Okoskodó anyukát leállítjátok vagy hagyjátok, hadd mondja?
Nem barát, ismerős. Két hónappal előttem szült ikreket, azóta nem lehet vele normálisan beszélni.
Eleinte is ki próbált oktatni mindenről. Aztán már nem beszéltünk, de most meg anyukámat traktálja. Anyukámmal is ismerik egymást, és folyton, ha találkoznak, mindent leszól a gyerek pelenkájától a cipőjéig.
A pelenka nem jó, csak a dm-es, mert nála reggeltől délutánig nem ázik át.!! Itt néztem egyet, mert én nem átázás előtt szoktam cserélni. A cipő se jó, nem fog tudni menni, görbe lesz a lába, stb stb. Anya azt hiszem, azt válaszolta, hogy ezt majd eldöntik a szülei, de őt nem érdekli az ilyesmi.
Gyomoridegem van már, ha találkozunk. Na, meg mivel nekem egy gyerekem van, ezért is szúrkálódik. Hogy az ikrek a legjobbak, mert felnőnek együtt. Mintha más testvérek nem együtt nőnének fel.
Már így is én vagyok a szemében a bunkó, mert egyszer eljöttem egy babáa programról, és neki nem szóltam (gyerekem ordított, aztán elaludt a kezemben, nem tudtam visszamenni), ha megmondom, hogy ne okoskodjon folyton, én leszek az ördög? Vagy hagyjam, hadd mondja? Én sosem kezdeményezek amúgy beszélgetést.
Az ilyen hadd mondja a magáét aztán egyik füleden be, a másikon meg ki. Eleinte nehezebb, aztán meg lehet szokni.
Rokonom ilyen.. de le is kopott. Csak gyerektémáról beszélt, mivel nagyon nem volt kivel (nem álltam le vele vitázni) egyre kevesebb volt a "beszélgetés".
Mond meg neki, hogy köszönöd a kéretlen tanácsot, de megkéred, hogy legközelebb keressen mást akinek tudja mondani, mert neked sem időd, sem energiád erre figyelni. És nyomatékosítsd nála, hogy az anyukádat hagyja békén. Még akkor is ha rokonod az illető, sőt akkor kell a legjobban. Magánügy, hogy ki mit csinál:)
Ezt sajnos meg kell lépned, ha egyszer s mindenkorra le akarod zárni ezt az egészet.
Mert az illető neveletlen és értelmesebb beszédből nem ért, ez látszik az írásodból. És úgy viselkedik mint egy elefánt a porcelánboltba.
Szóval csak bátran előre.
És ha te leszel az "ördög"? Kit érdekel? Legalább akkor leszáll rólad.
De megkérdezhetnéd, hogy tényleg nincs mivel foglalkoznia ikrek mellett, hogy ennyire a te életed izgatja? Azt az időt és energiát fordítsa a gyerekeire...
Aha, igen, aha, ja, szuper, igen, nagyon jó.
Így kommunikálnék, egyszer csak észreveszi magát és amúgy meg a "tanácsait" leszarnám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!