Elegem van a gyerekeimből. Nem keresek itt választ, csak olyat, aki érzett hasonlót és elmondaná, mi segített neki?

59%-os, te amúgy miért vagy itt? Nem a kérdésnél, hanem az oldalon. A legtöbb kérdésnél megjelenik egy ugyanilyen százalékos, paraszt, kioktató valaki, akiben egy csepp jóindulat, segíteni akarás sincsen. Ha sz.r az életed, ne itt kompenzálj.

Kérdezőnek:

Kérj segítséget! Ezt komolyan mondom. Mert ez így tényleg nem élet, nem erről kéne szólnia az anyaságnak. Nem csak orvosi segítségre gondolok. Vondd be a férjedet a gyerekek körüli teendőkbe, az otthoni munkába. Néha-néha esetleg segíthetnek a nagyszülők is, vagy felvehettek valakit, aki elviszi őket heti 1 délután játszóházba, moziba, addig ti akár romantikázhattok, vagy pihenhetsz pár órát. Fordíts időt magadra. Járj el sétálni/futni, hogy kiszellőztesd a fejedet, hallgass közben zenét. Eljárhatnál mondjuk tornázni, nagyon sokan járnak, ott lenne társaságod is, kikapcsolnál kicsit és jót tenne a fizikumodnak is. Ha szereted az ilyeneket, szerintem hetente/kéthetente egy massázs is belefér.

Mennyi idősek?

Nem irtad a gyerek korat. ? Mehetnenek bolcsibe-oviba?

Tarsad (apuka?), nem tud segiteni a terhekbol? Ő hogy éli ezt meg? Nektek jo a kapcsolatotok?

Van csaladi-nagyszuloi- barati- egyéb (szitter) segitsegi lehetoseged?

En addig voltam besavanyodva, amig itthon voltam a gyerekkel. Miutan visszamentem dolgozni, sokkal jobban kinyilt a világ. Pedig kimozdulhattam volna jobban a gyerekkel is, jobban teltek volna a szurke hetkoznapok. Egy hetvegi wellnes, kirandulas nem fer bele nektek is? Pl. egy elmenyfurdos hely, gyerekekkel.Kizokkentene es feltoltene titeket.

Egyebkent elottem mar leirtak mindent amit lehetne tenned.

Megertelek, egy gyerek kiszivja a szulo minden energiáját.

Mennyi idősek a gyerekek?

Én nem hinném, hogy bölcs döntés lenne hirtelen felindulásból elhagyni őket. Ahogy minden, ez is egyszer elmúlik és lehet fel év múlva jobb lesz. És ha megbánod? Az sokkal rosszabb lenne!

Kérj segítséget, ez depresszió. Van kiút és még lehetsz boldog anyuka, majd nagymama.

Bébiszitter esetleg ?

Napi pár órát legyen ott hogy tudj dolgozni kezdetben ez szerintem jó lenne,vagy adig ne is legyèl othon meny el valahova!

Ez így tényleg kemény, tudom milyen rossz ha sokat betegek a gyerekek és nincs segítség.

Változtatni kell - te miért dolgozol, ha a kisebbel még otthon vagy és amúgy sincs segítséged? Férjed változtasson, olyan munkát vállaljon hogy előbb érjen haza. Bébiszitter is szóba jöhet alkalmi segítségként, takarítónő, stb. Ezek nem ördögtől való dolgok.

Ha anyagilag megtudjatok engedni akkor surgosen keress valakit aki vigyazz a gyerekekre es menj el pszihologushoz is mert teljesen melyponton vagy. Plusz a mozgas, valamilyen sport az mindig segit a depreszion. Mozdulj ki!

A legfontosabb pedig az hogy nem vagy sz@r anya csupan sok a nyomas rajtad. Nem vagyunk egyformak es mindenkinek mas a turokepessege ezt fel kellene fognia azoknak akik itelkezznek az ilyen szituacioba keveredo anyakon. Nem az legyen mar a cel hogy egymas torkanak esunk hanem segitsunk egymasnak.

Ugyan már, 17-es nagyon könnyen mondod, hogy a férje váltson munkát..!!!

Kérdező! Kapcsolódj ki valahogy. Bárhogy. “Rosszak” a gyerekek? Nálam kb ugyanez van, 1 ovis 1 itthon, apa külföldön, segítségem nincs nagyon (most pl nem tudok elmenni bőrgyógyászhoz, oedig nagyon kellene, mert a nagyobb 2. hete beteg, nem akarok magammal vinni nehogy elkapjon valamit amíg várunk, nincs kire hagynom - majd ha jön haza a férjem megyek.) De mindezek ellenére én nagyon szeretek velük lenni. Van egy barátnőm, vele relatív sokat beszélgetünk.

Szerintem aludd ki magad, valahogy töltődj fel. Ülj le igyál kv-t. Olyan gyorsan rohan az idő, ki kell élvezni amíg kicsik. Biztos bután hangzik ez most a helyzetedben, pedig így van.

Barátnôd van akivel fudsz beszélni? Vagy bárki? Sajnálom, hogy így érzel, remélem változni fog.

Tökéletesen megértelek.

2 gyerekem van, a nagyobb ovis, a másik itthon velem, extrém módon érzékeny, anyafüggő, még szoptatom és éjjelente is kelünk 3-10 alkalommal pedig már majdnem 1 éves.

Közben a nagyobb egyre durvábban viselkedik, mindennaposak a hisztirohamok, sírás, ütögetés, ellenkezés.

Nagyon szeretem őket, de sokszor én is csak bőgök, hogy nem nekem való ez az anyaság, belefáradtam az egész napos ideges, feszült rohanásba, hogy gyomorideggel, kapkodva kell elrohannom pisilni, vagy egy kézzel manőverezzek a konyhába, mert a kicsi lóg a másik kezemben, közben a kapkodástól esik ki minden a kezemből, ha leteszem nyígás, sírás amitől már a falra mászok, elegem van hol egyik, hol másik nyíg, sosincs egy szabad, nyugodt, csendes percem amikor nem kapkodva kell csinálnom valamit attól rettegve, mikor bőgi el magát megint valamelyik.

Nekem annyiból szerencsém van, hogy néha el tudok menni vásárolni egyedül 2-3 órára amíg párom velük van, de még ez sem igazán elég.

Én arra vágyom, hogy egyszer legalább több napra elmehessek pl. egy erdei házba ahol tökéletes nyugalom és csend van, csak üljek és elmerüljek a gondolataimba zavartalanul, vagy alhassak egyhuzamban estétől reggelig.

De erre esély sincs :(

Nekem csak az "segít", hogy tudom, egyszerűen nincs más választásom, csinálnom kell, mert megszültem őket, innentől nincs visszaút. De kőkemény :(