Down-szindrómás gyerekekről mesélnétek?

Nem tudom, ez számít-e, de nekem gyerekkoromból van egy emlékem egy down-os kislányról.

Együtt jártunk játszótérre egy összeszokott baráti társasággal. Volt ott néha egy down-is kislány is.

Mindig akart velünk játszani, legtöbbször be is fogadtuk szülői felszólításra. De ha nem erőltették volna a szülők, nem játszottunk volna vele.

Voltam kb 6-8 éves. Tök ijesztőnek tartottam, és utáltam, hogy muszáj neki is ott lennie. Visszagondolva, tele volt szeretettel és kedvességgel, de akkor baromira terhesnek éreztem, hogy ölelgetett, ráadásul olyan erősen, hogy fájt is sokszor.

személyesen nem vagyok érintet, de ismerőseim között szinte alig találni olyan Down szindrómás gyereket, akinek nincs egyéb problémaja is mellé.

Ez egyik 30+ éves, és vagy 20 éve nem hagyta el a lakást, autista, 3-4 éves gyerek értelmi szintjén rekedt meg kommunikációban, mozgáskkordinációban is.

A másik 20 körül lehet most, nagyon régen nem hallottam felőle, szellemi fogyatékos is, kifejezetten az agresszív fajta. Sosem lett szobatiszta, nem tanult meg beszélni, nagyon rosszul lát.

Van egy kislány, aki oda jár játszótérre, mint ahova mi. Kislány? 16 éves. Határozottan elhízott, szívbeteg. Értelmi szintje az ovisokén van, de szegények nem értik, hogy miért akar a nagylány velük játszani. Így rendszerint csak ül a hintában egyedül, az anyukája lökdösi 1-2 órán át, majd hazabattyognak.

De van olyan is, aki csak kicsit van elmaradva (még) mind mozgás-, mind beszédfejlődésben a kortársaitól. Nehezen lett szobatiszta, 6 éves is elmúlt már addigra. Most (9 éves) viszont normál suliba jár, nagyon kedves, aranyos kislány, eddig nem derült fény egyéb társult betegségére.

Nekem csecsemőgondozo mesélte hogy volt nàla kisbaba akit otthagytak a korhàzban mert down-os, és elmesélte hogy olyan életereősen szopizott volna es mennyire igényelte volna egy anya melegségét ami neki nem jàrt mert down-os amiről nem is tehet.

Hogy igy is kezdődnek sorsok.