az ordítás miatt, nem a kamaszkori nehézségek miatt. Egyszerűen annyi dolog érdekel, hogy emellé nem férne be egy gyerek sem anyagilag, sem időben.

A testvéreimnek vannak kisgyerekei, de velük sem érzem jól magamat. Persze aranyosak, szívesen vigyázok rájuk, de mindig erőlködnöm kell, hogy új programokat találjak ki. Folyamatosan gondolkodnom kell, hogy hogyan bánjak velük, mert nem jön magától. Nem lenne hozzá sem türelmem, sem erőm, hogy minden nap ezt csináljam.

Aki szeretne gyereket, annak biztosan megéri a sok fáradtságot és lemondást, de én nem hiszem, hogy több örömöt találnék benne, mint a mostani életemben.

27n