Miért vállalnak az emberek második gyereket, ha ekkora szívás?

Mi a kezdetektől három gyermeket tervezünk (már van egy kisfiunk és egy kislányunk). Első blikkre azt mondom, mindenkinek van egy terve, elképzelése a kívánt gyerekszámról, ettől nem igazán térnek el az emberek. Te egyet terveztél, nem vállalsz többet. Más többet tervez, annyit vállal.(azokra nem térek ki, akikben annyi tudatosság, felelősség sincs, hogy szabályozni tudják a teherbeeséseik számát, és nyakra-főre szülnek.)

Szval általában van egy terv, amitől az emberek ritkán térnek el, még az előre kiszámítható nehézségek árán is vállalják a többedik gyermeket.

A második gondolatom: általában azok szeretnének nagy családot, akik abban nőttek föl. Ezek az emberek többnyire tisztában vannak a sok gyerek okozta nehézségekkel. Mindezek ellenére bevállalják, mert azt vallják, egy jó testvér aranyat ér.(tudom, nem minden testvér jó testvér. Az én bátyjám például a világ legrosszabb testvére, de látom ebben a szüleim hibáit. A férjem és a testvére között szintén nem ideális a kapcsolat. Ő is látja ennek okait, úgy vágtunk bele a családtervezésbe, hogy egyeztek a nézeteink abban, hogyan segíthetünk majd a gyerekeinknek jó testvéreknek lenniük. Ez óriási szülői munka, de megéri, eddig szerintem jól csináljuk, a gyerekeink nem létezhetnek egymás nélkül.)

Nincs fantasztikusabb annál, amikor látod a saját gyerekeid egymás legjobb barátjává válni, hallgatod a közös játékukat, látod az egymás iránti figyelmességüket, a szokásos testvéri civakodás utáni békülésüket, és egyszer csak leesik a tantusz: elválaszthatatlanok lettek, Ők már mindig ott lesznek egymásnak.)

A szívás része pedig tényleg elhanyagolható mindezek mellett.

Az előzőt kiegészíteném azzal, hogy az egykék hatalmas hátrányból indulnak szocializálódás terén. Pl. csak később tanulja meg, mit jelent dogokat másokkal megosztani, stb.

Az se jó, ha a szülők összes figyelme egy gyerekre hárul.

Nem szívás 2 vagy több gyerek sem, mert nem csak anyukája van a gyerekeknek, de mindenki maga dönti el, mennyit bír. Bár mi tudatosan nagy korkülönbséget szerettünk volna az 1. és 2. gyerek között, így 7 év van közöttük. A nagy a sulit kezdte, mikor a kicsi 1 hónapos volt, így tökéletes volt, volt időm csak a kicsire és volt időm csak a nagyra, mert mire hazaért a suliból, a kicsi aludt vagy itthon volt az apukájuk. Van énidőm is, a takarításon, mosáson, főzésen kívül olvasni szoktam, fodrász, barátnővel beülni kv-zni, sétálni, vásárolgatni.

20 hetes vagyok a 3.al, most már nem lesz nagy korkülönbség, de a lányom szeptemberben kezdi az ovit, a kicsi májusban születik. Lesz idejük összeszokni, de mégsem köti össze az ovit a tesó születésével.

Bár most a nyáron apukának nagyobb részt kell vállalnia, mert nem tudunk egy pár hónapossal egész napos strandolásokat beiktatni, de van még 2 nagymama, akik aktívan részt vesznek az életünkben, így várják már, hogy kényeztessék őket. :D

Anyagiakról annyit, hogy nem "segíjre" kell szülni. Munkahelyről mentem a lányommal, most a szabadságomat töltöm, januártól tp-n leszek. A gyerekeknek van megtakarítási számlájuk, amihez tartozik 2 életbiztosítás a férjemre és rám. A férjem 22 éve van a munkahelyén, úgyhogy viszonylag "biztos" állása van, bár tudjuk, semmi sem biztos, épp ezért gondolunk a nehezebb napokra.

Pont azért lett második, mert az elsővel is élvezet volt. Kijutott a nehezéből is, hasfájás, fogzás, és nem az a tipikus eszik-alszik baba volt.

Tudom, hogy két kicsi nekem sok lenne, ezért nagyobb korkülönbséggel vállaltunk tesót. Így pont akkor voltam otthon, mikor a nagyobbnak is szüksége volt rám az iskola kezdésnél.

Harmadik is lett, mivel ez a korkülönbség bevált.

Dolgoztam közte, így maximum gyed-et kapok.

Így viszont több már azért sem lesz, mert 35 fölött már nem akarok szülni, és anyagilag se férne bele.

Nem érzem szívásnak, a legjobb dolog, hogy itthon tudok lenni velük két évet. És az pont elég is, mert addigra nagyon vágyok vissza dolgozni is.