Akik nem tudtatok “megegyezni” a leendő gyerekek számát illetően kinek az akarata érvényesült?
Mi eredetileg 3 gyereket terveztünk, de mivel több vetélésem is volt, kettő után úgy gondoltuk, hogy megállunk. Telt az idő, elhalványodtak a rossz emlékek, én készen álltam még egy babára, a férjem viszont nem szerette volna. Fél év múlva viszont ő vetette fel, hogy legyen, de addigra én bizonytalanodtam el a korom miatt. Újabb fél év telt el, mire mindketten akartuk. Így 5 és fél év korkülönbség lett a második és harmadik gyerkőc között, az eredetileg tervezett 2-3 év helyett.
Azt meg egyáltalán nem értem, hogy miért vetik a szemedre, hogy kettő volt a terv. Amikor az embernek nincs gyereke, van egy elképzelése a leendő családjáról, de igazából fogalma sincs arról, hogy mi vár rá. Ezért a valóság nagyon sokszor felülírja a terveket, akár pozitív, akár negatív irányba.
Mindkettőnk akarata teljesült. Úgy gondolom, hogy egy gyermeket mindkét szülőnek akarnia kell, olyan nincs, hogy az egyik végül fejet hajt a másik akaratának. Legalábbis nálam nem férne bele.
Mi mindketten 2 gyereket terveztünk, majd eleinte én nem akartam, aztán a párom nem akart. Ez így nagyon sokáig váltakozott, aztán megegyeztünk tavaly tavasszal, ha év végéig terhes leszek, akkor lesz még egy picink, ha nem, akkor csak a nagy marad. Akartunk még egyet, egy időben, közösen és a nagy is hajtogatta, hogy szeretne. Végül összejött, most 39 hetes vagyok, és nem tervezünk többet. Fel is kell ám nevelni, és nem csak a most számít, hogy most épp belefér anyagilag, meg türelmileg.
Gondolj bele abba, hogy neadjisten a párod megbetegszik, és otthon kell maradnia, vagy valami más okból kiesik x jövedelem. Plusz ott van a másik része, te nem akarsz többet dolgozni, felnőtt társaságban lenni? Neked ennyi az életcélod, hogy még akarsz babát? Az én párom is meggondolta magát 1000x, én is, és végül közösen hoztunk döntést. Várj, lehet, hogy megváltozik a véleménye x év múlva, lehet, hogy nem, de addig ezzel a 2 picivel éld teljesen az életed, és ne a meg nem született babára várj.
Mikor szóba került nálunk a gyerektéma, mind a ketten leírtuk egy papírra hány gyereket szeretnénk- mindketten 3-at írtunk. :) Aztán a második után a férjem egyszer azt mondta, hogy neki elég lesz kettő is.
MIkor 1éves lett a kisebbik, szóba került újra, hogy legyen-e harmadik vagy se, akkor már azt mondta, hogy próbáljuk meg, ha fél éven belül összejön, akkor legyen, ha nem ne erőltessük. 3 hét múlva már ott volt a + teszt a kezemben.
3 lett- de így kerek a világ nekünk.
Ti tudjátok, hogy mit bírtok egészségileg, anyagilag mindenhogy. Ahogy írod, jó helyre jönne a harmadik baba. Drukkolok!
Hátha a férjed egyszer meggondolja magát!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!