Szerintetek hány hónapos korig érdemes a mély babakocsit használni?
Figyelt kérdés
A kislányom 4 hónapos lesz, a mély kocsi aludni ugyan kényelmes, de ha ébren van, már jobban szeret nézelődni. A sportban pedig még olyan kicsike.2010. jún. 29. 10:27
11/13 anonim válasza:
6 hósan váltottam a sportra. Ebben is fekszik inkább, de jobban kilát. Néha megemelem, ha unatkozik, de inkább hasra szoktam tenni akkor, és felhajtom előle a huzatot. Konduktor ismerős azt mondja, gyerekülésben csak keveset, babakocsitámlát is csak akkor kéne megemelni, ha már magától, támasztás nélkül is megül egy picit.
12/13 anonim válasza:
Többfunkciós babakocsim van-volt.
Ébren mentünk ki sétálni akkor ülve volt (mikor már tudott ülni), így aztán nézelődhetett. Mikor észrevettem, hogy fárad, akkor eldöntöttem fekvőbe és irtó nagyokat tudott benne szunyálni.
9 hónapos koráig használtuk, addig aludt el séta közben. No meg főként a súlya miatt cseréltük sportkocsira. Azért egy 16 kg-os babakocsi egy 10 kg-os gyerekkel lépcsőzni :) Gondolom érted...
13/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen, nagyon sokat segítettetek.
Ráadásul emiatt alaposabban átvizsgáltam a babakocsinkat, és rájöttem, hogy ezen is meg lehet dönteni a mély részét. Juj, és én eddig ezt nem tudtam :)
2010. jún. 29. 19:50
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!